Itt is megtalálsz:
Egyéb

Nyilván nem lett belőle semmi.

Elaludtam.

Medvének fogalma sem volt a terveimről, így a “nem akartalak felkelteni”-nek az lett a vége, hogy már öltönyben-nyakkendőben jött be és hozta a kávémat, hogy ő akkor indulna is…

Mindegy, maradtam.

Újabb oldalt készítettem az art journalomba. Vágtam, ragasztottam, festettem, színeztem. (Tényleg, ezeket is fotóznom kell – csak ezen a héten 3 mailt kaptam, hogy mutassam meg).

Megnéztem egy filmet, folytattam a sorozatomat.

Azért kifestettem a körmömet, mert nehogymár ne.

Paradicsomos-tejszínes-spenótos-gombás rizst ettem.

Feltettem egy arcpakolást.

Megigazítottam a szemöldökömet.

Vastagon bekentem sarokpuhítóval a sarkamat.

Pinket hallgattam.

Táncoltam.

Kutyáztam.

Aludtam egyet délután.

Szerelmes sms-t írtam és kaptam (hát ez valami egészen fantasztikus érzés mg mindig).

Beszéltem a gyerekekkel.

Isteni mandarinos-vaníliás tusfürdővel zuhanyoztam, hajat mostam, szárítottam, közben mégegy részt néztem a sorozatomból.

Némi smink, parfüm (L’eau the one – D&G), majd TECHNIKAI ÖLTÖZET (sínadrág, síkabát) és indultunk a barátainkhoz.
Fehérbor, vörösbor, szarvaspecsenye, tonhalsteak, fokhagymás csirke, petrezselymes krumpli, saláta. Medvének pálinka.
Nagy nevetések, isteni beszélgetés, nagyon jó emberek. Nagyon jó velük lenni, na.
… és persze kutyák. Kutyák, kutyák és kutyák: 5 felnőtt és sok kis babakomondor.

——————————-

Ma pedig csendesség. Pakolászás, kutyanyírás (Drazséka, lelkem-szívem, úgy megöregedett. Ősz is, fáradt is, hullik a foga, de azrét még kötözködik:)), pincelomtalanítás. Kis munka, kis pihenés.

Egy pár óra és újra itthon lesznek a gyerekek.

Talán ennyi a boldogság. Talán nem is kell több. Sőt.

Biztos, hogy nem kell több.

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply