-Figyelj, beszélnünk kell, mert válságban van a házasságunk.
-MOST??
-Nem,már két napja.
-Úgy értem most, éjjel negyed 3-kor érzed égető szükségét annak, hogy…
-Ja, igen.Igen. Határozottan. Ezerrel robogunk az mély, tátongó szakadék felé, melynek alján a mocsaras posvány és éles, halálra marcangoló sziklák vannak, és…
-Aha.
-és az utat mérgező bokrok szegélyezik, és…
-Vágom. Mi a bajod?
– Látod? Látod? LÁTOD??? A cinikus nemtörődömséged csak az elmúlt két napban már ötször sértett meg halálosan, és… te mit vihogsz??
-Hát akkor jól bírod.
-Mit?
-Hát hogy halálosan, Nyuszkó. Még mindig élsz.
-Hat.
-Szeretlek.
-Én nem. És hét,mert egy szeretlekkel próbáltál leszerelni.
Kilenc éve vagyunk házasok, és múlt ősszel nem úgy nézett ki, hogy együtt ünnepelünk ezen a nyáron. Majdnem vége lett, a válást fontolgattam, de… elmúlt.
Megerősödtünk, felálltunk belőle, nagyon sokat beszélgettünk és támogattuk egymást abban, hogy épülni tudjunk nem mint házaspár, hanem külön-külön. Azt kell, hogy mondjam, pont ez hozta az áttörést. Nem anyaként, feleségként, egy egység részeként erősödtem, hanem Ágiként, ő pedig nem apaként, férjként és családfőként, hanem mint egyéniség, mint entitás. Új utakra léptünk együtt is és külön-külön is, és mégis több időt töltünk együtt, jobban működik a gépezet, és mivel elsősorban lélekben erősödtünk ugrásszerűen, jobb minden.
Szorosabban tudunk összezárni, nagyobbakat nevetünk, értőbb figyelemmel tudjuk meghallgatni egymást (kivéve persze amikor nem érzi a metsző fájdalmamat, lásd fenn) és sokkal hamarabb és érzékenyebben tudunk reagálni, ha a másiknak valami nem komfortos.
Jobb lett minden.
De nem volt ingyen. Nem volt habosbabos és semmiképp nem volt rózsaszín az út. Nagyon megdolgoztuk egymást, nagyon megdolgoztunk egymásért és bizony teljesen igaz az, amin kábé Várpalotától Balatonfüredig röhögtünk egyszer: Barnust valamiért leteremtettem, ő pedig hosszasan hallgatott, majd megkérdezte, hogy látom-e,hogy milyen szépen hallgatott,pedig nem is volt igazam?, mire mi felröhögtünk, hogy tulajdonképpen minden lényeges dolgot tud, mi egy sikeres házassághoz kell, ennél több nem is szükséges.
Bízom Medvében és szégyen nélkül elmondhatok neki bármit. Most például arra jutottam magamban, hogy szeretnék újra pszichoterápiába járni. A nagy lelki munka már mögöttem van, de a mindennapokhoz szükségem lenne megfelelő orvosi háttértámogatásra. Nagyon nehéz élethelyzet, hogy egyszerre kell tanárnak, szakácsnak, dietetikusnak, diabetológusnak, fejlesztőpedagógusnak lennem, és semmiképp nem szeretném, ha emiatt édesanyaként csorbulnék.
Szeretnék nem eljutni a diabos burnoutig, szeretném a gyerekeket jól támogatni és jól meghúzni a határaimat, és ahhoz, hogy én folyamatosan stabil, kiszámítható és egészséges lelkű legyek, kell valamiféle support. Ma megyek megbeszélni a részleteket. Jó lesz, tudom.
