• töltött calzone (pizzatészta, aszalt paradicsom, csicseri liszt, fokhagyma)
• céklakrémes ciabatta (ez DM, még a számat is húztam, hogy na basszus, Medve ezerféle kence volt, de neked pont ezt a szart kellett kiválasztani – aztán megkóstoltam, és mennyei! Nem földes ízű, nem édeskés, elképesztően finom)
• lencsefőzelék (vörös lencséből, sok mustárral-fokhagymával-babérlevéllel)
• zöldborsópürés spaghetti hamis parmezánnal
• pakándiós karobtorta (csak úgy, mert terhes vagyok)
• bableves (rengeteg sárgarépával, extra sűrűn, forrón, müzlistálból)
• karfiolrizs paszternák fasírtokkal, fermentált lilahagymával
• hamis cheddarsajt krém köményes sós pálcikával

Igen. Egyfolytában sül-készül-rotyog valami, és így, 2,5 év után el kell mondjam, bevált a szigorított rendszer, jó az irány, Medve pedig egy olyan véreredményt produkált, ami szinte hihetetlen.

De mondok jobbat.

Nagy örömöt.

Figyelj.

Barnus jelen pillanatban elhagyhatja az éjszakai inzulint. Már messze túl vagyunk a Honeymoon korszakon (a cukorbetegség kezdeti, könnyű, akár átmeneti javulást is hozó időszaka, amikor a beadott inzulin hatására az a maradék kis hasnyálmirigy még megtáltosodik), és pont a frontokkal és betegségekkel teli ősz kellős közepén tartunk (ami az egyik leginkább bizonytalan időszak), úgyhogy semmilyen racionális magyarázat nincs rá, hogy mitől működik így a gyerek.

A diabetológus tapsikol és hatására sok cukorbeteg gyerek anyukája keres meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan etetjük Barnust, mert ez szinte maga a csoda.

Nem kétlem, hogy lesznek rosszabb idők, lesznek visszaesések, lesz majd, amikor eljutunk a saját inzulin végéig, de egyelőre… egyelőre fél egységekkel működik a gyerek úgy, hogy az éjszakait el is kell hagyjuk, mert sok neki, hypózik tőle.

Nem tudom, mikor sírtam utoljára ennyire, mint ma. Olyan igazán, hangosan, teli szájjal, legördülő könnyekkel, erőtlenül… hálásan.