Itt is megtalálsz:
mindennapok

Készülődés

Ha eddig egyszerű lett volna az életünk, akkor most egy kicsit csavar rajta a sors: Barnabásnak mostantól naponta 8x kell ennie. Nyolcszor. Nyolc. Alkalommal. Gyakorlatilag folyamatosan nyitva az anya-büfé, és mást sem csinálok, csak tápértéket számolok: mennyi fehérje, mennyi zsír, mennyi ch,rövid/hosszú, és azt hittem, hogy a meglévő diétánknál szigorúbbat nem nagyon lehet – jelentem, de. Lehet még tekerni rajta a makrók állítgatásával.

Jobban kell figyelni a szemére, kifejezetten kiemelték, hogy minden délután pihentetnie kell legalább egy órát, és elég sokat gondolkodtam azon, hogy ezt hogy a fenébe fogom megoldani azokon a napokon, amikor nem akar aludni, aztán rájöttem: kap egy menő relaxációs szemmaszkot és hangoskönyveket hallgatunk majd. Nagyon sokszor véreres a szeme és a diabéteszes retinopátia nem játék, nagyon oda kell figyelni rá.

Készülődünk a második félévre: matekból már egy hónapja a második félévet nyomja, most írásból is elkezdi a második munkafüzetet, olvasásból meg nem tudom, hol tart, mert nem olvasunk az olvasókönyvből, inkább hangosan és folyékonyan mesét olvas az öccsének.

Készülődünk Kolos érkezésére is: tegnap annyi cuccot kaptam egy barátnőmtől, hogy már szégyelltem kipakolni. Megfogadtam, hogy soha többet semmit nem hozok el, amit nem nézek át tüzetesen, mert ebben aztán minden volt az adamo hintától a bundazsákig, a hordozós takarótól a rugalmas kendőig, az összes induló ruha (induló? nagyjából egy éves korig!), kókuszmatrac, csatos hordozó…

Már csak kiságyat, rugalmas pólyát (én szeretem),  szoptatós fotelt kell vennünk és megérdemlem a világ legklasszabb szoptatós hálóingeit, pizsamáit, cuccait. Mikor legutóbb szültem, a szoptatós hálóingem remek szolgálatot tett: mikor levették a mellem jó részét a daganattal, akkor pont a legombolható eleje miatt könnyen hozzá lehetett férni a kötözéseknél, a dréncső igazításnál és a varratszedésnél is. Gyerekek, most viszont ünnepelni fogok. Egy sima pólóban (és póló nélkül is) tökéletesen meg lehet szoptatni egy gyereket, de Isten bocsássa meg nekem, én most ünnepelni fogok.  

Ezeken kívül még a tökéletes babakocsit keressük, de egyelőre nem találjuk azt, ami nekünk kell és amik eddig voltak, azokat egyiket sem vennénk újra. Más szempontokat kell figyelembe venni most, mint amikor a belvárosban laktunk:

  • legyen nagy kereke, bírja jól a terepet és a havat, a füredi murvát, a játszótereken az aprókavicsos szart, a havat, a füves területeket
  • legyen jó nap kosara alul, hogy minden beférjen
  • fontos, hogy travel system legyen: váz, mózes, hordozó, sport rész
  • a sport rész két irányból legyen csatlakoztatható – nekem mindkét gyerekem jó másfél éves koráig csak felénk fordulva szeretett kocsikázni
  • legyen könnyen összecsukható, lapra és ne esernyőre (azt ripityára törték a vérmajmok), ne kelljen leszerelni a kerekét
  • férjen be anyuékhoz a liftbe
  • ne legyen világos bézs, galambszürke, vajszínű, homok és egyéb ilyen színe. Fekete. Sötétkék. Grafitszürke. Fos-sár színű. Az való ezeknek.
  • bírja a strapát, mert ezek bizony rángatják, cibálják, nyúzzák, rázzák majd, és nem, nem lehet nekik elmagyarázni, hogy ne csinálják.

Eddig a Jane Slalom pro reverse volt a befutó, de nem fér be kényelmesen a liftbe.

A Concord Neo is tetszik, de annak nagyon kicsik az első kerekei és nem tudom elképzelni, hogy hogyan birkózna meg bármi mással,mint a rövidre nyírt fű vagy a beton.

A Britax B-Smart kocsija nagyon tetszik, de ahhoz nincs mózes.

A Bugaboo Buffalo… nos, az meg 300.000 Ft – használtan is, a Frog, vagy az annak újabb változata a Cameleon pedig inkább városi bajnok, terepen nem annyira nyerő.

Keressük, keressük…

 

 

 

 

 

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

4 hozzászólás

  • Reply d.

    Szia, csak tipp, lehet nézted már: TFK Joggster babakocsi? Jókat hallottam róla, itt az olasz “hegyekben” sokan használják terepen is. A többihez hajrá-hajrá, ha nem is írunk, itt vagyunk, veled készülünk! 🙂 dia

    2017-01-24 at 20:43
  • Reply Niki

    Az iCandynek jo nagy a kosara, mely a mozes, lehajthato szelellenzovel (ha van ilyen szo 😅) es ugy lattam eleg jo terepen. Nekunk Britax affinity van…az tuti nem az.

    2017-01-24 at 21:09
  • Reply Anna

    Maxi Cosi Mura. Imádtuk. Majd jött a Britax b-agile. Az is csúcsszuper. De a Maxi Cosi mindent visz. Masszív, extra könnyen kezelhető, strapabíró.

    2017-01-25 at 12:41
  • Reply enigma.

    Teutonia Cosmo babakocsit ajánlom.
    A babakocsik mercije, baromi drága újonnan, de használtan is szuper állapotúak vannak. Mindent tud, amit leírtál, én imádom a miénket. (Én is használtan vettem, sötétbarnát, tényleg az való “ezeknek” :-D)

    2017-01-25 at 14:30
  • Leave a Reply