Már a jövő héten feldíszítem a fát. Tudom, hogy amcsi szokás, de speciel nekem tetszik. Nálunk 24-én halvány vonatfütty se lesz, nemhogy ünneplés: Medve jó, ha 11-re hazaér. Este. No de majd másnap….!

Minimál-budget lesz: egyrészt a rák visz minden pénzt, másrészt a fűtésrendszer felújítása vitt mindent pénzt. Harmadrészt meg minek? A legnagyobb ajándék, hogy együtt lehetünk. Nyáron azért ez nem volt ennyire nyilvánvaló, amíg nem tudtuk, hogy nincs áttét.

Apa hoz egy egész bébipulykát, azt töltöm meg, sütöm meg: annyian leszünk, hogy el is fogy majd. Eddig mindig kacsa volt 24-én, idén semmit nem főzök (a gyerekekkel leszek itthon, majd eszünk karácsonyi zabkását mandulával,banánnak, áfonyával – Gergőkének leturmixolva), a nagy ebédelés-vacsorázás másnap lesz.

Holnap jön haza Gergő, összeállítjuk az adventi koszorút, Medve szabadnapos, és egy kicsit… egy kicsit együtt leszünk. Ránk fér – mostanában volt feszkó bőven, és – haha,ki máson?- mint egymáson vezettük le. Sajnos. Mint a hülyegyerekek, úgy vitatkoztunk, veszekedtünk, marakodtunk. Mondom, mint az óvodások, elfeledve azt, hogy egymás nélkül mi már nem vagyunk jól.