Rengeteg kérdést felvet bennem ez az elhúzódó, idegőrlő várakozás, pláne úgy, hogy most újraszámolták a terminusomat és visszadátumoztak…

Olyan helyekről kaptam segítséget és emberséget, ahol végképp nem számítottam rá, azoktól pedig, akik híresen emberségesek és természetesség pártiak, olyan elfordulást, közönyt, nyegleséget és elhanyagolást, ami súrolja a veszélyeztetés fogalmát.

Érdekes, hogy olyan kórházban, ahol a bejön-vágják-viszik elv mentén mennek a mindennapok – pláne ügyeletben, az orvos halk szavú, kiemeli a hüvelyi szülés lehetőségét és biztat, terel, szinte a szemével űz el onnan.

Három év pszichoterápia után még mindig tud újat mutatni a lelkem, még mindig vannak elvarratlan szálaim, még mindig van min dolgozni.

Érdekes életet élünk.

Egyrészt kimerevítve áll minden körülöttünk, mint valami filmben, másrészt telnek-múlnak a napok: a gyerekek felkelnek, új mesét hallgatnak, ebédelünk, dolgozom, zajlik az élet a barátainknál is, megy a mosógép, akciós a cukkini a lidl-ben.

A téli ruhákat elpakoltuk, itt a csalóka tavasz, hamarosan Medve 40 éves lesz, kinyílt a kertben az aranyeső, már a nagy teraszra is teregettünk. Megszereztem két olyan könyvet, amit nagyon rég szerettem volna, de eddig vagy épp nem lehetett kapni, vagy nem jött épp szembe és elmaradt.

Haladunk a tanulással (most a mértékegységek vannak soron), rengeteg agavés tormát eszünk (kezdődik a szezon), megnéztük a Szépség és a Szörnyet, várjuk a Hupikék törpikéket és rengeteg grapefruit levet iszom.

Ha minden igaz, csodálatos gyermekágyi segítőt találtunk, szívből várom már akár hétfőn, hogy jöjjön, minden bizonnyal óriási könnyebbség lesz, hogy itt lesz.

Mindent összevetve vannak jó napok és vannak olyan napok, hogy sem ülni, sem állni, sem semmit nem tudok már – ahhoz képest, hogy mindenki durva koraszülésre készült és a 34. hét már sikersztori számba ment, még mindig húzom és még mindig egyben vagyok.

Pedig már nagyon babáznék 🙂