Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

alma meg a fája

    alma meg a fája

    A hatodik születésnap

    Egészen más volt, mint az eddigi szülinapok.

    Kettesben készülődtünk Medvével, emlékeztünk a kórházba indulás előtti órákra, ráérősen ajándékot csomagoltam, ő lampiont tett fel a szülinapi asztal fölé. Hat kis arany gyertya, nugátkrémes csokitorta, ajándékok, mesék, versek.

    Először anyuékkal, aztán kukksötétben, gyertyafényben, négyesben.

    DSC_0085

     

    DSC_0096

     

    szülinap

    Az i-re a pontot a dédimama tette fel, aki így köszöntötte a hatévest:

    “Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
    messiás-mutató különös csillagok,
    csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.”

    Nem is tudta, mennyire betalált.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Na, MOST Gerusz betegsége a főszereplő :(

    Viharos sebességgel terjedt szét a gyulladás: tegnap este kórházba kellett vinni a kicsi mukit. Mandulagyulladás, hörgőgyulladás, szerencsére a tüdő és a mellhártya tiszta. Jellemző erre a vírusra, hogy 37.5 volt a láza,mikor elindultak, Medve még egy kicsit fel is húzta a szemöldökét, hogy BIZTOS vagyok-e benne, hogy menni kell. Mondtam, hogy igen. Érzem. Nyomás!

    Mire beértek, 39.9 lett, azonnal kapott kúpot is és addigra teljesen “beállt” a váladék a tüdejében, fel is vitték megröntgenezni, amit még ma is emlegetett: “Anya lefényképezték a cicimet, de Apa ott volt, nem féltem,nagyon bátor voltam!”

    Most alszik ezerrel, dolgozik a gyógyszer, a puszik, az ölelgetések. Barnus átvette a hatalmat,ő a fő-fő ápoló, úgyhogy ma, miután letudta az írás előkészítő feladatokat és megoldott néhány matek feladatot (most a relációs jeleknél tartunk), betakargatta az alvó Gergőt, mindig ellenőrzi, hogy van-e tea a poharában és hogy lázas-e.

    Szerintem rendkívül fontos ez a fajta gyakorlati tudás, hogy hogy kell ellátni, jól ellátni egy beteget, mire kell figyelni, mi van a köptető teában, miért kell a lázas betegnek ágyat húzni/sokat inni/ aludni. Ami azonban még ennél is fontosabb, az a másokról való gondolkodás, az odafigyelés, a puha burokban tartás képessége, és az, ahogy Barnus most Gergővel bánik, hát… szavak nincsenek, olyan szép.

    DSC_0039

    Aztán leül szőni, mert most épp az érdekli. Teljesen egyedül feszítette fel a függőleges fonalakat is (biztos van ennek is neve, csak fogalmam sincs, hogy micsoda). “Közben olyan jól kibogozódnak a gondolataim, Anya”- mondja, és nem baj, hogy nem tudja, hogy más évekig gyakorol, hogy elérje azt a zen állapotot, amibe ő ilyenkor kerül.

    DSC_0057

    Ezt a rajzot magának készítette, meg is kért, hogy írjam rá ISKOLÁS betűkkel a szöveget, aztán olyan jól sikerült, hogy azt mondta, benevezi az ORSZÁGVILÁGI rajzversenyre.

    “Az igazi férfi dudán játszik,

    vörös szakálla messzire látszik.

    Az igazi férfi mindig zord,

    az igazi férfi szoknyát hord.”

    Hát,így.

    DSC_0060

    Igazi fastfood: egy bio (ez a lilahagyma esetében nagyon fontos!!) lilahagymát felaprítottam, olíva olajon megpirítottam, majd jó sok zöldséget (fagyasztott) tettem rá, és felengedtem a tegnapi ketchup maradékával, amit vízzel mostam ki az edényből. Egy kis csomag fusillit tettem rá, és amíg elfőtt a lé, megpuhult a tészta is. Só. Ennyi.

    Na megyek kibicnek Barnabás doktor úr mellé.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    5 perc a semmiből-Talán kilazul

    Bemerevedett a nyakam, és ez a merevség az elmúlt időszakban csak rosszabb lett. Először féltünk, hogy milyen lesz a Waldorf, aztán megláttuk, hogy a mi gyerekünknek nagyon jó, és nagyjából két hete, amióta elkezdődtek az iskoláról a beszélgetések, attól kezdtünk el félni, hogy valahogy, valamilyen úton-módon ki ne kerüljünk ebből a szabadságból és vissza ne kelljen fordulnunk.

    Jaj, csak legyen hely, csak felvegyék, mindegy, hogy jövőre vagy egy év múlva.

    Reccs, a nyakam, majd fejfájás, majd éles,hasító fájdalom deréktól fejbúbig. Jaj.

    Annyira vicces, hogy csak egy irányba tudok nézni, csak egyfelé, mereven, előre, talán még a szememet is alig tudom mozgatni a fájdalomtól. Ahelyett, hogy kimozgatnám, mindent ennek rendelek alá: a munkát, a főzést, a napi teendőket, inkább annak rendelem alá, hogy merre tudok nézni, csak nehogy rosszabb legyen…

    Aztán szép lassan elkezdem biccenteni. Látom az embereket,mosolygok, ahogy bemegyek a boltba, ahogy összefutok ismerősökkel a néptáncon, ráköszönnek a gyerekek Barnabásra a parkban, a postán, a közösségi házban. Ismerős arcok a bölcsiben, az óvodában, lassan mindenhol.

    Forgatom a fejem, és nem látom az állami oktatási rendszert, de azt igen, hogy nem süketültünk, vakultunk, bolondultunk meg attól, hogy kiléptünk. Jól megy nekünk a kilépés. Iroda nélkül dolgozunk, munkaidő nélkül dolgozunk, magunknak dolgozunk, szóval pontosan tudjuk, hogy a szabadság a legnagyobb kötöttség. Ott bizony saját rendszert kell teremteni.

    Tegnap este összebújva beszélgettünk, és szinte egyszerre jutottunk el oda, hogy ha nem veszik fel, akkor megpróbáljuk jövőre. Ha akkor sem, akkor megnézünk egy helyi Waldorf iskolakezdeményezést, ami még a Waldorfon belül is vadhajtásnak számít. Ha azt sem, akkor alsóban tanulókör, itthonoktatással.

    Mondom itthonoktatással.

    Valahogy lesz, valahogy jó lesz, biztosan jó lesz, mert még mindig kézenfogva megyünk az úton, ami már önmagában szabadság. Mindegy, hogy nem látjuk a végét, lustaságból, kényelemből, félelemből nem fordulunk vissza.

     

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Fermentálás, szappankészítés, bio zöldségdoboz – új utak

    Huh, csupa olyan dologgal próbálkozom a napokban, amivel eddig még soha 🙂

    Egyik óvodás anyuka árul fermentált zöldségeket: sárgarépát, céklát, zellert, káposztát… Mivel mi eceteset nem ehetünk (de a savanyúságra nagy étvágyunk lenne), ez tökéletes alternatívának tűnik. Veszek tőle egy pár üveggel, megkóstoljuk, hogy nekünk melyik ízlik, aztán már csak egy pár zacskó parajdi só kell hozzá, és persze bio zöldség, és készülhet a kimchi, a savanyúkáposzta, és a rengeteg minden egyéb.

    Ha már a zöldségnél tartunk: a Zsámboki Biokert nagy zöldségdobozát rendeltem meg ezen a héten, ezen kívül pont tegnap küldtek az óvodába egy tájékoztatót, hogy az egyik környékbeli faluban megváltozott munkaképességű (enyhe értelmi fogyatékos, autista) munkatársakkal vettek át egy teljesen bio kertészetet. Nagyon drukkolok nekik és már össze is írtam, mennyi répa, cékla, zeller kellene… juj, van karalábé is! Na akkor azt is írok a listámra.

    Készül (már majdnem elkészült) Gergő elefántja. Tudom, tudom, ez előző bejegyzésben csacsit írtam, de abban a pillanatban, ahogy belemarkoltam a gyapjúba, és kivettem egy labdányi gombócot, már lehetett látni, hogy ebben egy elefánt lakik, nem pedig csacsi, de mindegy, mert szürke cirmos gyapjút rendeltem a fedéshez, az meg jó csacsihoz is, elefánthoz is 🙂

    Tegnap még beszereztem Barnabás viaszkrétáját (a karácsonyi vásárban, még jobb áron is sikerült megvennem, mintha rendeltem volna, ráadásul nem volt postaköltség sem), vettem gyapjút további cukiságoknak, és próbáltam letudni mindent, amit csak lehet, hogy hétfőtől már csak a sütik és a csomagolás maradjanak… tavalyi csomagoló papírt, chipboardokat, szalagokat használunk majd, mert annyi van, hogy én magam is meglepődtem, mikor a lenti nagy kamrában pakolásztam.

    A papírokon kívül még egy csomó hasznos holmit találtam: egy egész papírzacskónyi műanyag doboztetőt, legalább 5 vadiúj fakanalat (elfelejtettem, hogy vettem) és egy fém, üres (WTF??) bortartó állványt. Utóbbi pont jó lesz a mikró helyére, a mikrót ugyanis ünnepélyesen és örökre visszavisszük a pincébe. Egyszer már száműztük, mert nem használtuk, aztán felhoztuk, mert nincs konyha mikró nélkül, aztán rájöttünk, hogy de, van, merthogy azóta sem használtuk. Egy egész polc szabadul így fel, ami remélhetőleg jó pár dolgot elnyel majd…

    ————

    Hát, így ennyi az újítás. Egyébként pedig nyafka vagyok (mint mostanában folyton), bizonytalan és szétszórt. Holnap fogadó óra Barnusnál, valószínűleg az iskolaérettségről lesz szó, illetve a mozgásfejlesztésről, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok, mit mondanak, mit javasolnak, de egy biztos: akkora szeretettel fordulnak Barnabás felé, hogy teljesen biztos, hogy a legjobbat akarják neki.

    Megosztás:
    alma meg a fája

    Pirosodó – 1. nap

    Tegnap egész hosszasan beszélgettünk Ádámmal, hogy miért nem megy ez az egész nekünk, és hogy nagyon tudatosan kell tennünk érte, hogy valahogy egy élhető, stresszmentes, gördülékeny légkört tudjunk teremteni, mert ez így… nos, szar.

    Senki nem érzi benne jól magát.

    Pici lépésekkel indulunk, és végiggondoltuk, hogy mik azok a történések, amik bosszúságot okoznak reggelente és olyanná teszik az indulást,mintha valami  groteszk társasjáték lenne, ahol az a szabály, hogy egyet léphetsz előre és utána mindig kettőt kell hátra.

    Az első nap reggelén az alábbi dolgokat csináltuk másképp. (Igen, ennyire ügyetlenek, esetlenek, rosszul gondolkodó szülők vagyunk, de ez van,nincs mit szépíteni.)

    • reggelizni, készülődni csak pizsamában lehet. A leeszi, leissza, lefogmossa hármasfogat minden reggelünket megkeseríti.
    • el kell tenni a kutya tálját az előszobából-sajnos ahol víz van, az borulhat (és nálunk borul is) és indulás előtt csurom vizes Gergőt öltöztetni egy horror.Minden reggel.
    • venni kell egy gyógyszer elosztót (ez ma feladat lesz nekem, szóval irány a patika), ahova kirakom a vas-b vitamin-homeopátiás bogyó- d vitamin mindenfélét, és bár a cseppentős-kanalas dolgokat még így is öntögetni kell, legalább ezekkel nincs gond.

    Még rengeteg tippet olvastam a neten, ezek között van számomra teljesen abszurd is

    • aludjanak a másnapi ruhában a gyerekek,és csak felkel és megy
    • ne mosson fogat, majd eszik a kocsiban egy almát
    • pizsamában viszik be a gyereket és ott öltöztetik át

    de amilyen állapotok a mi családunkban uralkodnak, én már semmin nem csodálkozom, és szívből kívánom, hogy ha valaki ezekben találja meg a megoldást, sikerüljön neki.

    Középutas megoldás, és talán működhet is, hogy rendszeresítünk egy cd-t, ami bizonyos ütemtervet ad addig, amíg meg nem tanuljuk a ritmust, a helyes (vagy legalábbis működő) időbeosztást. Ennek a lényege abban áll, hogy nagyjából 3 és fél perc egy zeneszám, ennek elégnek kell lennie egy öltözködésre (ha ki van készítve a ruha), nekünk a kávézásra, egy tisztába tételre (igen, Gerusz még nem szobatiszta), egy csizma+kabát+sapka+sál felvételre és így tovább. Talán működhet, és talán élvezetesebb így, mint a “siess már”, “ne csináld már, hogy még mindig alsónadrágban vagy,Barnabás” és az “Ádám!!! Az Isten megáldjon, TE IS???”.

    Jelentem, mindent egybevéve az első nap megugrottuk a fél 8-as indulást, ami azt jelenti, hogy Barnabás 8-ig, Gergő fél 9-ig beért. Ha csak útközben nem történt valami, amiről még nem tudok…

    Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de elszántak vagyunk és nagyon szeretnénk, ha mi is egy összehangoltabb, kevésbé zaklatott, boldogabb családdá érhetnénk.

    —————–

    Update: délben csörgött a telefon, hogy Gergőkének se cumisüveget, se cumit nem pakoltunk.A gyereknek elég kevéssé komplikált a délutáni alvása: megissza cumisüvegből a langyos kókusztejet, betömi a cumit a szájába és alszik 2 órát egyhuzamban.

    El kellett hoznunk, mert nem tudott elaludni, csak keservesen nyöszörgött. Hogy is írná a társasjáték? Lépj vissza három mezőt és egy körből kimaradsz…

    Megosztás:
    alma meg a fája, mindennapok

    Iskolaérettség

    Előre leszögezném, hogy most nem Barnabásról lesz szó. Azt, hogy ő iskolaérett-e, még nem igazán tudjuk eldönteni, van azonban egy-szerintem-legalább annyira fontos tényezője az egyelőre sokismeretlenes egyenletnek,mégpedig az, hogy a CSALÁDUNK iskolaérett-e.

    És erre egyelőre egy nagyon határozott nem a válasz.

    Rengeteg olyan édesanyát és édesapát ismerek, akiknek ez simán megy, majdhogynem dalolva, örömmel. Nekünk nem megy.

    Véletlenül sem önostorozásnak szánom, tudom, hogy sok dolgot letettünk az asztalra, de minden nap gombóc van a torkomban, mert nem, nem, nem, sehogysem sikerül nekünk ez a “szülősdi”.

    Nincs meg a gyerek csizmája. Nem száradt meg a melegítője, a többi meg nem tudom, hol van. Bokazoknit vett fel télvíz idején. Kell bevinni almát, mogyorót, törölközőt. Nincs meg a váltócipő, a harmadik sálat hagyta valahol benn a héten.

    Egyébként sem sikerült reggel felkelni: hiába, mindketten hajnalban aludtunk el a gép előtt, munka közben. Nem öltözik a gyerek, visszafeküdt, már fél nyolc van, nem vette be a vitaminjait.

    Ó,a francba, át kell tenni az autósüléseket és elfogyott tegnap este a leves, levest pedig minden nap kell bekészíteni, nincs mese, az nem lehet, hogy mindenki vígan kanalaz, ő meg nem.

    Elfelejtjük az igazolást, összegyűrődik a kérvény, kimegy a fejemből a fogadó óra, csak az van benne, hogy hajnalban már a kórházban voltam, vérvétel, hétfőn kontroll, remélem rendben lesz minden, és tudtam, nagyon alaposan észben tartottam, hogy van ma valami kettőkor, de nem jutott eszembe. Pedig fel is volt írva.

    Gergőnek két nap után megint folyik az orra, semmit nem alszunk éjjel, ha pedig aludhatnék, akkor sem tudok,csak sírok, sírok és sírok: újabb barátot vesztettem el, újabb vállt vállnak vetve harcoló sorstárs lett angyal a héten. Jól ismertük egymást, minden héten beszéltünk, tudtam, hogy nem sikerült a kemó neki, aztán megint nem, majd végül a harmadik sem. Kicsi gyerekek maradtak édesanya nélkül, most főznék, segítenék, de csak pénzzel tudok: nem múlik a láz, nem múlnak a rosszullétek, nem megy felfelé az a vérnyomás, úgyhogy hétfőn megint kórház,és persze névnapi zsúr a csoporttársnak, van-e fekete mellény a fellépésre, juj, aznap van Gergőke bölcsijében a mézeskalács buli, és persze karácsonyi csúcs a megrendelőknél.

    És öltözz már, siess, elkésünk, már megint mit felejtettél el? Itt a telefonod, elromlott a kuplung, elfáradtam, nebassz-száznyolvanezer?? hát, majd valahogy, akkor gyere haza,vidd az enyémet, de nem érünk oda csak háromnegyed kilencre. És a daltanulás fél nyolctól van. Persze,bepakoltam a váltócipőt. Nem sírok, csak tehetetlen vagyok, hogy ennyire nem megy, hogy ilyen bénák vagyunk. Anyukám nem így csinálta, anyukád nem így csinálta, és ziláltak vagyunk, és vonszoljuk magunkat.

    Na jó, egy kicsit sírok.

    Na jó, zokogok.

    Eszembe jut Vekerdy, hogy nem állhatsz az almafa alá és nem üvöltözhetsz az almával, hogy pi-ro-sod-jál már!!! mert attól nem érik gyorsabban, de nekünk mégis pirosodnunk kellene, össze kellene kapni magunkat, vagy nem tudom, jé, azt sem tudom, hogy hogyan kezdjem vagy kezdeném.

    Nem vagyunk túl jó szülők.

    Megosztás: