Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

lélek

    Uncategorized

    Ünnepeljünk!

    Ünnepeljünk, mert ismét fantasztikusat főztem – és teljesen a diétánk keretein belül maradva tobzódhattunk az ízekben! Juj, nagyon finom volt, úgyhogy ezt a receptet gyorsan le is írom: pár szem paradicsomot feldaraboltam (mennyi? úgy 6 db) és 2 szál pórét egy kis olajra dobtam, ment bele 3 gerezd zúzott fokhagyma is. 
    Öntöttem rá egy kis almaszirupot (paleolit boltban lehet venni, ez olyan, hogy kivételesen mi is ehetjük, dacára annak, hogy paleo ;)) és tettem hozzá egy marék mazsolát, vágott diót, egy fél citrom levét és sót. Összerottyant, én pedig felöntöttem rizstejszínnel.
    Kerekszemű rizzsel ettük, én pedig kérdeztem Medvét, hogy hiányzik-e neki a hús belőle, és csak dünnyögni tudta, hogy nem, mert tele volt a szája. Háromszor szedett belőle, úgyhogy nagy kedvenc lesz.

    Ünnepeljünk, mert olyan súlytalanul súlyos dolgokkal foglalkozhatok, mint a feng shui. Nincs háború,éhezés, nem kell menekülnöm, nincs veszélyben az életem, szóval a munka mellett fa függönykarnisokról és kagyló képkeretekről töprenghetek. Önmagában ez a fajta szó szerint vett létbiztonság is ok az ünneplésre, nem?

    Ünnepeljünk, mert hamarosan 7 éve leszünk házasok Medvével. Nem mondom, hogy elröppent, azt sem, hogy nem volt veszekedés, sírás, nehézség és hogy mindig ő-rü-le-te-sen imádtuk egymást, de vagyunk, szövetségben vagyunk és szerelem is van. Akad. Na jó, elő-előtűnik a napi rutin mögül. Ó, kurvaélet, kit akarunk áltatni? – az évfordulók közeledtével megbeszéljük, hogy szeretsz? szeretlek! oszt jóvan.
    Hét év. Rézlakodalom. A hagyomány szerint ami nem megy szét ekkorra, az marad, és lehet benne valami: maradunk.
    Már ki is találtam (kinéztem Pinteresten, egy csomó ötlet van!), hogy mivel lepem meg Medvét – a réz jegyében.

    Ünnepeljünk, mert 3 centivel ismét előrébb tudtam húzni a lábam a napköszöntő ászanasornál (ezért jó a bordázott jógamatrac, lehet látni a fejlődést), és megint -ha csak egy pillanattal is- de erősebb és hajlékonyabb lettem.

    Ünnepeljünk, mert az Everness óta egy ilyen csodás angyalfüzér ékesíti a házunkat. Ragyogóra csiszolt hegyikristály a legalsó csepp, és úgy szórja a fényt, hogy öröm nézni.

    Ahogy Budaházi Brigitta mondaná: Ünnepeld az életed! – és én megfogadom a tanácsát.
    Nincs okom nem ünnepelni.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – változás

    Egész hétvégén a változást tapasztaltuk meg.

    Könnyes búcsút százéves, elkorhadt bútoroktól. Álmoktól, cégtábláktól, csavaroktól, eszközöktől. Búcsú soha be nem teljesedett álmoktól, fiatalságtól, illúzióktól.
    Mindez azért, hogy helyet kaphassanak a mi álmaink: nagy összebújások, napsütötte bőr, homokos talpak és nagy kirándulások.
    Festett kavicsok, beszélgetések, bográcsozások.

    Nekünk is el kellett engedni a legalsó szint emlékeit. Búcsúztunk a “majd ha ott tartunk”-tól és a “hátha még egyszer arra visz az élet”-től, magunk mögött hagytuk a “jó lesz még valamire”-t és a “majd jövőre, ha….”-t.

    Kriszta barátnőm kérdezte, hogy vajon miért kapjuk meg harmadszorra is ugyanazt a feladatot: más életét rendszerezni, más élete munkáját lezárni, úrrá lenni a káoszon?
    Sok oka lehet, de számomra a legfontosabb üzenet talán mégis az, hogy meg kell tanulnunk a híres-nevezetes hurrikán szabályt: ha jön a vihar és három dolgot foghatsz meg, mihez ragaszkodsz?

    Érdekes, hogy ugyanazokat a dolgokat írtuk fel a papírra Medvével:

    1. egymás
    2. a kis családunk egysége
    3. az otthonunk
    Minden más nem a mi hatáskörünk, vagy ha igen, akkor… bocs, de mi akkor is ezt a hármat fogjuk, és csak reméljük, hogy más is belefér még a védett zónába.
    Aminek mennie kell, azt viszi a szél, aminek maradnia, annak meg lesz helye. 
    Én nem vagyok a változások embere – nagyon nem. Most is lassan megy, lépésenként, de legalább már megy, már nem fáj, már nem okoz annyi álmatlan éjszakát.
    Megtanultam. Háromból ment, de sikerült 🙂

    ——————-

    Megosztás:
    5 perc a semmiből, alma meg a fája

    5 perc a semmiből – Lassan két évesek vagyunk

    Bizonytalan lábakon járunk, vissza-visszanézünk. Mind a kettő nagyon lassú elszakadás: örömteli, félelmeket legyőző, életbe kimerészkedő, napfényes pillanatok ezek.
    Lassan két éves lesz. Egyre többször engedi el a kezem, egyre gyakrabban mászik magasra, eszik egyedül, formálja szavakká, mondatokká a gondolatait, valósítja meg, amit akar. Tűzön-vízen át. Mégiscsak Gergőről beszélünk 🙂
    Lassan két éves leszek. Egyre többször és egyre hosszabb ideig lélegzem fel. Leszek könnyelmű, bizakodó, teszek meg olyan dolgokat, amik egy éve elképzelhetetlenek lettek volna. “Majd ráadom jövőre.” “Majd ha már a felsős lesz és megyek érte…” Majd ha eljutunk Peruba.” “Majd ha lesz egy kislány unokánk.”
    Már csak a nagyon távoliaknál jut eszembe, hogy talán nem, talán mégsem, de elmúlik.
    Persze vannak nagyon rossz napok, nagyon keserves, rémülettel teli napok, de lassan több a nevetés. Figyelni kell, fegyelmezetten tartani mindent, amitől eddig jó volt, és bízni abban, hogy ha most még bizonytalan lábakon is járok, majd megjön az az egyensúly.
    Tudni és remélni, hogy bár még félünk a szörnyektől az ágy alatt és az ágy felett, még hátranézünk, elesünk, lehorzsoljuk, sírunk, segítségre szorulunk azért egymásba kapaszkodhatunk és együtt sikerül. 
    És minden jobb lesz, jobban megy majd, napról napra jobban megy majd. Nekünk, a mindjárt-kétéveseknek.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Felemás érzések kavarognak bennem

    ezzel az egésszel kapcsolatban.
    Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.
    Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.
    Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.
    ———————————————
    A férjem szerint pedig:
    – Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent. 
    ———————————————
    Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény. 
    Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.
    Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy “ez nem így van” meg hogy “hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?”
    ———————————————-
    Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé, 
    1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.

    2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik

    3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam. 

    4.,  ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Egészségmegőrző szeánszot tartottam.

    1., kitettem a hintaágyba a párnát
    2., megkerestem a jutyubon az angyali érintés egészségmeditációt
    3., felvettem egy ujjatlan pólót (odatűzött a nap) és egy rövidnadrágot
    4., beültem törökülésbe
    5., bementem legyantázni a lábamat
    6., ittam citromos vizet
    7., kezdődhet. elindítottam a programot.
    8., leállítottam, mert az a nyomorult citromos víz átment rajtam és nagyon kellett pisilni
    9., na akkor…
    Medve, hagyj, mert meditálok, nem megyek megnézni a kisfát
    10., elnehezedik a kezem, a lábam, a köldökömön beáramlanak a jótékony energiák
    11., lehalkítom az Ipadet, nehogy Bandi bácsi meghallja, mert kijött az udvarra bütykölni. Mégiscsak falu ez.
    12., elképzelem, hogy “tökéletesen egészségesen működik a májam”, “tökéletesen egészségesen működik a tobozmirigyem”
    13., ráguglizok, hogy hol a resvedt retekben van a tobozmirigy
    14., elképzelem, hogy tökéletesen egészségesen működik
    Nem Ádám, leszarom, hogy hasmenése van a kutyának a Royal Canin Puppí táptól. 
    (nagyfiú lett, fosik a táptól, hallod, Nyuszkó, fosik a puppy táptól)
    15., TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGESEN MŰKÖDIK A …
    16., Bandi bácsi nekiáll flexelni
    17.,” a segítő fény átsimítja a méhszájadat”
    18., valami furcsát érzek
    19., engedd, hogy átjárje lelkedet és a torokcsakrádat a…
    20., penetráns fingszag??? az??? honnan jön???
    Ádám, mi ez a rohadt fingszag, ami átjárja a torokcsakrámat???
    Lenézek és megvan a válasz: búvárszemüvegben permetezi a nemtudommit.
    —————
    Aztán éjszaka felkeltem. Felkeltem, és megbeszéltem magammal, hogy minden rendben van. A tüdőm egészséges, 177-es, csökkenő értékeket mutató alp-vel nem szokás csontáttétet kapni. A nagy, fekete felhő, ami a mellkasomon van, az az aggódás.
    Le kell húznom, mintha egy fátylat, hártyát fejtenék le, hogy újra kapjak levegőt. Sírok és markolászom a mellkasom. Húzom a fátylat, a kezemben van. 
    A sírást mintha elvágták volna,én pedig odamegyek a teraszajtóhoz, kinyitom, kimegyek a fenyőfáhotzés elengedem a kezemből azt a nagy nehézséget.
    Spuri vissza az ágyba, mert hideg van.
    Keresem Medvét a kezemmel, de valami egészen másba ütközöm: egy apró, nyikorgós, szélesen mosolygós Barnabásba 
    – Anya, örülsz, hogy vigyázom az álmodat?
    – Nagyon. Nagyon örülök neki.
    – Elénekeljük?
    – El.
    “fenn az ég olyan szép koszoskék
    a réten nyílnak a büdöskék
    és mosdatlan mocsoktalanul
    legyen szép ragacsos minden
    a Maszat-hegyen innen és 
    túl.”
    Óriási sóhaj szakad fel.
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – Húsvét

    Valószínűleg az embernek meg kell járnia a legnagyobb nehézségeket ahhoz, hogy igazán úgy érezze, minden jobbra fordul. 
    A jót nagyon könnyen vesszük magától értetődőnek. 
    Könnyen vesszük, ha van munkánk, ha van gyerekünk, ha egészséges a gyerekünk, ha egészségesek vagyunk. Könnyen vesszük, hogy van hol lakni, hogy ezer évre tervezünk, hogy bele sem gondolunk, mekkora áldás, ha valaki megérheti, hogy az unokáival focizzon.
    Mindenki meghal egy kicsit az élete valamelyik pontján.
    Megéli a nagy csalódást, az elhagyatottságot, a sikertelenséget, a magányt. Azt, hogy nem sikerül. Azt, hogy újra kell kezdeni, sokszor a semmiből, sokszor teljesen új alapokra helyezve.
    Ára van. Fájdalom, félelem, rengeteg könny, de a jó hír, hogy újra lehet kezdeni.
    Újra lehet kezdeni.
    Fel lehet támadni.
    Észre kell venni hozzá, hogy újra kihajt a tulipán, hogy újra kinő a haj, hogy újra szerelembe lehet esni, hogy a végén megfogan az a gyermek.
    Fel lehet támadni.
    Ez számomra a Húsvét legnagyobb üzenete.
    Megosztás: