Itt is megtalálsz:
Egyéb

Oké, megadom magam + szerdai randi

Tegnap elámultam, szó szerint ELÁMULTAM,  hogy mennyi ruhám van. Nem, nem olyanok, amik majd egyszer jók lesznek rám, nem is olyanok, amik valaha jók voltak, se már divatjamúltak, hanem olyanok, amik a “hordható, minden nap, bármikor felvehető” státuszban vannak.
A másik megdöbbentő tény, hogy nagyon keveset hordok belőlük. Nem csoda, zsákok alján bújtak meg, most pedig kiakasztva, az új, immár majdnem kész (oké, úgy 70%-ban kész) gardróbban várják, hogy rájuk essen a választás.
Úgyhogy ma, amikor megyek be a városba (félelmetes, hogy ennyi idő után máris így fogalmazok:)), csak olyan holmit viszek magammal, amit már jó ideje (értsd: foggggalmam sincs, hogy mikor) vettem fel utoljára.
A ruhák mellett az alap felszerelés ilyenkor:
  • gyerek inhaláló készüléke, gyógyszerei (ó, asztma!)
  • laptop, töltő, telefontöltő, fényképezőgép
  • aktuális “maszekönny”, azaz mesekönyv, most épp Verdás (helló, fiús mama lét!)
  • iratok
  • körömlakk (just in case… Most épp piros lesz. Igazi cseresznye piros)
  • könyv nekem 
  • kulcsok
  • motor (gyereknek)
  • sminkfelszerelés (oké, nem a nagy bőrönd)
  • kispárna neki. O. O-nak hívják. O, mint kisO. Mint kisoroszlán. Először kisO volt, mostanában már csak O-nak hívja. Valószínűleg felnőtt.
  • {… mármint a gyerek, nem a párna}
… és mivel szerda van, ma van a randim – magammal. Bár az utóbbi időben nem írtam róla, de attól a hagyomány még hagyomány, ki nem hagynám, ez a hetem egyik csúcspontja. Ma egy kicsit bajos lesz: 2-re és 4-re is megbeszélésre megyek, de közben beiktatok egy szelet tortát a Daubnerben. Egy szelet Malakoff pont jó lesz… aztán rohanok tovább a 4 órás megbeszélésre, aztán pedig még vissza a Stúdióba dolgozni.
Az egész kör azért lesz roppant vicces, és kihívásokkal teli, mert nincs autóm. Tegnap Imi nem indult, és hiába hívtunk éjnek évadján orvost (értsd: szerelőt) hozzá, nem és nem és nem akar indulni. Nagyon remélem, hogy mihamarabb meggyógyul, mert a jövő héten nagy szükségem lenne rá. Addig meg apu van olyan jó, és fuvarozgat minket. Szegénynek jól megcsináltam a napját.

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply