Itt is megtalálsz:
Egyéb

Folytassuk könnyű kis témák fergeteges sorozatával – 3. gyerek

Pontosan egy hétig rágtam a kefét, végiggondolva azt a fel-fog-ha-tat-lan helyzetet, hogy újra terhes legyek akkor, amikor (és ez nem fontossági sorrend, mégcsak a bizarrság-faktorhoz sincs köze)

– másfél éve még folyt belém a kemó
– egy éve ilyenkor még koszlott szösz volt a fejemen, nem haj
– a kisebb kölyök még nincs kettő és olyan rettenetes, mint a Pun háborúk

És mégis, egy hétig vártam, hogy mi lesz. Tudom, tudom. Manapság az ember rápisil egy pálcikára és tudja, de… most annyira sokkot kaptam, hogy egyszerűen csak kikerekedett szemmel lestem a tükörben magamat és próbáltam csitítani a reggeli hányingert.

Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz, ha ebben a helyzetben döntenünk kellett volna. Illetve tudom, hogy igazán nem is voltunk soha döntési helyzetben – ha jön, jön.

Aztán elborított a vér, és nem kellett tovább gondolkodni.

– Tudod, Nyuszkó, ha lett volna, kislány lett volna szerintem. És természetesen szeretettel vártuk volna. És megoldottuk volna.

Semmit nem tudtam mondani.

Győzelem.

Ez a szó villant meg a fejemben. Győzelem. Győzelem, mert mintha újra elkezdett volna élni a testem. Mert a félelemnél ezerszer erősebb az életbe, az életembe vetett hit. Mert nemcsak túlélek, hanem virágba borulhatok, ragyoghatok, tündökölhetek még. Mert ezernyi élmény vár még rám.

– Látod, Nyuszkó, az Égiek a gondunkat viselik. Tudják, min mentünk keresztül, és MÉG nem küldik a babát.

Elborította a könny az arcomat. Hálás voltam a férjemért, az emberségéért, a kedvességéért, a kérdőjelmentességéért.

Győzelem, basszus.

Viktória.

Megosztás:
Previous Post Next Post

4 hozzászólás

  • Reply Anita Slenker

    🙂 Nagyon el tudnék képzelni egy kislányt is nálatok. Csupa rózsaszínben, meg hogy meglegyen az egyensúly.Ha nekem azt mondta a nőgyógyász, hogy ne aggódjak, még fiatal vagyok, és van időm, akkor neked is. Még az is lehet, hogy egyszer együtt fogunk babázni. Jó lenne. 🙂

    2015-05-08 at 07:06
  • Reply Ildó

    Ha lanyotok lesz javaslom a Viktoria nevet. 😀 Mert igazi gyozelem.

    2015-05-08 at 15:28
  • Reply Ildó

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    2015-05-08 at 20:22
  • Reply Névtelen

    Sokan Hamvas Bélának tulajdonítják, valójában Paul Valéry írta: "A világ helyzete sohasem reménytelen, mert sohasem azokon múlik, akik nem hisznek az életben, hanem azokon, akik hisznek benne."
    Szóval csak azt akarom mondani, hogy rajtad is múlik a világ helyzete, és ez klassz 🙂
    Dió

    2015-05-10 at 20:53
  • Leave a Reply