Itt is megtalálsz:
Browsing Category:

mindennapok

    mindennapok

    Már 12 éve

    is aromaterápiás kozmetikai rendszerrel dolgoztam. Akik régen jártak hozzám, emlékeznek, hogy millió tégely és sok keverés-kavarás volt, aromavizek, olajok…

    Egy ideje szemezünk egymással, én és a doTERRA: millió olyan helyzet adódik, ahol eddig is az olajokat használtam, és a tegnapi randevúnk után úgy tűnik, egyre több és több területen kúszik majd be az életünkbe.

    Semmi elvárásunk nem volt: sétáltunk egy nagyot , beültünk az egyik mostanában -teljesen jogosan- agyondicsért thai helyre.

    Hiába szeretjük a Wasabit, hiába az a törzshelyünk -és marad is- a mindenféle évfordulókon, az igazi ázsiai ízek helyett a hangsúly egyre inkább a fúziós konyhára kerül ott a hangsúly, ami nem baj, de nem feltétlen oda kell menni, ha TÉNYLEG eredeti ízekre vágysz. Mi pedig most nagyon arra vágytunk. Elsőre nem volt bizalomgerjesztő a hely, nem egy fenszi étterem, de özönlöttek az emberek, rengeteg ázsiai vendég volt, úgyhogy azért éreztük, hogy olyan nagy baj nem lehet.

    Hát, új kedvencünk lett. Siettünk, úgyhogy mindketten a pad thai mellett döntöttünk, és nem bántuk meg, mert brutális ízorgia volt. Én még tettem rá csilit, úgyhogy nem győztem vedelni a zöld teát hozzá, majd teljesen eltelve még egy nagyot sétáltunk, lődörögtünk Újlipóciában. Megnéztük az összes kirakatot, kinéztük, hogy legközelebb hova megyünk, aztán elérkezett a várva várt pillanat és megértettem, mire fel ez a nagy hype a doterrás olajok körül.

    Bevallom őszintén, én elsőre majdnem hazamentem. El nem tudtam képzelni

    Sok olaj most került a helyére.

    Volt, aminek most értettem meg az üzenetét.

    Volt, amivel most először találkoztam ennyire tiszta formában.

    Volt, amiről kiderült, hogy igazi mivoltában a legnagyobb szövetségesem lehet.

    Hatalmas élmény volt, és úgy örülök, hogy újra intenzíven illatozunk, és nem, nem véletlen és nem királyi a többes: Ádám éppúgy elmerült ebben a színes-illatos világban, mint én, és voltak esszenciák, amiket talán még jobban értett,mint én. Ez volt a legszebb az egészben: amit ő értett és amit én értettem, az hazafelé a kocsiban egy egésszé állt össze.

    Jó kis randi volt, jó kis élmény volt, alig várom a folytatást, olyan ez, mintha ajándékot adtunk volna saját magunknak.


    Ma főzés és takarítás, ágynemű húzás, leckeírás, szortírozás, mosás és egyéb ilyen nyalánkságok: holnap hajnalban indulunk Olaszországba, és -bár mindig nagyon feszes, nagyon húzós az út- remélem egy kis adventi varázslat belefér majd az időbe.

    Mindenképp szeretnék venni néhány palack frizzantét, kandírozott gyümölcsöket, panettonét és egy panettone formát, és nagyon szeretnék egy gyönyörű bőr hátizsákot is, ugyanis rájöttem, hogy nincs olyan táskám, amibe belefér egy a4-es lap. Korábban mindig óriási malaclopó táskákkal jártam, és az utóbbi időben annyira lecsökkentettem a táskáim számát, hogy már csak az igazán szép darabok maradtak meg: egy Fendi, egy Aigner, egy csodás mályvaszínű bőr, és az a kis fekete, amivel most járok, de egyikbe sem tudok beletenni egy mappát, ami elég rossz, mert általában salátaként kerülnek elő így a zárójelentések és a hivatalos papírok… Hirtelen ilyet találtam a neten, valami ilyesmi tetszene:

     

     

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Néha olyan dolgok jutnak eszembe,

    hogy magam is megijedek tőle.

    – Látszólag teljesen összefüggéstelen területekre mozgósítasz hatalmas erőt – mondta rólam valaki egy női körön.

    – Á, ha ismernéd, tudnád, hogy nem csinál semmit feleslegesen.

    Az egyik legnagyobb dicséret volt, amit valaha kaptam.

    Szeretném, ha fejlődne a Pomme Plus.

    Szeretném, ha sok évig ezzel foglalkozhatnék.

    És szeretném, ha közben új terveket szövögethetnék és megadatna, hogy lássam őket megvalósulni. Hogy életre kelthessem azt, ami most csak a fejemben, a lelkemben létezik.

    Óriási elefántnak tűnik, de nem ijedek meg tőle, lépésről lépésre teszem a dolgom, haladok, haladunk.

    Konferenciára, oktatásra, tanfolyamra járunk, új dolgokat tanulunk és bár sok dolog nem vagy nem úgy sikerül, kis lépésekkel azért minden nappal egyre közelebb kerülök a céljaimhoz 🙂

    Ahhoz, hogy a 24 órából álló nap élvezhető és tervezhető legyen, egy csomó újdonságot be kell vezessünk.

    ————————————————————–

    1., Első körben most bébiszittert keresünk, az szeretett pótmamánknak egyedül már nehéz a sok időpont, jó lenne, ha lenne váltótársa. A gyerekek óvodába, iskolába, bölcsibe járnak, a legtöbbször úgy jön, hogy mi itthon vagyunk és dolgozunk, összesen 2x volt olyan, hogy egyedül maradtak vele, egyszer elmentünk vacsorázni az évfordulónkon, egyszer meg már nem is emlékszem, de akkor szuper volt, hogy olyasvalakivel maradtak a gyerekek, akit ismernek, szeretnek.


     

    2., Komolyan el kell gondolkodnunk a menütervezésen: mivel a gyerekek nem a menzán étkeznek, hanem eü. okokból mi csomagolunk nekik, ez mindennapos dobozolást és csomagolást jelent, továbbá rossz gyakorlat az is, hogy sokszor csak 3 körül ülünk le mi magunk ebédelni. Most bújom a menütervezős appokat, van egy-két jó, de még nem találtam meg az igazit.


    3., A vérképem alapján rendeződni látszik a vasam, a D-vitamin is kezd a jó tartományba csúszni, de valahogy mégsincs rendben az energiaszintem, úgy érzem sokkal többet ki tudnék hozni magamból. Úgyhogy tanácsadó segítségét kértem: kért kortizol szintet, teljes pajzsmirigy panelt, nagy vérkép, vizelet, és minden meg is érkezett, úgyhogy alig várom, hogy végre megbeszéljük, milyen irányba induljunk.


    4., Nagyon izgalmas, új fejezet indul a webáruházzal, átalakítjuk az irodánkat is, kényelmesebb, szellősebb és praktikusabb lesz, továbbá lesz egy óriási whiteboard a falon és akkor nem felejtjük el, hogy furulyára kell vinni a gyereket. #legjobbszülők


    A legjobb hír mindig az, ha nincsen hír: tegnap negatív lett az összes kontrollom, a csontsűrűség vizsgálat is pöpec, szóval tényleg parádés lezárásra és -remélem- örömteli befejezésre készül 2019.

     

     

     

     

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Peregnek a napok

    és kúszik be a félelem: vérvétel jön, tumormarkerek, kontroll.

    Közben zajlik az élet: készül a paradicsomleves betűtésztával, úgy fest a decemberi workshop helyett pumpabeállításunk lesz, csütörtökön fogorvos, színházjegyünk is van.

    … meg mammográfia, mell ultrahang.

    Gergőt el kell hozni az óvodából ebéd után, és úgy fest, nem csak egyszeri alkalomról lesz itt szó: nem a legszerencsésebben választott barátot magának és egymást viszik a rosszba. Értelmetlen ellenkezés, sehova nem vezető ellenállás mindennel szemben, és hiába a kedves és segítőkész óvónénik, a faszkodással és szemétkedéssel szemben tehetetlenek.

    … Istenem, az a sor, az a kórház szag…

    Barnabás karácsonyi koncertje idén varázslatos lesz, nagyon készül rá, és mi is nagyon készülünk, meg szeretnénk adni a módját: utána vacsorázni megyünk, ünnepelni, koccintani.

    … csak minden legyen rendben, Istenem, csak minden legyen rendben…

    Elfogyott a hajvégápolóm, ami most így a dauer mellett különösen fontos, és még nem találtam meg a “nem zsírosít, de rendezi a loknikat” kedvencem, úgyhogy ajánljatok…

    … vagy csak a kontroll után? Ha már biztos, hogy lesz hajam? Vagy ez hülyeség?

    Medve, drága Medve, el sem merem neki mondani, mi jár a fejemben. Tudja, ilyenkor különösen türelmes, de nem beszélünk róla. Nincs új, amit mondana. Nincs új, amit mondanék. Minden nap elmondja, hogy nem akar nélkülem élni. Minden nap elmondom neki, hogy mennyire szeretem.

    … csak a jövő szerdán-csütörtökön essünk már túl. Bár Szabó Noémi azt mondta, minden rendben. De a vérvétel. Milyen lesz a vérvétel?

    Csak jó lehet. Boldogabb vagyok, mint az elmúlt sok évben bármikor. Több segítségem, kiegyensúlyozottabb napjaim vannak, mint valaha.

    Csak mégis, az a fura kis hang, ami megszólal, ami kérdez, és hiába teszem a szívemre a kezem kutatva bármiféle önámítás után…

    Ugye minden rendben lesz?

    Megosztás:
    mindennapok

    Azt hiszem, kifőztem-sütöttem magam a hétre

    Megint volt kedvem hozzá és volt is minden itthon, úgyhogy tegnap Oroszországba kirándultunk és borscs leves volt főtt tojásos lángossal, ma pedig libanoni szakácskönyvből főztem és zöldséges-gránátalmás csirke volt fokhagymás sütőtökkel.

    Közben elkészült a kókuszzsírban konfitált csirkemáj, a pizzás csavart rúd, a köménymagos kifli, a paprikás kifli és a pogácsa, utána alvás (öregszem, na),és most délután jön az édes szekció: gesztenyés valamit szeretnék sütni, kókuszkockát, vegán túrós batyut, és ha mindez sikerül, akkor ez a hét jóval könnyebb lesz, mint az előző volt.

    Dolgozom még egy kicsit, aztán remélem hamar lefekszenek a gyerekek és jöhet egy kis énidő: jógát és egy kis elcsendesedést kívánok. Egy jó ideje így telnek a vasárnap estéim, olvastam valahol, hogy hagyni kell a léleknek, hogy beérje a testet. Hát, velem most zajlik az élet rendesen…

    Csendesen,imával, nagy habfürdővel és végtelen hálával, mert a körbepisilt vécé azt jelenti, hogy még láthatom a fiaimat.

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Leszoktam a kávéról

    Kettő hete egyszercsak azt mondtam, elég. És leszoktam a kávéról – teázom helyette. A nagyon nehéz napokon rendes, testes fekete teát iszom, hogy legyen, ami megpörget. Reggelente egy zöld tea, délután már csak gyümölcstea, és természetesen megvannak a mostani nagy kedvenceim is.

    Semmi különleges okom nem volt rá, hogy így 20év elteltével leszokjak a kávéról, de rengeteg előnyét látom most, hogy megtettem:

    • jobban alszom éjszaka. Nem, nem arról van szó, hogy nem tudtam elaludni eddig, az eddig is simán ment, inkább arról, hogy ha már egyszer elalszom, akkor ébredés nélkül, nyugodtan végigalszom az éjszakát.
    • több vizet iszom
    • szebb a bőröm. valamivel. már amennyire 38 évesen ezt lehet.

    Ezek a kedvenceim most: a Sonnentor, az English Tea Shop, a Higher Living, az Or tea?, a Clipper mind-mind olyan márka, amiben még nem csalódtam, de most új kedvenc van, a Whittard, mert tegnap a drága főnököm belevitt a rosszba, és most csak az kell.

    Puccos tea, gyönyörű csomagolásban, elképesztően mély ízzel. Az igazán nyami dolgokat viszont nagyon nehezen lehet itthon beszerezni, úgyhogy ezúton szólítanám meg a kedves testvéremet, hogy ne hagyjon sínylődni, és küldjön fényposttal egy ilyet:

     

    Köszönöm.

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Addio

    azaz Isten veled, barátom.

    Régóta éreztem már, hogy elfáradtunk, kifulladtunk, a beszélgetéseink semmitmondóak lettek, jobbára a múltról szóltak, de mostanra a múlton kívül semmi közös nincs bennünk: ami számomra érték, az Neked kötöttség és vicc, ahogy Te látod a világot, ahogy élsz, ahogy megéled a napokat, az pedig tőlem idegen nagyon.

    Próbáltuk összefésülni, de nem tudok választ a kérdéseidre, már nem esik jól együtt hallgatni, a beszélgetéseink is hosszú csöndekbe futnak, és valahogy nem tudjuk felvenni a fonalat.

    Gyerekek voltunk és nagyon közel álltunk egymáshoz, de mára felnőttek lettünk, és ha felnőttként ismertük volna meg egymást, valószínűleg sosem lettünk volna barátok.

    Öregebb vagyok Nálad, pedig csak pár hónap a különbség, öregebb vagyok, Te pedig gondtalan maradtál, szabad és bohém. Nem a keserűség szól belőlem: nem vágyom vodkagőzös éjszakákra, nem vágyom hajnali ténfergésekre, minden, amire vágyom, mindenki, akire vágyom, az a lakcímemen lakik és ott megtalálható.

    Unalmas lettem, kispolgári, beszari alak, és nem is érzem már jól magam másképp: engem 10-kor húz az ágy, nekem nincsenek forradalmi gondolataim, én már nem csinálok brahiból semmit.

    A te szemszögedből persze én vagyok Mrs Tökély: a három gyerekkel, a házzal, az unalmas biztonsággal és a rengeteg felelősséggel, én már anyuka üzemmódban vagyok, nekem már sosincs kinn a derekam, és én mindig, mindent jobban tudok, felelősségteljesebb vagyok, felnőttebb vagyok… ami persze nincs így, vagy ki tudja? Lehet igaz, de úgysem hinnéd el, hogy nem a kioktatás beszél belőlem, hanem a féltés, hogy nem a majd én megmondom, mit kell tenni, hanem te tettél fel kérdést, én meg speciel tudom, hogy hova kell menni bőrgyógyászhoz, mert amikor Barnus…

    És igen, idegesítő, hogy mindig a gyerekeimről beszélek.

    Engem pedig zavarba hoz, hogy mindig a legutolsó részegségedről mesélsz. Az óriási bulikról.

     

    Rettenetesen sok energia fenntartani a semmit.

    Elfogytunk, elillantul, elnőttük, eltávolodtunk – éreztük ezt mindketten, mikor rádöbbentünk, hogy jé, immáron 3 éve nem találkoztunk, de az igazi csontig ható hidegség akkor járt át, mikor éreztem, hogy és milyen jól volt ez így.

    Majd hívjuk egymást. Ez a suta félmosoly maradt, majd részemről egy nagy ölelés, és egy minden jót neked, vigyázz magadra.

    És élj boldogan.

    Megosztás: