Itt is megtalálsz:
mindennapok

Hogyan nem szültem még meg

Hát így.

Kínomban már mindent megtettem:

  • felvásároltam minden szart az internetes csoportokban
  • bejelentkeztem mindenféle közeli időpontú eseményekre. Hordozós fesztivál? Megyek! Űrexpedíció? Ott leszek!
  • Ettem csípőset, édeset, sósat és ettem mindezeket egyszerre is.
  • Relaxáltam. Relaxáltam kádban, a teraszon, a vécén és meditáltam zöldségpucolás közben is.
  • Nem volt tervben, de volt egy jó nagy idegeskedni való is ma – az sem hozta ki a gyereket.
  • Pihentem.
  • Takarítottam.
  • Guggoltam.
  • Lépcsőztem.
  • . igen. Megtörtént az elképzelhetetlen. Még szexeltem is. Pedig megfogadtam, hogy soha többet, de a Szent Cél (Kolos, gyere már!) érdekében feláldoztam magam,és volt bennem annyi tisztesség, hogy 1., nem írtam bevásárlólistát közben 2., nem fészbukoztam, hogy jobban múljon az idő.

Anya, tudom, hogy benned most egy világ dől össze, de igazából az eddigi kettőt is így hoztuk össze.

Hagynám, mert még papíron még van 2 hét, de Kolos minden. áldott. nap. elindul: fájásokkal, összehúzódásokkal, rendes, mérhető, klassz méhtevékenységgel, aztán leáll. Hajnali 1-től 5-ig midig úgy fest, hogy szülünk, aztán hatkor végleg felkelek és semmi.

A mi várható a testünkkel a kemoterápia utáni várandósság során rovatba felvehetjük azt, hogy bizony a kemoterápia egy infúzió és mint ilyen, a húgyhólyag segítségével ürül ki, az nem egy ajándék ezekben az utolsó hetekben. Többedszerre van vér a pisiben és hát fáj is, na.


… tulajdonképpen az élet megy tovább, a mindennapok is a szülünk-jaj, nem!-től eltekintve a saját medrükben mennek: dolgozom, a gyerekekkel haladunk a tanulásban, a dédi szenved és idegesít a különböző kívánságaival (ő fél a legjobban, hogy jön Kolos és a lé-te-ző legváltozatosabb módokon gyötör és ugráltat, aztán a következő pillanatban meg nekiáll sajnálni magát, az azután következőben meg nagyon belátó lesz).

Az életem egy cicaharc. Melyik almareszelővel kellett volna lereszelnem a reszelt almáját, hol a kombinéja, ki vette át a nyugdíját, ja, azt elfelejtette, ebédelt-e már, hol van a porcelán lovashuszár, kidobtuk-e a tárcsázós telefonját.

Aztán van a vegyél fel zoknit, te sajnos nem írhatsz Barnus munkafüzetébe, ügyesen feküdj le ebéd után, nagyon szép magas lett a torony, már megint vizes a talpad.

És akkor a hol a cukormérőd, hegyezz már egyet azon a ceruzán, kapcsold fel a villanyt, kapcsold le a villanyt, mérj egyet, csukd be a szemed, figyelj oda kérlek.

… én pedig próbálok elcsendesedni, de jön a futár, a postás, pattog az olaj, el kell intézni az inzulint, lejár a mosógép, kiömlött, beömlött, beütötte, fel kell hívni, lapzárta, határidő, megint melyik visít… én pedig jobb híján elképzelek magamnak egy életet, ahol simára alszom az arcomat, ahol van létjogosultsága a strasszköves sarunak, az organikus agyagból készült arcpakolásnak, a megrendelt könyvnek, az egészen apró, vajbőr táskának. Ahol eljutok bármilyen kultúrprogramra, rendezvényre, vásárra. Vagy csak simán öt percet eltölthetek a vécén. Kussban. Egyedül.

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

1 Comment

  • Reply Kata

    Ez a KO(lo)S gyerek nagyon Kos szeretne lenni 😉

    2017-03-16 at 16:20
  • Leave a Reply