Csitult a félelem, már nem szorít annyira. Most nem érzem, most nem fullaszt, most süt a nap. Most ajándék minden perc, akkor is, ha rossz. Most csak visz a napfény, tervezek, messzire, beláthatatlanra, néha az agyam közbeszól, hogy hé, nem tudhatod, de a lelkem le is állítja.
Nem tudhatod.
Most itt vannak. Most érezheted őket, most ringathatod, nézheted a bogarakat velük, ahogy felfutnak a fára. Most kakaós süti és egy újabb vicces mondat, most láthatod, hogy egyszerre már 8 lépés megy huppanás nélkül.
Most van éjjel.
Horkol, kávét főz reggel, betakargat a délutáni szundikálásnál.
Most érik a meggy.
Most egy kicsit kacsint rám a világ.
Most elcsitult a félelem.
2 hozzászólás
szép 🙂
2014-05-26 at 05:44Jó ezt olvasni Tőled!
2014-05-28 at 13:51