Itt is megtalálsz:
Egyéb

Ó, te jó ég

Annyi mindent kell vásárolni, hogy emlékezni is fáj már rá, ráadásul nem “egy helyen mindent” a dolog, hanem szanaszerteszéjjel.

  • Liszt. Fehér és zabliszt is kell, nem is kevés.
  • Pizsama Barnusnak az óvodába
  • Ágynemű Barnusnak, szintén az óvodába
  • Gergőnek pelenka (Ez hülyeség így leírva. Ny-i-l-v-á-n Gergőnek lesz a pelus…)
  • Esőnadrág Barnusnak. Ezt még azért alaposabban meg kell nézni, mert ez csak sima nadrág, én meg jobban szeretem, ha kantáros – akkor tuti nincs kinn belőle a dereka. Az esőnadrág lényege, hogy az egész vízhatlan, gumiszerű, sárálló anyagból készült. Imádom.
…………………………………………………………………….
Na eddig tartott a bejegyzés reggel, azóta mögöttem egy nagyon tartalmas nap: főztem mosószert, szépen kitakarítottunk, új, friss ágynemű vár, és egy – számomra – csodálatos hír. A szuper tüdőgyógyász doktornőmmel megegyeztünk, hogy 6(!) hetente ránéz a tüdőmre, hogy nyugodtak lehessünk, hogy minden rendben és a rák nem üti fel a fejét ott (sem).
A bevásárló lista tovább bővült 
  • Kell még valami felvágottnak való hús, amit pácolni fogok, majd hajszálvékonyra szeletelni,
  • Fagyasztó zacskó (előbb kaptuk meg a karácsonyi ajándékunkat Ádám nagynénjétől, és így vettünk egy 400(!) literes fagyasztóládát)
  • Húslevest kívánok, de nagyon (Itt iszonyú hideg lett, erősen gondolkodunk rajta, hogy befűtünk)
  • … és sütőtököt
  • … teát (fel kell tölteni a teakészletet, ez azonban nem egy naaagyon megterhelő feladat: IMÁDOM összeválogatni a téli teakészletet. Semmi flancos, semmi extra: málnás, epres-csipkebogyós, sima lady gray és valami télies)
Meg együtt töltött időt. Szeretetet és azt, hogy sokáig láthassam őket:
Megosztás:
Previous Post Next Post

3 hozzászólás

  • Reply Ildó

    Olyan szép gyermekeid vannak! Ma találtam a blogodra, igyekszem visszaolvasni az elejétől.
    HAJRÁ!

    2013-10-24 at 21:46
  • Reply GoldenApple

    Ildó, 6 éve írok blogot. Eltart majd egy darabig:)

    2013-10-31 at 09:36
  • Reply Ildó

    már megtörtént.

    2013-10-31 at 14:07
  • Leave a Reply