“Mindegy, én úgysem alhatok, úgyhogy lesz időm megcsinálni”- mondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

És ilyenkor -hála az égnek- nem nagyon kérdeznek vissza, hogy miért nem. Természetesnek veszik, hogy a kicsi miatt,de nem, nem így van.

Az úgy volt, hogy reggel Barnus furcsán kelt. Nagyon furcsán. Beadtuk az inzulint, megreggelizett, de valahogy előbb nyúltam a mérőért, így még időben elkaptam: 4,1 és zuhan. Majd hányt. Inzulin benn, vércukor esik, de nem marad benn az étel.

Kómahatáron a gyerek.

Na EBBŐL volt három körünk ma- eddig.Óránként beszélünk a Főorvosnővel, de a befektetést el kéne kerülni, hasmenéses-hányós vírus tombol az osztályon.

Mostanra 5 kör.

Nem, nem vírus. Nem, nem baktérium. Cukorbetegség.

Küzdünk. Nap mint nap, láthatatlanul: nem, Medve nem kér szabadságot, én sem a beteg gyereket ápolom, hanem csak élünk. Nekünk ez az életünk. Vég nélkül, alvás nélkül, fáradhatatlanul és mindenek felett.

Nincs szünnap, nincs ünnepnap, nincs betegszabi, nincs hétvége, nincs kikapcs: 0-24 van. Jó, hogy olyan munkám és munkaadóim vannak, akiknek egyetlen szóval sem kell magyarázni.Jó, hogy Medve munkahelye és főnöke olyan, amilyen:a gyerek az első, a család az első, és támogatják a végtelenségig az apaságban.

Egyszerűen bele sem tudok gondolni, mivel néznek szembe azok a családok, ahol egy fizetésből nevelik a cukorbeteg /tartósan beteg/táplálékallergiás gyereket. Nos, nekünk kijutott a jóból: van ilyen is,olyan is, igaz, mindketten dolgozunk.

A gyerekemnek szöveti vércukormérője, vékonyabb tűje, minőségi tápláléka lehet,jut fejlesztésre, eszközökre, szakemberre pénz. Nap mint nap szembesülök azzal, hogy milyen élet-halál kérdés ez sok családnál: az anya elveszti munkáját, rosszabb esetben nyomorognak, még rosszabb esetben az anya kiszolgáltatottá válik, az apa meg menekül a gondok elől – italba, nőkbe, gépekhez… míg szét nem esik a család az amúgy is bizonytalan kisgyerek körül. Végtelenül hálás vagyok, hogy ez nálunk nem így van.

Úgyhogy mehetek a Decathlonba, egész hosszú a lista, hogy mit kell venni,mert Gergőnekbizony heti 4-5x itthon kell tornáznia, heti 2x meg csoportfoglalkozásra kell majd járnia. Egyelőre fel sem merülhet semmiféle oktatási intézmény sajnos 🙁 Kell lógós csepphinta, fittball, gördeszka, bordásfal… de nem számít semmimás, csak hogy Gergő jól legyen és fejlődjön.

… no meg Barnabás jól legyen.

És ehhez bizony nagyon de nagyon sokszor kell lemondanom az alvásról, kiszámíthatatlanok a napok, hektikusan élünk. Óriási szükségem van arra, hogy valahogy pótoljam az energiámat, és ehhez egy állati klassz dologra leltem rá: aquafitness. Tegnap voltam először, az első mozdulat után tudtam, hogy imádni fogom,és úgy is lett: szárazföldön ennyit képtelen lennék egyhuzamban mozogni, de a vízben… mennyei volt. Teljesen beleadtam minden erőmet, kimerültem, kifacsaródtam, de jót tett. Már be is jelentkeztem a következő órára 🙂