A gyerekemnek nem koszos a keze. A gyerekem inzulinos cukorbeteg, és sajnos erről a betegségről annyira nagyon kevés az ismeret, hogy ma reggel még az egyik legjobb barátnőm is tudott meglepetést okozni azzal, hogy ő sem tudja, hogy is van ez.

Nos… nem igaz, hogy egyre több a cukorbeteg gyerek, és már minden sarkon van egy egyes típusú diabéteszes gyerek. Az egyes típusú diabéteszes gyerekek száma lassan növekszik ugyan, de ennek semmi köze a “sok elhízott gyerekhez, akikből mind cukorbeteg lesz”. Igen, cukorbeteg lesz belőlük, kettes típusú,valószínűleg egészen korán, fiatal felnőtt korukban, és akkor majd diétáznak, meg kapnak gyógyszert, meg IR, PCOS, meg 160ch, és akkor szinten lehet tartani. És persze IR, PCOS bőőőven lehet olyan is, aki egészen picurka és sosem volt rajta egy fölös deka sem, de ebbe ne menjünk most bele.

Nos, a T1 (type one) egészen más. Ott egyáltalán nem termelődik inzulin, elhalnak a hasnyálmirigy béta-sejtjei, és se lefelé, se felfelé nem szabályozzák a vércukrot. Ezért KELL bevinni ch-t, ha nem vinnénk be, meghalna a gyerek. Hogyan? Nagyon egyszerű: a kritikus határ alá esne a vércukor, és elájulna, majd nagyon rövid idő elteltével bekómálna. Nagyon rövid idő? Ó, igen. Pár perc alatt meg is lehet a baj. Ha túl sok CH-t vinnék be (nem a beadott inzulinnak megfelelőt), akkor nagyon rosszul lenne. Ha folyamatosan többet vinnék be, és ebben a nagyon magas vércukorszintű állapotban maradna, akkor ketoacidózisa lenne, leállnának a szervei. Sokára? Hát… úgy 3 nap. Max 1 hét.

És hiába az Egy csepp figyelem alapítvány, hiába a számtalan tájékoztató plakát, az emberek az egyes típusú diabéteszt még mindig a “ja-ja, rengeteg az elhízott kisgyerek” dologgal azonosítják.

Visszatérve az eredeti címzetthez: szóval kedves Ismeretlen, aki epés megjegyzést tettél, és én pedig inkább csak gyorsan kivittem a gyereket a boltból, mert nem volt időm magyarázni:

A gyerekem keze nem koszos. Varas. Őrzi a nyomát a 4000 feletti cukormérésnek, amit az első fél évben meg kellett ejtenünk.

De most végre vége. Barnuskának ugyanis szöveti vércukormérője van, így akár 15 másodpercenként is leolvashatom a vércukrát úgy, hogy egyetlenegyszer kell megszúrni a gyereket: amikor behelyezem a felkarjába a szenzort. Egy szenzor két hétig marad fenn, így már csak azt a napi 5 inzulin beinjekciózást kell kibírnia ennek a kisfiúnak, az meg smafu ahhoz képest, amin eddig keresztülment. Nem, ez nem inzulin pumpa, az egész más, azt a hasfalba vezetik és adagolja az inzulint. Nekünk olyan nincs, nem is szeretnénk.

Baszki, kedves Ismeretlen, az alsó képet nézd meg, na ott strandhomokos-retkes a gyerek körme. A felső képen nem. Azok az ujjak egy hősnek az ujjai.