Itt is megtalálsz:
Egyéb

Azt mondják, a semmittevés jót tesz,

jelentem, nálam ez nem működik. Egész hétvégén tettünk-vettük: szombat délelőtt vásárolni mentünk. Az eredmény örvendetes: kaptam végre 44-es méretben (hurrá, én a 44-nek örülök) olyan farmert, ami jó derékban, popsin és nagyon-nagyon szűk a szára, úgyhogy télen tökéletes lesz nadrágba. C&A, én így szeretlek:

Vettünk függönyöket az Ikea-ban, és ha már ott voltunk, megejtettük az ebédet is, Barnus meg játszott egy jó nagyot. Fogalmam sincs, hogy csináltuk, de megint csak a függönyökért ugrottunk be és hát rengeteg dolgot vetünk: Barnusnak széket, játékot, jaj, nem is emlékszem már még mit.

Szombat délután el is ment a karnisozással-függönyözéssel, de nagyon megérte: csodaszép lett a nagy nappali-étkező-konyha rész.

Annyira örültünk, hogy nekiálltunk csokidarabos muffit sütni: isteni lett. Olyan édes a gyerek, simán bekeveri a tésztát, kiadagolja a muffinpapírba, és közben folyamatosan magyaráz: betesszük a szütőbe, oké, jóva…

Ma pedig Medve festett, én pedig pakolásztam, dolgoztam sokat és összeállítom az internetes rendeléseket.
Szeretnék sminket, spéci ecsetet, szivacsot rendelni, és hát kinéztem két kabátot, a gyereknek sapkát, egy-egy szett ágyneműt, karácsonyfadíszeket (nem röhögni!), és rendeltem pár tekercs washi tape-et is. Még szeretnék elmenni Tihanyba ezen a nyáron, szeretnék nyaralni egy keveset Füreden, de azért lassan-lassan már készülünk az őszre.
Remélem az ősz változást hoz nagyon sok téren: egészséget, új kihívásokat, sikereket és azt, hogy végre otthonunknak tudjuk hívni a házunkat.

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply