Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

November 2013

    Egyéb

    Még a holnapot kell túlélni,

    aztán már édes a pihenés – nagyjából. Ez praktikusan annyit jelent, hogy nem leszek hulla a nap végére, szépen haladok a munkáimmal és van időm pihenni is. 
    Csodás meglepit kaptam, amit most azért nem mutatok meg, mert megint bőgnék, és nem akarom, hogy Ádám ezt lássa, ugyanis Ádám ma hazajött.
    Itthon van.
    Ez szanaszét dobált ágyat, morzsás ebédlőt, nagyhangú telefonbeszélgetéseket és teli mosógépet jelent:) 
    —-
    Itthon vagyunk, együtt vagyunk, úgyhogy az ünnep nekünk hivatalosan is elkezdődött. Előszedem a karácsonyi világítást.
    ————-
    Ha már lúd, legyen kövér: előveszem a többi karácsonyi cuccost is, és a hétvégén paleo marcipánt készítek majd. Királyság vagy királyság?
    Megosztás:
    Uncategorized

    Nem volt benne levél.

    Semmi olyan, hogy “Gyógyulj meg”, vagy “Sokat gondolok rád”, szóval semmi ilyesmi.

    Ez volt a csomagban:

    Egy bögre, két matrica (az egyiket már felragasztottam a mappámra), egy parfüm (ó, Te!!) és egy cuki kiskutya (ami totálisan érthetetlen, ugyanis akitől a pakkot kaptam, Mirandább a Szex és NY Mirandájánál. Ha már itt tartunk: I expected more from you…)
    Mondanom sem kell, instant sírás (tudom, Évám, Te is többet vártál tőlem). 
    A rák nem veheti el az emlékeimet. Nem, nem és nem. Mindig eszembe jutnak azok az esték, amikor a biztonság kedvéért két üveg pezsgőt tettem be a fagyasztóba munka előtt, mert tudtam, hogy bulizni/lánybúcsúra/válást ünnepelni mennek a lányok. Emlékszem a bérház gangján a hóemberre, amit együtt építettünk. Emlékszem minden késő estébe nyúló beszélgetésre, csendre, ölelésre.
    A rák nem veheti el az önbizalmamat. Na jó, egy kicsit. Úgy értem, ki az a hülye, aki szívesen mutogatja a felpüffedt, kopasz fejét a nagyvilágnak? Senki. Én sem. De nem bújok el, nem zárkózom be, és nem tagadom meg önmagam – most ez vagyok én. És bízom magamban, hogy majd minden faszagányos leszés kimászok ebből az egészből. 
    Nem veheti el a reményt. Tényleg nem. A reményt egyébként amúgy sem lehet elvenni senkitől – az vagy van, vagy nincs. Olyan, mintha  mindig keresnéd a pislákoló fényt az alagút végén. Van, aki szerint mindig ott van. Szerintem is. Az alagútnak ugyanis mindig két vége van. Barlangba meg nem megyünk be. (Primitív hozzáállás? Lehet. De ha alagútnak képzelem, akkor NEM OPCIÓ, hogy zsákutca. Mindig van vége. Mindig van másik oldal. MINDIG.)
    Nem veheti el a szerelmet. Medve csupán annyit kért valamelyik nap, hogy feküdjek mellé. Elegánsan helyet adott maga mellett (pondróhernyómódjára félreavászkodott) én pedig melléfeküdtem kiskifliben. Átölelt. Sóhajtott. De jó így. Szeretlek. Tudom. Én is. 
    Körülöttünk pedig megszűnt a világ.
    Nem veheti el a barátságot. Nem is tudom, honnan közelítsem meg a dolgot. Vagytok.Vagyunk. Jöttök. Megyek. Jó szó. Puszi. Hiányzol. Te is. Szólj. Szólok.
    Van olyan, amikor szavak sem kellenek. 
    Egy ilyen csomagba sem. 
    És -talán- a válaszban sem.
    Évám, 
    .
    Megosztás:
    alma meg a fája

    5 perc a semmiből – Ő

    Belesimul a keze a kezembe, nem hiszi, hogy bármi baj lehet. Én vagyok a világa, a szabály, a szeretet. Én vagyok a döntés, az akarat és a biztonság.
    Én vagyok az édesanyja.
    Ő nekem a levegő, a napsugár, az erő. A karamell illatú puhaság. A süni. A napi harc. Az összefonódós alvás.
    Apa szeret, apa majd hazajön. Semmi baj nem lesz.
    ……

    …és ezt ő mondja nekem.

    Mondom, mint egy kanál méz. Mint egy falat kalács. Mint egy kis meleg takaró.
    Szerencsés vagyok, hogy van ő nekem.
    Barnabás.
    Megosztás:
    Egyéb

    Back on track – válasz a kérdésekre

    Hogy telik egy napod?
    De most komolyan? 
    Hát, ma például… Befizettem a gyerek ebédjét, elvittem Gergőkét és Barneszt a pulmonológushoz (féléves felülvizsgálatra), megejtettem a nagybevásárlást a hentesnél, úgyhogy most nagyon elégedett vagyok a kis teljesítményemmel.
    Itt van Apa, fokhagymás flekkenparty lesz ma este, soook csalamádéval, egy jó kis rajzfilmmel és talán egy pohár borral. 
    Szóval az idő nagy részében nem fekszem az ágyban, nagybetegen, amikor csak lehet, próbálok élni.
    —-
    Hogy vagytok?
    R-E-M-E-K-Ü-L.
    Gyerekek betegek, Ádám kórházban, én még mindig köhögök (naná, miért maradjak ki a jóból… ehh…), és semmi de semmi nem segít, pedig épp csak porított dalmataszarral nem próbálkoztam.
    —-
    Mellrákom van, mit tegyek?

    Helló!
    Mellrákod van? Így találtál ide? Remek. 
    Igen, az is, hogy idetaláltál – én az elején leginkább attól voltam beparázva, hogy úgy éreztem magam, mintha tök egyedül lennék, és az is kifejezetten REMEK, hogy rákod van.
    Jobban is megszívhattad volna. 
    Szenvedhettél volna pl. halálos autóbalesetet. Vagy lehetett volna későn orvoshoz kerülő epegyulladásod, vagy perforált vakbeled – akkor elgondolkodni se kellene azon, hogy vegyél-e télikabátot.
    Úgyhogy első számú szabály: hurrá, mi picsoghatunk.
    Második számú szabály: felvonulhatunk minden októberben pink pólóban, pink tollas boában!!! Úgy értem, nem tudom milyen volt a fiatalságod (húszas éveid), de ha a pink tollboa kimaradt (nekem nem höhöhöhö), akkor itt a remek alkalom.
    Mindenki becsülni és tisztelni fog, nem pedig kiröhögni.
    Utána pedig Te választod meg a stílust: küzdhetsz méltósággal (na ez nekem nem mindig jön össze), küzdhetsz agresszíven (legyőzöm azt a rohadt dögöt, seggberúgom, szétkaszabolom, elverem amocskos pofáját a szemétládának – ettől egyenesen rosszul vagyok) és küzdhetsz akárbárhogy (ez az én utam, tolom előre a bringát úgy, ahogy épp sikerül).
    Bármi kérdés van, írj, de nagy szakértelmet ne várj: ez az első melldagim, nem is tervezek többet, szóval…:D
    —-
    Van szabad kapacitásod munkára?
    Igen, egy nagy és egy kis projektre még igen.
    —-
    Hogy van ennyi parfümöd?

    Nagyon kevés teljes méretű, üveges parfümöm van. Van jó néhány olyan fórum, szuper közösségek, ahol 
    1., a lányok eladják a megunt parümjeiket
    2., lehet “kisfújósban” (5-10ml) parfümöt vásárolni (én is fújtam már ki kis üvegbe saját parfümből)
    3., elcserélik a megunt,nem tetsző parfümöket.
    Most nálam épp Miss Boucheron, Choopard Casmír kisfújóst lehet kérni, eladásra is meg cserére is – 100ml-es parfümöm van és ennyit az életben nem használok el.
    Hát, így.
    Van még kérdés?
    Megosztás:
    Uncategorized

    Sírni legjobban a hiper parkolóban lehet.

    Tegnap éjjel telítődött a rendszer: még hajnal 3-kor is álmatlanul forgolódtam, a szívem szaporán vert, és csak dobáltam magam balról jobbra – jobbról balra. Aztán kifakadt a lufi, én pedig könnyes párnán aludtam el.
    Reggel ugyanúgy gombóc volt a torkomban, úgyhogy mivel anyu itt van a gyerekekkel, beültem a kocsiba, és elmentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Csak vezettem, le a térképről, ki a világból, el a saját gondolataim elől egy sziklás-friss tengerpartra/a pembörli birtokra/a váratlan utazásos evonliba, de ehelyett elmentem a legszemélytelenebb hipermarketbe evör, mert ott volt nyitva ügyeletes gyógyszertár. 
    És akkor megláttam Őt. Kicsi,kifliforma kutya volt, gazdira várva, valami örökbefogadós nap keretében. Nem volt szép. Fázott. Soványka volt,de nagyon barátságos. 
    Odamentem, odajött. Kezemet nyújtottam, ő odahajtotta a fejét. Kicsi, cakkos füleivel hallgatta, amit mondtam neki – hogy sok sikert kívánok az élethez, és nagyon sajnálom, de nem vihetem haza. Elbúcsúztunk. 
    Bementem. 
    Már a gyógyszertárban rázott a sírás.
    Felhívtam Medvét, hogy van egy kiskutya, akinek nagyon úgy tűnik, hogy nincs helye a világban… és hogy átküldöm a képét, és gondolkozzunk el, amíg vásárolok. Visszamentem.
    – Miben segíthetünk?
    – Hát, nem tudom. Gondolkodom, hogy mi legyen vele. Hogy lenne-e helye nálunk.
    – És átgondolta?
    – Nem, még nem született döntés. Van már két kutyánk, és…
    … és innentől valami olyan furcsa volt.
    – És el tudja tartani? És mit csinál, ha BETEG? Mert az alaphangon húszezer! És kinn lenne az udvaron? Mert ezt nem lehet csak úgy, egy kutya nem JÁTÉKSZER…
    – Mondom, már van két kutyánk. Jól tatjuk őket. Szeretjük őket. Finomat esznek. Van szép házuk, kosaruk, játékaik. És azt is mondtam, hogy gondolkodom.
    Innentől már egyenesen éles volt a levegő. Mert látott már ő ugyanilyen jól öltözött asszonyt, akit elhagyott a férje, és utána enni nem volt mit. És ha így lesz velem is, mi lesz a kiskutyával? Belegondoltam???
    És mi lesz, ha beteg lesz? Le tudok majd mondani a saját igényeimről, hogy neki orvost biztosítsak?
    És már meg ne haragudjak, de csak akkor kezdjek el egyáltalán gondolkodni, ha hosszútávon el tudom látni a kiskutyát. Mert ha nem, ha valami nem úgy alakul, akkor ki fog gondoskodni a kutyáról? -(igen, egyértelmű a betegségem, látta rajtam. A kemó azon stádiumában vagyok, hogy látszik).
    ————————————————————————————————
    … és tényleg. Mibe ne kezdjek bele? Mennyi időre tervezzek? Mit vállalhatok még be? … és egyáltalán – ki akarna akárcsak egy kutyát is rám bízni? Ki az, aki hisz benne, hogy itt leszek még jövőre is??
    Bementem vásárolni. A túlsó ajtón kullogtam ki. Gyáván. Mert nem akartam szembesülni azzal, hogy sok ember szemében nekem már végem. Hisz egy kiskutyának még a menhelyen is jobb, mint velem.
    Nincs mit szépíteni. Megfutamodtam.
    Megosztás: