Furán vagyok mostanában. Meleg van és nyár, virágzik a levendula, Kolos szépen fejlődik, a nyaralás Barnus tegnapi, folyton zuhanó cukrától eltekintve klassz, én viszont mégsem vagyok jól.

Most jön ki a fáradtság, a fájdalom, a félelem és talán a bánat is, ami azért nagyon vicces, mert ezer ágra süt a nap, barangolunk Tihanyban és Köveskálon, én pedig bömbölök – hol kint is, hol csak odabenn, csendben, kicsit nyüszítve.

Nem találom a megoldást, az összes izmom be van feszülve, készültségben áll és várja… nem is tudom. A következő csapást? Megpúposodtam, megszélesedett a vállam, feszül a nyakam, beszűkült a tekintetem, és nyilván ez nem tölt el örömmel, mikor tükörbe nézek.

Azt hiszem, tényleg minden csapásra felkészültem. Természetesnek veszem, de kívülről valóban vicces (szánalmas?), hogy van nálam Fenistil, antibiotikum, kétféle szemcsepp, vitaminok, Betadine, hüvelykúp, lázmérő, orrszívó, jutavit probiotikum, többféle napkrém, sebtapasz, aloe vera, komplett inzulin készlet (újraélesztő fecskendővel!), rügykivonat, lázcsillapító, fülmelegítő sapka, orrcsepp, Bach-elsősegély csepp, ezüstkolloid, herpeszkrém, szjnyálkahártya fertőtlenítő, szájpenész elleni ecsetelő. És biztos, hogy nem soroltam fel mindent…

Égető szükségem lenne valamire, amiből önbizalmat meríthetek. Barnabás orvosai nagyon sokat segítenek, minden nap elmondják, hogy igen, az a szörnyű ebben a diabetes burnoutban, hogy nem lehet belőle szabadságra menni akkor sem, amikor éppen a legjobban dühöng, ráadásul nekünk a tejmentes-gluténmentes mizéria miatt extra nehéz bármiféle könnyítést találni. Most mondjam, hogy egész Füreden kétféle fagyi van (két cukrászda egy-egy fajta fagyija), amiből alkalmanként ehet egy gombócot a gyerek?? Főtt ételről álmodni sem érdemes: igen, megehet egy cső főtt kukoricát (ha nem tettek vegetát a vízbe), de attól nem lakik annyira jól, hogy kibírja a következő étkezésig. Marad a főzés.

Jön a szülinapunk, a tortát már megrendeltem Pesten, majd otthon ünneplünk, Gerusznak már meg is van az ajándék: egy klassz, hangos munkapadot kap, szerintem magán kívül lesz a boldogságtól. Jövő héten megyünk felmérésre, ha minden igaz, akkor Ayres terápiára jár majd, Barnus meg úszótanfolyamra megy, amíg otthon leszünk. Én kétnapos Niára, aztán hasfal regeneráló gyógytornára megyek majd, és próbálok valahogy felállni ebből a gödörből. Miért pont most? Mert eddig csak mentem előre, hogy a víz felszínén maradhassunk. Víz? Gödör? Felállni? Hehe, tényleg annyira kusza, hogy már a képekben gondolkodás sem megy.

Ma strandolunk egyet, befekszem a Balatonba és talán valamit az is elmos majd… Meglátjuk 🙂 Szívem szerint kibontanék egy palack habzóbort, elszívnék egy doboz cigarettát és hisztérikusan röhögnék és sírnék egyszerre azon, hogy mekkora nagy szerencsétlenség vagyok, ugyanakkor mennyi mindent kibírtam. Gyanítom, hogy a végén könnyből lenne több, és az utolsó szál cigarettánál már mindenhol fájna és keserű epét hánynék: valakit, aki nagyon közel van, épp most tapsolnak vissza kemóra, hamarosan újra harcba száll, és feltételezhetően már nem a gyógyulásért, hanem hónapokért, amit a kisfiával és a kislányával tölthet még.

Borzalom. Csíkos napozóágy párnánolvasgatva megkapni a kétségbeesett sms-tmeg annyira szürreális, hogy hirtelen csak beleszipákoltam a Tchibos tetős-szívószálas műanyag pohárba és visszatértem Fábián Jankához.

Aztán még szürreálisabb módon nyeltem egyet, és elkezdtem tervezni, hogy mit csinálok majd Pesten. Kabin, Fellini, Múzeumok Éjszakája és… lekvár. Harsogóan sárga kajszibarackok, lédús őszibarack és mindez, ahogy üvegbe kerül önmagában, mandulával, dióval… és némi reménnyel, hogy addigra jobb lesz. Nagyon szeretném 🙂