Abból 2 költözéssel telt, egyszer elmentünk randizni – vegán gm sütit ettünk, eper teát ittunk, csendben olvastunk a kávézóban. Megcsodáltuk a karácsonyi fényeket. Vettünk egy igazi, békebeli fonott kosarat. Megvettük az utolsó ajándékokat is. Zenét hallgattunk.

Főztünk, beszélgettünk.

Szívmelengető látogatást tettünk egy kedves családnál, akinek szüksége volt a segítségünkre, mi pedig örömmel vállaltuk fel, hogy segítünk.

Filmet néztünk, aludtunk, a gyerekekről elmélkedtünk.

Megéltük a napfordulót, tervezgettünk, és egy csomó banális dolgot is csináltunk: levittem a pincébe a befőttes üvegeket, kimostam vagy 6 adag ruhát és különválogattam azokat a melegítőket, amikre rá kell vasalni a folttakaró matricát.

Célegyenesbe fordultunk. Mindenki süti a “hosszan eláll fémdobozban” sütiket, pácolja a pácolni valót, a “majd megbontjuk” italokat. Tényleg olyan érzése van az embernek, mintha a startvonalhoz gyülekeznénk, ahol valaki majd 24-én este 6 óra körül elsüti a startpisztolyt, és akkor, MAJD AKKOR, de CSAK AKKOR indul a Karácsony.

Én tegnap forralt bort ittam és diós-szegfűszeges-kardamomos-kakaós karácsonyi sütit ettem hozzá. A receptet egy német nyelvű, kifejezetten karácsonyi sütiket tartalmazó szakácskönyvből lestem, majd gluténmentesítettem és “cukoroptimalizáltam”:D. Fantasztikusan finom lett. Kicsit ragacsos, kicsit sűrű, leginkább brownie-ra emlékeztet az állaga, és nagyon-nagyon Karácsony íze van.

Nagyjából öt percem volt, a konyhába ültem le a kissámlira, amíg a gyerekeim magyar népmeséket néztek, és kandalló híján a meleg mosogatógépnek vetettem a hátamat, majd lekapcsoltam a villanyt.

Nagyon nehéz év volt, de sokat tanultunk belőle. Végérvényesen és visszafordíthatatlanul elindultunk egy nagyon keskeny, nagyon bizonytalan örvényen, aminek nem látjuk a végét, de totálisan kiléptünk minden megszokottból, minden tanult sémából, és nagyon jól érezzük magunkat. Egészen felszabadító. Munka. Egészség. Oktatás. Életmód. Gyereknevelés.

Minden területen a saját utunkat járjuk, és igen, így a felelősség is a miénk: senki más “nem viszi el a balhét”, ha valami félremegy.

Talán az év legsötétebb időszakában, a kukksötét konyhában világosodom meg: minden fontos területen bekövetkezett a pálfordulás.

Ez persze azt is jelenti, hogy az új keretek között nincsenek, vagy csak nagyon halványan vannak kapaszkodók, ezeket kell most megkeresni, olvasni, megélni, átérezni, és akkor talán a “magabiztosan megyünk a rossz irányba” helyett “egyre biztosabban lépdelünk a jó irány felé” lesz.

• már majdnem írtam egy posztot arról, hogy mennyire jól érzem magam Waldorf anyukaként. Majdnem. Aztán Ákos jött, szólt, és most hülyén venné ki magát, ha a karriertől búcsúzó anya himnuszát zengeném.
• Hurrá!!! Anya elviszi a gyerekeket most a téli szünet elején, így mi szabadon tehetünk-vehetünk,kézenfogva mehetünk forralt borozni (vagy egy koncertre? meg is nézem, lesz-e valami), illetve pácolhatjuk a kacsát és süthetem a puszedliket.
• Basszus, az egyik neten megrendelt szállítmány csak később jön, ami nem gáz, mert alapvetően ráér, egyedül a bio citrom illóolaj az, ami nem várhat, ugyanis kell Barnus lábfürdőjéhez.
• készülődünk Barnus néptáncos fellépésére: ő folyamatosan énekel, én pedig keresem a fekete ünneplő nadrágját
• ma elpakoltunk a fagyasztóba 70 kiló húst a kutyáknak. Brrr.
• Mindenbe narancsot, mandarint és mézet teszek.
• Elkezdtem kiszanálni a könyveket: olyan könyveket válogattam ki, amiket valószínűleg soha nem olvasnék el, mert nem érdekelnek. Nem, nem és nem. Felteszem majd a zsibvásárba:)

I’m out.

Nem nézem végig, hogy Gesztesi Károly hogy esett szét a Mokkában – mindenki erről beszél, és naná, hogy kíváncsi lettem, be is töltöttem a videót, de amint elindult, leállítottam. Nem kell ezt látnom.

Nem olvasom el, azokat a cikkeket, hogy milyen úgy, szemétláda húzása van az ISISnek, azt meg különösen durvának tartom, amikor CT (azaz továbbkattintós) linkkel teszik be. Nagyobb nézettség az oldalnak, és az “olvass tovább” után derül ki a kegyetlenség…

Nem megyek be már semmilyen üzletbe – jó, ez álságos, ugyanis fogyasztani fogyasztok: neten rendelek meg mindent De nem állok sorba, nem szörnyülködöm azon, hogy mennyire kifordul magából mindenki, hogy hogy tülekednek az emberek, hanem egyszerűen kimaradok belőle. Persze, itt az Isten háta mögött megtehetem. Itt valahogy másképp mennek a napok. Kinézek a hálószobából, csak a dombokat látom, amíg nem kelek fel, még a szomszéd házak teteje is rejtve marad… Legurulok a domboldalon, majd balra fordulok, kimegyek még a kisvárosból is, itt pedig már csak az erdők, a dombok, a szőlők és egy kis hegyi út van -két autó el sem fér rajta. Csipkebokrok. Nyáron vadvirágok. És nincs wifi.

Persze nincs a sarkon biobolt sem. Ha moziba szeretnék menni, akkor utaznom kell és hát elmúltak azok az idők,amikor csak úgy útbaesett a C&A vagy a Tchibo, vagy akár egy kávézó.

Emlékszem, amikor még a Nagykörút mellől kerestük a leendő otthonunkat, találtam egy kis mézeskalács házat. Kisebb volt, mint ez, messzebb is lett volna mindentől, és nem volt hozzá ilyen orbitálisan nagy telek, a tömegközlekedés és az iskola sem lett volna egyszerű (nyilván emiatt nem is kapkodtak utána), de valami miatt hetekig, sőt, hónapokig visszatértem ahhoz a hirdetéshez. Rengeteg kép volt feltöltve a házról: nagy, meleg konyhája volt, egyszerű, természetes színei, fa fedélszékkel és kicsit kopottas, de nagyon kényelmesnek tűnő ülőgarnitúrával. Bájos ablakain csodaszép régi függönyök és karnis volt, és minden ablakkilincsre egy rém helyes kis angyalkát tettek. Talán azért tetszett, mert annyira nagyon más volt, mint amiben éltünk: nyoma sem volt rohanásnak, trendeknek és túlórának, parkolócéduláknak, részvényeknek és papírdobozos kínai kajának.

Négy év telt el. Négy gyötrelmesen nehéz év, és most végre újra süt a Nap (leszámítva a nyakamat, annak kurvára nem süt), mi pedig egyre jobban a saját képünkre formáljuk ezt a házat. Cinkosunk lett, barátunk, rugalmas segítőnk, és folyton változik, folyton alkalmazkodik hozzánk. Mi pedig jövőre a megmaradt régi ablakokat is kicseréltetjük, és az akkora már 20m2 körüli konyhám ablakából nézem majd a csendes utcánkat, hallgatom a mesét, igazítom a függönyt, és -miért is ne? – lesz angyalka is a kilincsen.