Egész nap feküdtem és fájtam. Fájtam lelkileg, fizikailag, mindenhogy. Telesírtam fél csomag zsepit.

Sokat beszélgettünk Medvével. Zöld turmixokat ittunk, maréknyi vitaminokat tuszkolt belém, összebújtunk, elaludtunk, közénk bújtak a gyerekek is. Sokat nevettünk, bekuckóztunk mint a nyuszik a nyusziházba. Érdekes, hogy a gyerekek hogyan képzelik el a babavárást: Barnabás például annyit mondott, hogy jaj, Anya, hát akkor egy kicsit JOBBAN kell hívnunk azt a kisbabát – és hát így egy kicsit később születik majd meg. Ennyivel le is zárta 🙂

Megyünk hát tovább. Lemondom a mai akupunktúrát (ahhoz, hogy bekavirnyázzak a városba két gyerekkel még nem vagyok elég erős), készítünk valami klassz zöldségkrémet, mert Barnus délután megy a napközibe, nekem két új ügyféllel is megbeszélésem van holnap, azok kampányterveit is át kell olvasnom, és persze dolgoznom is kell…

Tegnap, miközben a kutyák oltási könyvét kerestem a szekreteremben, a kezembe akadt mindkettő terhességi kiskönyvem. Végignéztem mindkettőt, és teljesen megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindössze 5 kilóra vagyok attól a súlytól, amiről Barnabással indultunk… citromos víz, zöld turmixok, egy 3 napos léböjt és ott leszek megint. Ott, ahol minden elindult.

Még elintézek néhány telefont, megiszom a kávémat, aztán elhúzom a függönyt és kitárom az ablakot.

Mély levegő, (újra)indulunk.

Elment.

Jelet kértünk, megkaptuk: képes vagy rá, ne add fel, megtörténhet a csoda, de csak ha akarod, ha IGAZÁN akarod.

Azt, hogy mennyire igazán nagyon vágyom rá, nem is volt időm felfogni, olyan volt az egész, mint egy hullámvasút.

Legyen gyerek, Nyuszkó – na ne viccelj ezzel – de tényleg szeretnék és tudom, hogy te is – jó megkérdezem a dokit – nőgyógyászatilag lehet – rákszűrés negatív – pulmonológiailag tiszta – akupunktúra Barnusnak- vérvétel, markerek stabilak, lehet – okéhurrá – főonkológus drukkol, ha az UH negatív -na akkor húzzunk bele- basszus késik – uh negatív, kivéve a pötty – jaj, mi lesz ha

és aztán jött sorban a házfelújítás, a farm, a napi inzulinok, az orvosi vizsgálatok, a genetikai vizsgálatra bejelentkezés, a rengeteg kérdés, hogy mindez hogy lenne jó, biztonságos, hasznos és örömteli, és közben már ott volt.

A saját szorongásaim. A számomra fontos emberek szorongásainak átvétele. A “de tényleg, ha meghalok, akkor mi lesz…?”, szóval érted.

Tegnap délután történt egyébként, és éjszaka Medve karjaiban aludtam. Őszintén elmondta, hogy megszakad a szíve, annyira szerette volna. Én is őszintén elmondtam, hogy megszakad a szívem, annyira szerettem volna – de ezt nem tudtam egészen addig, amíg meg nem láttam a vért a papíron. Annyira sok volt a tennivaló, a félnivaló, az intéznivaló, a megtudakolnivaló, a családot megnyugtatnivaló, a bebiztosítanivaló, hogy nem maradt időm igazán vágyakozni.

Igazán, igazán, igazán szívből vágyakozni, fohászkodni egy kisbabáért mindössze egy másodpercem volt: amikor az első törlés után becsuktam a szemem, hogy basszus, ugye ez nem történik meg…?

Tiszta szívvel értem, hogy miért alakult így. Jönni fog, mert van neki mit mondanom. Annyit tanultam, tapasztaltam az életről, a világról, az anyaságról és az egyensúlyról, hogy van mit mondanom, mutatnom egy kisbabának, van bennem még kraft/kakaó/spiritusz/lendület -hívd ahogy akarod. Énekek. Dalok, versek, gondolatok. Sok szeretet. Talán bölcsesség is.

Ő pedig jönni fog, ha készen állok. Akkor jön majd, ha már nem kérdezem, hogy elég jó vagyok-e egy ekkora ajándékhoz, ha már nem kell orvosi papírokkal igazolni magamnak, hogy méltó vagyok erre az áldásra. Várakozni, vágyakozni, álmot, gondolatot dédelgetni, testet-lelket virágba-csudába öltöztetni. És majd akkor. Majd akkor.

Nagyon fáj, de ez így kerek. Nyugi. Lesz ez kerekebb is.

Gergőnek 13,7-es cukrot mértünk. Az igazság az, hogy kettő db, 7-es éhomi cukormérés felett azonnal kimondható a cukorbetegség, és bár ez étkezés utáni érték volt, az egész testemet átjárta a jeges pánik.

Oké, hogy mondták, hogy nagy valószínűséggel nem ússza meg, de erre nem voltam felkészülve.

Fél órával később már 6,9 volt, úgyhogy a doktornő azt mondta, hogy nagy valószínűséggel a kezén maradhatott valami narancslé vagy lekvármaradvány, és az csinálta a galibát, de akkor hozzuk csak előre azt az átfogó vérvizsgálatot, ami amúgy is tervben volt Gergőnek.

Azóta többször mértünk napszakos cukorciklust, sehol semmi, minden teljesen normális, 4,2 – 4,6 az éhomi, az étkezések utáni is 5 és 6 közé megy vissza, szóval úgy fest, hogy minden rendben van.

Talán arra jó volt, hogy eztán még sokkal jobban figyelünk a kicsire is.

A mixer-saga végefelé közelítünk, egyelőre úgy fest, hogy a Klarstein Lucia gépe lesz nekünk a jó. Rengeteg értékelést megnéztem, és hát nyilván nem egy KitchenAid, és olyan bosszúságok is vannak vele, minthogy

• nem lehet mosogatógépben mosni a tartozékait (egyébként nagyon durva, hogy rengetegnek nem lehet, nem is gondoltam volna!)
• kevés tésztát nem lehet benne készíteni,mert felkeni az edény oldalára,szóval 20-25 dkg tésztákat nem lehet benne (muhahaha,minket nem érint)
• nincs fogantyúja a keverőtálnak

Ami mellette szól, hogy

• van rajta húsdaráló/kolbásztöltő/tésztakinyomó feltét és egy mixer is, amit gyanítom, soha nem használok majd
• nagyon erős a motor és valóban hatékony a gép
• biztosan, stabilan működik, az egyik legjobb ár-érték arányú masina
• német gyártmány, stabil szervízháttérrel, de nem jellemző, hogy javítani kellene.

Először narancssárgát szerettem volna, de aztán az egyik videóban megláttam élőben,és nagyon nem tetszett,úgyhogy marad ez az unalmas bézs. Természetesen az elejéről le lehet venni azt a húsdarálós szart, és akkor teljesen gömbölyű ott is. Tök feleslegessé teszi a tésztagépemet, amit így el is adok (kétszer használtam csak), de a kolbásztöltő feltét miatt szuperlelkes vagyok, ugyanis vannak jó GM vegán kolbászka receptek a neten, amiket egy kicsi változtatással mi is ehetünk, ehetnénk.

Ma újra Szurka Néni (vagy Szurka Bácsi, nem tudom, hogy melyik rendel ma), aztán sárgarépát kell vennem, mert bablevest kérnek a fiúk, az alma is elfogyott, szóval irány a bolt, elfogyott az alma is (almás pitét is rendeltek ezek a haramiák).

Tegnap egy nagy munkám fejeződött be, nagyon elégedettek voltak, úgyhogy 2 újabb kampányra kaptam megbízást, szóval miután hazaértem, beülök a gép mögé… aztán majd egyszercsak megjelenik Gergő, az újra-felfedezett Borisz könyvekkel, én pedig ellágyulok, és olvasok egy részt. Aztán mégegyet.