Egész hétvégén a változást tapasztaltuk meg.

Könnyes búcsút százéves, elkorhadt bútoroktól. Álmoktól, cégtábláktól, csavaroktól, eszközöktől. Búcsú soha be nem teljesedett álmoktól, fiatalságtól, illúzióktól.
Mindez azért, hogy helyet kaphassanak a mi álmaink: nagy összebújások, napsütötte bőr, homokos talpak és nagy kirándulások.
Festett kavicsok, beszélgetések, bográcsozások.

Nekünk is el kellett engedni a legalsó szint emlékeit. Búcsúztunk a “majd ha ott tartunk”-tól és a “hátha még egyszer arra visz az élet”-től, magunk mögött hagytuk a “jó lesz még valamire”-t és a “majd jövőre, ha….”-t.

Kriszta barátnőm kérdezte, hogy vajon miért kapjuk meg harmadszorra is ugyanazt a feladatot: más életét rendszerezni, más élete munkáját lezárni, úrrá lenni a káoszon?
Sok oka lehet, de számomra a legfontosabb üzenet talán mégis az, hogy meg kell tanulnunk a híres-nevezetes hurrikán szabályt: ha jön a vihar és három dolgot foghatsz meg, mihez ragaszkodsz?

Érdekes, hogy ugyanazokat a dolgokat írtuk fel a papírra Medvével:

1. egymás
2. a kis családunk egysége
3. az otthonunk