Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

május 2015

    Egyéb

    Hölgyeim és Uraim,

    nyaralni megyek azzal az emberrel, akinek a leginkább szüksége van a társaságomra, akivel a legfontosabb beszélgetéseket kell megejtenem, akinek időt, teret, csendet kell adnom, hogy újra egymásra találhassunk.
    Idén nyaralni megyek önmagammal.
    A Balcsi partjára megyek fesztiválozni. Mozogni. Napozni. Elcsendesedni és felhangosodni. Erőt gyűjteni.
    Nevetve magányosnak lenni egy tömeg közepén.
    Megtervezni mindent, hogy aztán sodródhassak az árral: jóga, nia, workshopok, előadások. Öt napon át lézengek majd, paradicsomot eszem és rajzolok, ha akarok. Éneklek, ha akarok. 
    Úszom a Balcsiban, ha akarok. Rozét kortyolok este és lógatom a lábam a vízbe. 
    Öt szabad, féktelen, gyönyörű, tartalmas, bő gatyás, dőzsölve böjtölő, feltöltődős nap. (Fürdőkádas szobával egy panzióban, wifivel és saját stéggel, mert egy kibaszott papírkutya vagyok 😀  és persze éljen a SZÉP kártya).
    ——————————
    Egyébként ez a nyár nagyon úgy fest, hogy zúdítva ömleszti ránk mindazt, amit korábban nem kaptunk meg: tervben van egy egyhetes tengerparti nyaralás Medvével, több hét Balcsi, koncertek, színház, kalandpark és persze Gergő 2, én 34 (a kis szülinap bitorló!!), házassági évforduló – már a hetedik.
    Megosztás:
    Egyéb

    (Al)testi ügyek

    Holnap nőgyógyász. Ideje a végére járni, hogy mi okozza az alhasi fájdalmat (na jó, annyira a végére nem kell járni, megmondta a CT – összenőtt a méhem a hasfalammal), plusz megnézi a doki a miómámat.
    És megmondja, hogyan tovább.
    Mire számítok?
    Gyógyszeres kezelésre, maximum egy laparoszkópiás műtétre. A petefészek – női szervek tumormarkerem csodásan alacsony, és egyébként sem mutatott semmi “olyan” eltérést a képalkotó CT.
    Na térjünk rá egy olyan kérdésre, ami… khmmm… nem kevésbé kényes. Fürdőruha. Igen, már csak 40-42-es méret (inkább 42-es), és mivel nálam a fürdőruha nem feltétlen a nyár fény-pont-ja, ezért próbálok büdzsén (realitásokon) belül maradni. 
    Magyarul rám az első sor érvényes, a többi rohadtul felesleges pénzkidobás.
    A felső sor ugyanis Tescos (teszkó láksöri, ahogy Ivett mondaná), és nagyon jó az anyaga, bélelt, vastag és azt hiszem olyan 6000Ft körül van. Magyarul pont jó lesz.
    Alsó kettő közül a bal oldali Marks & Spencer, ez a nehezebben beszerezhető, egészen a Westendig kellene menni érte. Gyanítom jó lehet, vastag anyagú és klassz, telifosott búvárruha formára szabott, az angol nők – ugyanúgy mint én- híresek csodás hasfalukról, hasfaluk feszességéről. 
    A jobb oldali egy triumph, mondanom sem kell, hogy gyönyörű, és ó, igen, az auchan üzletsorán van triumph márkabolt. Drága. Nem is csoda, ez már a fifszevenyú.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Napfényes délutánok

    Gergőke itthon van velem a héten, és ez csodálatos, felemelő, léleksimogató érzés.

    Na jó, nem.

    Fogalmazzunk úgy, hogy nem annyira idegtépő, mint amennyire gondoltam, hogy az lesz.

    Változik. Talán már csak minden második órában veri magát a földhöz a hisztijében. Talán már 20 percre is leköti egy-egy játék. Könnyebb, mert mondja, mit szeretne, inni, enni, kérem, ebéd, kaka – nem pedig csak visít.

    Délután kiülünk a teraszra, napozunk egy kicsit, majd uzsonnázunk, aztán újra valamivel elszórakozunk, és mielőtt teljesen összeomlanék a fáradtságtól, hazajön Medve.

    Az uzsonnán egyébként osztozni szoktunk, beülünk a hintaágyba, lóbáljuk a lábunkat, és csak nézek a kis szülinap-bitorlóm szemébe, és arra gondolok, hogy ez jó. Jó. Nagyon jó.

    A kedvenc uzsonnánk pedig a mangós almapüré.

    Szeretjük palacsintával, házi csokis keksszel, pár szem mazsolával, egy kis eperrel, de jó magában is, nagy kanállal 🙂

    Megosztás:
    Egyéb

    Keserűsó, magnézium-szulfát, Epsom-só

    Mindegy, hogy hívom, az egyik legjobb barátom lett. Méregtelenítő hatása közismert, azt azonban sokkal kevesebben tudják, hogy isteni testradír, feloldva csodás pakolás és a legnyugtatóbb, legklasszabb fürdősó evör. 
    Még kifutó rendszerben elhasználom ugyan az itthoni fürdősókat, de venni más nem veszek helyette: nyugtató, bőrszépítő, puhító és erős méregtelenítő hatása van. Amerikában a terhes kismamák ülnek Epsom-sós fürdőbe, mert megakadályozza a koraszülést, de izomlazító és főleg, idegnyugtató hatása is van.
    Totálisan a rabja vagyok. 
    Három csepp jó minőségű narancsolaj és egy csepp levendula olaj, és nekem ennél több/szebb/jobb nem is kell.

    Megosztás:
    Egyéb

    Szerdán megyünk Szürke Farkasért,

    Medve autójáért, úgyhogy Imre mellett immár ketten szolgálják majd kis családunk kényelmét. Imre lesz az “enyém”, úgyhogy ideje Medvétleníteni a kocsit, azaz
    • kipakolni belőle a szarokat
    • normálisan kitakaríttatni
    • új szőnyegek kellenek bele (konkrétan a 47,5-ös sarkával átlyukasztotta a vezetőoldali szőnyeget)
    • jó lenne valami csajos illat
    • és úgy általában, Imrének ideje azzá válnia, amire a jelenlegi élethelyzetemben a leginkább szükségem van: egy praktikus, mindenhol-van-zsepi anyamobillá.
    A két legnagyobb problémám, hogy
    1., minden lekerül a gyerekek lábához, és a minden alatt mindent értek: mazsola, pulcsi, megrágott alma, sapka, naptej, óvodai rajzok, vizespalack, uzsonnás táska…
    2., A csomagtartót egyelőre teljesen elfoglalja Gergő babakocsija, és gyanítom egy egy ideig még így is lesz. Így viszont egy nagybevásárlásnál lehetetlenség úgy betenni mindent, hogy semmi ne guruljon el – a mai napig keresem a múltkor vásárolt bio őrölt fahéjat. 
    Kutatom a pinterestet és rengeteg jó tipp van, úgyhogy csak válogatnom kell 🙂
    ————————————-
    Ha már tárolás a kulcsszó, akkor természetesen kidobott konyhás képeket is. Egy pár éven belül duplájára kell nagyíttatnunk, ugyanis mára elmondható, hogy én magam vagyok az élelmiszer ipar. 
    Mire lesz pénzünk megbontani a konyhát, addigra tökéletesen ki fog kristályosodni, hogy mire is van szükségünk, de jó pár dolgot már most is tudok, rá is kerestem.
    És ekkor benyelt a képhalmaz… (vigyázz, sírnivalóan sok kép jön)
    1., Nagyon nagy tűzhely. Azt se bánnám, ha két sütővel, grillező lappal, ráccsal…
    2.,  Legyen reggeliző pult. Ahogy nőnek a fiúk, egyre inkább szükség lesz rá. A képen  ott van a másik szívszerelmem, ami esztétikailag az egyik legnagyobb gond a mostani konyhában: világos a járólap. Világos és ó-jaj, akciós volt. Ez azt jelenti, hogy úgy néz ki, mintha folyamatosan koszos lenne, ugyanis mindenhol lepattant, megpattant, ráesett, csorbult… Nagyon rossz döntés volt.

    3.,  Mindenképp fa utánzatú cementlapot szeretnék a földre. Érdekes ez a kép, mert tökéletesen mixeli azt, ami nagyon közel áll hozzám és azt is, ami nagyon nem: ennyire indusztriális konyha nekem nem lenne a barátom, viszont hihetetlenül tetszik a bontott tégla és a fa (utánzatú) padló. Ha minden úgy lesz, ahogy most gondolom, egészen az ablakig megy majd a konyha, így nemcsak egy kicsi, hanem egy nagy, teljes értékű ablakom is lesz. Hurrá.
    4., Mindenki fehérben vagy krémszínben utazik, de ennél én sokkal darabosabb vagyok: nekem sötét konyha kell.
    5.,  És kemencével. Búbos kemencével, nagy padkával, és hurrá, abban már csak gluténmentes étel sülne, úgyhogy ősszel jönnének sorra a zöldségkrémes-húsos langallók, nyáron meg ontaná a lángost.
    6., Persze ha már nyár, akkor… van hely a terasz alatt…. ! 40m2 a terasz, alatta elférne egy ilyen szépség…

    Megosztás:
    Egyéb

    Te csak rokkerkedj!

    – Na figyelj, elértem a buszt, szerintem nagyjából most lehetünk Bicske magasságában.
    – Jól van. Minden oké?
    – Igen. Még felhívom az ortopéd dokit, hogy hol a retekben van a bolt, ahol a cipőt kell csináltatni a Kismukinak, meg még elintézek pár telefont a határig.
    – Medve, AC/DC koncertre mész, most csinálj valami… valami rokkereset!
    – Rokkereset. Csináljak valami rokkereset. Úgy érted, vegyem elő a benzinkútnál a kis ételhordót, amibe a fűszersó mentes sült krumplit és a karalábéfőzeléket raktad? Vagy a gluténmentes almás pitét az oroszlános szalvétából? Vagy a másfél literes bubis vízből készült ultralaza fröccsömet? Jut eszembe, Barnesz fosik még?
    – Nem, már nem. Nem vírus, hála az Égnek. Viszont ez így tényleg gáz, basszus. Figyelj ez olyan, mint egygimis osztálykirándulás. Most te vagy a furcsa hülyegyerek, akinek ráhúzzák a kukát a fejére a többiek.
    – Bazdmeg, Nyuszkó.
    – Hihi, de komolyan. Ez azért szép sztori. AC/DC a temetési pénzemből, karalábéfőzivel és…
    – Dupla bazdmeg.
    – Na menj, csinálj valami rokkereset. Haaaahahahahaaa, egy lépésre vagyok attól, hogy azt mondjam, hogy azok a bítkorszakos gombafejű huligánok….! Na figyelj, tényleg vigyázz magadra és ne ordibálj, mint egy hülye, mert…
    – Na szia. Szeretlek.
    -… mert ha ágynak esel, agylobot kapok, hogy ki segít a gyerekekkel. Én is szeretlek.
    – Van sterilizált cumi Gergőnek a hűtő tetején a dobozban. Na tényleg szia. 
    És tényleg. A Decathlonos hátizsákba tettem neki zsepit, kéztörlőt, kézfertőtlenítőt. Almás pitét, karalábé főzeléket (2 adag) és krumplit (abból is). Ha egy év után glutént enne, valszeg a koncert és a tömeg közepén már annyira kellene fosnia, hogy nem az lenne a kérdés, hogy visszatartja-e vagy nem, hanem hogy letolja a gatyáját vagy nem.
    Így nem fog. Így eszik a kis ételhordóból, amit a nyomi, zöld, családi kirándulós hátizsákból vesz elő. Meleg és vízhatlan cipőben ment, mert nem fázhat meg, mert akkor nem tud dolgozni, nem tud nekem segíteni. 
    Nem ihat sört, mert a felesége nem tudja az éjszaka közepén berakni a kocsiba a két gyereket, hogy érte menjen, és egyébként is, holnap munkanap, verkli, folytatódik minden.
    Minden. A rosszullétek, amiket végig kell néznie. Az esti gyengeség, a gerincsérv, a fájdalom. A ház, ami mindig fut és a gyerekek, aki evickélnek a romok tetején. 
    Most azonban koncertre megy, nagy, komoly, rokkerkedős koncertre. Fekete pólóban van és még mindig gyönyörű a fogsora, de fáradt a tekintete, nagyon fáradt. 
    Nem tudom, hogy tudják-e a többiek a buszon, hogy az ősz hajú, nagydarab, telefonálgatós, gyerekmintás szalvétából evős, karalábéfőzelék szagú csávó a legkeményebb fickó a világon. Minden hibájával együtt ő a legnagyobb hős a világon.
    Megosztás: