Elment.
Jelet kértünk, megkaptuk: képes vagy rá, ne add fel, megtörténhet a csoda, de csak ha akarod, ha IGAZÁN akarod.
Azt, hogy mennyire igazán nagyon vágyom rá, nem is volt időm felfogni, olyan volt az egész, mint egy hullámvasút.
Legyen gyerek, Nyuszkó – na ne viccelj ezzel – de tényleg szeretnék és tudom, hogy te is – jó megkérdezem a dokit – nőgyógyászatilag lehet – rákszűrés negatív – pulmonológiailag tiszta – akupunktúra Barnusnak- vérvétel, markerek stabilak, lehet – okéhurrá – főonkológus drukkol, ha az UH negatív -na akkor húzzunk bele- basszus késik – uh negatív, kivéve a pötty – jaj, mi lesz ha
és aztán jött sorban a házfelújítás, a farm, a napi inzulinok, az orvosi vizsgálatok, a genetikai vizsgálatra bejelentkezés, a rengeteg kérdés, hogy mindez hogy lenne jó, biztonságos, hasznos és örömteli, és közben már ott volt.
A saját szorongásaim. A számomra fontos emberek szorongásainak átvétele. A “de tényleg, ha meghalok, akkor mi lesz…?”, szóval érted.
Tegnap délután történt egyébként, és éjszaka Medve karjaiban aludtam. Őszintén elmondta, hogy megszakad a szíve, annyira szerette volna. Én is őszintén elmondtam, hogy megszakad a szívem, annyira szerettem volna – de ezt nem tudtam egészen addig, amíg meg nem láttam a vért a papíron. Annyira sok volt a tennivaló, a félnivaló, az intéznivaló, a megtudakolnivaló, a családot megnyugtatnivaló, a bebiztosítanivaló, hogy nem maradt időm igazán vágyakozni.
Igazán, igazán, igazán szívből vágyakozni, fohászkodni egy kisbabáért mindössze egy másodpercem volt: amikor az első törlés után becsuktam a szemem, hogy basszus, ugye ez nem történik meg…?
Tiszta szívvel értem, hogy miért alakult így. Jönni fog, mert van neki mit mondanom. Annyit tanultam, tapasztaltam az életről, a világról, az anyaságról és az egyensúlyról, hogy van mit mondanom, mutatnom egy kisbabának, van bennem még kraft/kakaó/spiritusz/lendület -hívd ahogy akarod. Énekek. Dalok, versek, gondolatok. Sok szeretet. Talán bölcsesség is.
Ő pedig jönni fog, ha készen állok. Akkor jön majd, ha már nem kérdezem, hogy elég jó vagyok-e egy ekkora ajándékhoz, ha már nem kell orvosi papírokkal igazolni magamnak, hogy méltó vagyok erre az áldásra. Várakozni, vágyakozni, álmot, gondolatot dédelgetni, testet-lelket virágba-csudába öltöztetni. És majd akkor. Majd akkor.
Nagyon fáj, de ez így kerek. Nyugi. Lesz ez kerekebb is.
2 hozzászólás
❤
2016-05-16 at 16:33Csak ennyi: ❤
Nagyon sajnálom, de jönni fog! xx
2016-05-17 at 08:21