Anyu itt volt, úgyhogy végre igazán tudtam pihenni és rendeztem a gondolataimat is.

Három hónap. Három hónapja vagyok rákos – és nem, már nem fáj leírni.
Nem rettenetes, nem szörnyű és nem érthetetlen: tisztán látom (látni vélem), hogy mi okozta.

És dolgozom. Keményen dolgozom, hogy jobb legyen.

Na jó, ez így nem teljesen igaz.

Keményen dolgozunk, hogy jó legyen. Az egész család. Valahogy mindenki azt nézi, hogy mit rontott el, és tudván, hogy megváltoztatni már nem lehet, inkább igyekszünk elsimítani a múltat, újraírni a jelent és ezáltal új vágányra terelni a jövőt.

Én személy szerint nagyon jól haladok bizonyos területeken: kevesebb munka, kevesebb stressz, kevesebb kontroll, több szabadidő. Több nyugalom.

… és van még mit javítani ezekben a témákban: sport (a “van mit javítani” megfogalmazás itt nem érvényes. a “rohadtul nem állok sehogy” igazabb), táplálkozás/diéta (itt még nagy kérdések vannak bennem).

De nem ma. Ma pihenés van. Olvasás. És egy kézműveskedő, ollóval ügyesen vágó Barnabás: