hogy úgy döntöttem, inkább nem csinálok semmit és lelépünk a Medveparkba Veresre. Óriásit sétáltunk, jó hideg volt, a gyerekeket úgy átszellőztettük, hogy csuda – Kolos kifelé jön ebből a szörnyűségből.

Nem tudom elmondani, mennyire nehéz döntést kellett meghoznunk. Kolos november közepe óta 10 nap kivételével folyamatosan antibiotikumot szedett a rengeteg hörgtágító, puff és szteroid mellé. Fuldoklott, a szó legszorosabb értelmében: az antibiotikum mellé napi 3 inhalálás, 3×2 puff az egyikből, 2 puff 4 óránként a másikból, hörgtágító csepp, gyulladásgátló szirup, az állandó szteroidja, s ha nem elég, még szteroidos kúp – ez volt a napi adag. Gergő összesen talán 3 hetet járt óvodába és már hozta is haza a válogatott dolgokat, olyan vírusokat és bacikat, amik legyőzése egy nem füles (Koli füles lett sajna) és asztmás (ezen nem lepődtünk meg, alkati dolog) gyereknek is szinte megoldhatatlan feladat, Kolosnak viszont egyre reménytelenebb.

Nehéz volt, fájdalmas volt, de orvos-védőnő-szakorvos-kórház javaslatára és nyomatékos felvetésére megszültük, hogy Gergő itthon marad.

Tulajdonképpen sok dolog nem változik, mert amíg óvodába járt, addig ugyanúgy itthon volt, csak betegen és ő is puffal, antibiotikummal, így most annyiból lesz könnyebb (hahahahahaaaaaaaaaaaahhahahaha), hogy egészségesen.

Az igazság az, hogy mivel már egyszer végigcsináltam, annyira nem vagyok megrémülve: Barnus csodásan teljesített a félévi vizsgán, el voltak ájulva tőle, és van olyan pedagógus ismerős, aki egyenesen aggodalmát fejezte ki, hogy milyen rossz, hogy visszamegy iskolába, mert ott majd ez a személyre szabott tehetséggondozás nem lesz elérhető :D.

A furulya vizsga is megvolt, ott egy tételnél rontott, de alaposan, úgyhogy nagyon elégedetlen volt magával és azóta sokkal többet gyakorol, hogy év végén jobb legyen.

Kolos felült. A kiságyát el kellett választani a franciaágytól, mert mindenképp fel kell tenni már az oldalát: mászik, kúszik és most már ül is, kapaszkodik az ágy szélébe, hamarosan feláll… én pedig bőgtem, ahogy Medve bontotta a kis bújós fészkünket: határozottan véget ért egy korszak, az a nagyon minibaba kor befejeződött. Jaj, nagyon rossz.

Az ágyunk végébe került a kiságy, Kolos oltári nagyot durmolt, én viszont félóránként keltem, hogy hol a gyerek :D, de ha jó dolgot kell említeni, akkor újra van lámpa az ágyam mellett, újra tudok este olvasni (ez teljesen kimaradt az elmúlt 9 hónapban).

Gergővel farsangi füzéreket készítettünk, ma madáretető golyókat rakunk a szobája melletti fenyőre, egyébként pedig rajzol-színez-fest, én pedig bújom az óvodai pedagógiát érintő könyveket, mert nagyon úgy fest, hogy egyelőre én leszek az óvónéni. Rengeteg szuper könyvem van, ha érdekel benneteket, szívesen összeírom,miből és hogyan indulok el.

Én pedig dolgozom, jelentkeztem egy alapítványhoz önkéntesnek és tartottam itthon egy sminkoktatást is (nagyon sürgős volt az illetőnek, ugye, Bori? :D), haladok a gyaloglással (3 km, és többször belefutok már), illetve elkezdtem bullet journalt vezetni, mert rengeteg a tennivaló:

• elhozni a kórházból a mammográfiás leletet
• Barnusnak beutalót kérni ortopédiára
• kihívni a háziorvost
• leadni az egyedi méltányossági kérelmet az OEP-nél (ezt mondjuk apa megcsinálta, ettől fostam a legjobban)
• könyvtár
• szőnyeg a kocsiba (rendes rongyszőnyeg a sárfogó tálcára – szerintem a kettő együtt verhetetlen)
• kocsimosás
• hónapzáró megbeszélések elintézése
• bébiszitter ezekre az időpontokra (basszameg)
• ésatöbbi -nemérvéget – a lista, nem az éjjel – az éjjelnek hamar vége.