Itt is megtalálsz:
mindennapok

Pillanatról pillanatra –

ez a mondat jött velem szembe most hétvégén. Pillanatról pillanatra.

Másnak ez öröm, de sajna én nem ilyen vagyok. Nem vagyok spontán, menő, nem ég a talpam alatt a tűz, nem forrongok, nincs olthatatlan szomjam a világ egzotikus tájai iránt… én ilyen ülök a seggemen típus vagyok. Szeretem, ó, de mennyire szeretem, ha ugyanazok a dolgok, emberek, történések vesznek körül…

A legfrissebb munkahelyemen azt hiszem a negyedik évemet kezdem meg (a többi bőven 8 év fölött), 10 éve ugyanaz a pasim, nem váltok köptetőt (kakukkfüves gyógyszertári) és megsiratom a serpenyőmet – 7 évet töltött velünk, imádtam-szerettem, de vége.

Nem vagyok egy nagy forradalmár, na. Az állandóságot szeretem, az unalmas kiszámíthatóságot, az akkora izgalmakat, hogy van-e-új-limitált-kiadású-bébiétel-a-boltban vagy hogy ha-megnyomom-a-kocsiban-a-random-lejátszást-vajon-melyik-szám-indul-el-a-cédéről.

Ehhez képest elég kacifántos volt az út és akkora baszottnagy buckák, huppanók, hajtűkanyarok voltak rajta, hogy alig győztem kapkodni a fejem… most pedig kicsit lassul.

Bekuckóztunk, Nők Lapját olvasok, megvacsorázunk, aztán sétálok-kocogok egy jó nagyot, egyébként meg kitaláltam magamnak a tökéletes téli elfoglaltságot: hímzés, evés, alvás, horgolás, ripít.

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

No Comments

Leave a Reply