talán a Mango bolt előtt volt. Anita hátradobta a haját, vett egy nagy levegőt, és azt mondta:

“Figyelj, arra gondoltam, hogy levágatom a hajam, és akkor lehetne neked belőle parókát készíteni.”

…………………………………………….

… és basszus, még most is gombóc van a torkomban. Remélem, hogy nem mondtam semmi olyat, hogy “Te hülye vagy”, vagy ilyesmit, de egyszerűen olyan volt ez a mondat, mint… mint egy szőnyegbombázás. Örökre belemart a lelkembe. Le-vá-gat-ná a csodaszép haját, hogy nekem lehessen parókám.

Rövidre.

Miattam.

És komolyan gondolja.

Minden dráma nélkül.

Úgy mondta, mintha arra akart volna rábeszélni, hogy kölcsön akarja adni a kék sapkát/a rózsaszín szájfényt/ a lila MP3 lejátszót, mert szerinte az jó ötlet.

…………………………………………….

Minden kétséget kizáróan nagyon sokat tanulok a ráktól és a rák kapcsán. Van, ó, de még mennyire hogy van igaz barátság és ekkora szeretet!