Itt is megtalálsz:
Uncategorized

Hm.

Igazából egyetlen nagy gócpont van még a házban, amit nem sikerül kipakolnom (oké, most a lakó szintről beszélek, Medve dolgozója nem tartozik ide. Nem, nem és nem. Az atomharc sújtotta terület.), ez pedig a konyhával közös nagy nappalinak az ülőgarnitúrája.
Orbitális kupleráj van itt, és hiába próbálok minden áldott nap tenni ellene, valahogy ide gyűlik a lom, és beborít, nos, mindent. 
Hm.
—–
Tegnap befejeztem a bodzazselé befőzést: almás-pirított mandulás és sima citromos-vaníliás adagok készültek még tekintélyes mennyiségben. Medve leszűri a bodzát és lefagyasztom, remélem még majd a meggyhez is tudok keverni kicsit.
Isteni lecsós csirkemellet főztem, rizzsel esszük majd, és én még egy tojást is ráütök, miközben melegítem: i-m-á-d-o-m a tojásos lecsót! Holnapra kacsahusi lesz pitában, salátával, öntetekkel és mivel múltkor az alsó mélyhűtőbe betettem egy nagy, 2 literes vanília fagyit (hehe, Medvének eszébe sem jut ott keresni), így lehet, hogy brownie-t is sütök. 
Hmmm…:)
—–
Azt hittem, hogy lesz végre egy nyugis-dolgos hétvégénk, de NEM, Medve nagymamája kitalálta, hogy ő bizony ezen a hétvégén ellátogat hozzánk. 
És ha ő kitalál valamit, az ki-van-találva. Az “akarva van”. Mert ő csak segíteni akar nekem a szülés előtt. Ez a következőkből áll:
  • Mindent, amit nem tud értelmezni és/vagy elől van, megfog (mint egy darab sz@rt), és megkérdezi, hogy mi ez, és hol a helye. Ha nincs helye, miért nincs helye.
  • Kifejti, hogy náluk MINDIG délben, pontosan volt ebéd (azt, hogy kacsahúsos házi pita lesz, nem is merem mondani előre. Olyan hétvégi ebéd, amit kézzel kell enni????)
  • Édes szívem, ez igazán nem róható fel neki, de folyton beszélgetni kell vele. Nekem, mert előre borítékolom, hogy Medve kimegy a kertbe, én pedig itt ragadok a gyerekszoba-konyha-nagy nappali háromszögben a nagyival, aki folyamatos szórakoztatást igényel. Én meg egy kis csöndet, végre. Feloldhatatlan az ellentét.
  • Meg fog fázni a kisgyerek. Kimelegszik. Barnuska, hol az okos fejed? Mondj egy mondókát. Ne rohangálj. Egyszerre csak egy játékkal játszhatsz. Miért pakol szét? Miért nem eszik levest? Jaj, csak nehogy balkezes legyen!!! 

Hm.
—–
Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply