Annyi de annyi apró-cseprő dolog van mostanában körülöttem, igazán hosszasan egyik sem érdemel szót, de le kell tennem, mert csak kavarognak, kavarognak, mintha egy egész méhkas lenne a fejem helyén. Összefüggéstelen katyvasz következik, ha az ilyesmi idegesít, akkor

1., ne olvass tovább

2., nem jó blogon jársz

Ősz. Nekem még nem volt elég a nyárból. Még bírtam volna, még húztam volna, én nem szenvedek a melegtől és nagyon szeretek fürdeni is. Szinte pánikban voltam augusztus végén, hogy mi lesz, jaj, vége, hideg lesz, de… jövőre is lesz nyár. Jövőre is itt leszek. És nem dőlt össze a világ szeptember 1-jén.

Észrevétlen csúszunk át az őszbe: az ujjatlanból póló lett, a dinnyéből körte és a friss uborkából színpompás cukkinik meg padlizsánok. Élmény főzni mostanság, annyira színes, annyira gazdag, annyira változatos, hogy nem tudok betelni vele.

Csizma. Jelentősen javítja minden évben a hangulatomat, mikor meglátom a szebbnél szebb bokacsizmákat. Most egy burgundi bőrt néztem ki, olyanom még sosem volt, és most szeretném kipróbálni – egyébként tök jól passzolna a már meglévő ruháimmal, sőt, van egy olyan sálam, amit még tavaly vettem a Tchiboban és pont olyan árnyalatú benne a burgundi, mint a csizma színe.

Mákos tésztát ennék. Kicsit odapirítva, kék mákkal, épphogy citromhéjjal.

A fogaim. A kemoterápia leghalálosabb öröksége. Rengeteg fogam felszínéről lejött a dentin, lepattogzott a zománc, ami egyrészt fáj is (de nem kicsit), másrészt meg nagyon csúnya. Fájdalmasan csúnya. Szégyenkezősen csúnya. Milliószor eszembe jut, hogy vajon aki látja,mit gondol? Hogy ennyire sárgák a fogaim? Vagy ennyire elhanyagolom magam? Vagy hogy… nem is tudom… Még mindig nem lehet megcsinálni, mert a folyamat nem állt meg, és a doki azt mondta, hogy annak nincs értelme, hogy porcelánt húzunk rá,aztán meg bomlik mögötte.

Fájdogál a hasam, és ez még akkor is ijesztő, ha tudom, hogy tök normális, hogy szurkál meg érzékeny. Döbbenet, hogy a harmadiknál ugyanúgy vannak kismama félelmek, mint az elsőnél.

Csempe. Mikor Medve átküldte a képeket, hogy “na így néz ki feltéve a falra”, végigbőgtem az éjszakát. Zavaró,kusza, összevissza volt a telefonnal készült képeken, az egyetlen dolog, ami szép volt benne, az azt volt AHOGY feltette az Apukám. Aztán megláttam élőben, és teljesen megváltozott a véleményem -legszívesebben ki sem jönnék a konyhából, annyira otthonos, meleg, színes!

Elkezdtük a sulit, egyelőre nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Sikerül érdekes, változatos témákat találnunk, Barnus szépen eldolgozik egyedül is (addig én tudok dolgozni), sokat rajzol, színez, most a legjobban a számolás és az állatok érdeklik.

A héten Gergő is eljött velünk a könyvtárba, nagyon élvezte, bár csak egészen rövid időt töltött a könyvekkel és annál többet a játszószőnyegen. A Kuflikat ő választotta, és könnyes szemmel állapítottam meg, hogy ez Gergő első. igazi. olvasmányélménye. Fel sem állt, amíg olvastunk, tökéletesen követte az eseményeket, nem kalandozott el a figyelme és semmit nem kellett magyarázni: érdekelték a képek, a szöveg, együtt haladt az eseményekkel. Hiába, na, ő igazi későn érő típus, de megtört a jég.

Másnap elballagtunk a kis kerekes kocsinkkal a zöldségdobozunkért is, azt hittem segíteni fog majd, de óriási hisztibe fulladt a délután, rettenetes élmény volt, mintha az ördög bújt volna bele.

Máskor meg csivitel, mosolyog, bűbájkodik, mint egy igazi kisangyal, úgy segít a Dédinek zöldséget pucolni.

Állítom bonyolultabb a lelkivilága,mint a legendásan hisztérikus Naomi Campbellnek.