Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

lélek

    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – megyünk

    Megyünk, és Te tolod a kocsit, aztán elszaladsz, mert megláttál két pillangót. Kaviccsal irkafirkálsz a homokba, nem lépsz a csíkra, meleged van. Nekem is  levesszük a mellényt mindketten, átjárja a kellemes szellő a befülledt testünket, sokkal jobb így. Beszélgetünk, ráncolod a homlokod, grimaszolsz, mesélsz.
    Zárva van a fagyizó, nehezen is magyaráznám el a mindenmentes fagyit, de sebaj, a postánál már nem is érdekel, egyedül mész be, viszed a csomagot.
    Fel szeretnéd adni, adok pénzt, elmondom mit kell mondani, és már csak a lépcső aljáról nézlek, ahogy bemész, ahogy beállsz a sorba, hogy milyen nyurga vagy, milyen mosolygós.
    Hogy lábujjhegyen állsz az ablak előtt, hogy elmondod, mit szeretnél, hogy nagy vagy, ó-de-nagy-vagy kisfiam. Én édes, puha, maszatos, konok, ragacsos, napillatú kisfiam.
    Megosztás:
    Egyéb

    Megyünk a Balcsira.

    Vendégségbe.
    Ádám édesanyjának a férjéhez. Az értelmi szerző Ádám nagymamája, aki csü-tör-tö-kön kitalálta, hogy márpedig
    1., vagy odamegyünk, és jó lesz
    2., vagy nem megyünk oda, de akkor a Sátán pöcsén vagyunk pattanások, és őt aztán so-ha többé ne hívjuk  Mertőegymagányosidősasszony. Akinekkitudjamennyivanhátra.
    Mi pedig kussolunk.
    Persze, lehet ilyenkor jól megmutatni, hogy mi aztán nem állunk be a sorba, nekünk megvan az életünk, velünk nem lehet packázni…!
    De.
    Lehet:).
    Mi egy igazi beszari brigád vagyunk (csak nem úgy látszik), és ilyenkor rendszerint a kisebb ellenállás irányába mozdulunk – nos, majdnem mindig.
    – Mit vigyünk?
    – Semmit, csak magatokat.
    Hosszú évek tapasztalatai alapján ez az a fajta semmi, ami azt jelenti, hogy “Nem tudom, találd ki, lepj meg, brillírozz! Vegyél le a lábamról! Teljesítsd minden sóhajom!” szóval igen, jól érted.
    Bármelyik ókori keleti despota vinnyogva bújna el, ha meglátná a nagyit. Sőt, hallottam egy jobbat valamelyik reggel a rádióban, miszerint “ha a nagyanyám játszott volna a Terminátor 1-ben, akkor nincs Terminátor 2, mert mindenkit kipusztít”. Na a miénk is ilyen.
    Szóval a semmi:
    • 1 üveg sangria
    • 1db 24 szeletes oroszkrém torta
    • 1 tepsi medvehagymás-káposztás kifli
    • 1 tepsi medvehagymás-rózsaborsos káposztaropogós (igen, jól érzed. medvehagyma és káposzta volt itthon)
    • 1 kiló pácolt tarja (na abból én nem eszem)
    • 1 üveg bor a ház urának
    • házi lekvárok, kekszek, kakaós sütemény
    • némi saláta (majonézes és balzsamecetes-olajos változatban is)
    • málnaszörp (nyírfacukros)
    Így. Iszonyú fáradt vagyok még akkor is, ha a lekvárokat és a szörpöt csak a nagy kamrából kellett felhozni.
    És a legjobb: mindezt azért, hogy a házigazda bután nézzen ránk, merthogy ő kábé 120 fős lakodalomra főzött (nem viccelek, ilyenkor több kiló hús, háromféle köret, hidegtálak, sütemények), de nem baj, a nagyiért mindent, márpedig neki megéri az a 0,000002mp, amíg büszkén átsuhan az arcán, hogy na tessék, ilyenek ezek a gyerekek, pedig mond-tam, hogy sem-mit ne hozzanak, de kac-kac, ezek a gyerekek márcsak ilyenek. Mert íííííígy szeretnek engem. Ííííígy ünnepelnek engem.
    Semmit. Haha.
    Nem, nem akarod tudni, milyen volt az a Húsvét, amikor komolyan vettük. Szibériában monokiniznél inkább, minthogy bevállald azt a fagyos klímát. 
    ……………..
    A legszuperebb az lesz, hogy mindkét gyerek köhög, nyűgös, bár szerencsére nem komoly: Barnabásnak az asztmája makacskodik, Gergő meg szerintem csak részben köhécsel valami betegségszerűtől, de nagyobb részben a nyálától fuldoklik.
    Egyébként még mindig Unifogis a varázsneve: egy foga van, amire aztán bármit rászúr (piskóta, almadarab, banánkarika) és úgy szállítja négykézláb.
    ……………..
    Mindegy, majd nagyot sétálunk, elvisszük a gyerekeket oda, ahol összeházasodtunk, én majd jól bőgök, lefotózom a fiúkat meg magamat, és majd elmerengünk, hogy hú, már hat éve, és hú, menyi dolog történt.
    És én majd megint sírok. (Ez a hobbim. Most váltok a pofozkodásról erre. Igen, még mindig bánt.)
    ……………..
    Jött néhány régi-újra felfedezett illat a repertoáromba, de még várok néhányat, majd jól összegyűjtöm, aztán beszámolok.
    ……………..
    Vicces, vicces kis hétvége lesz.
    Hát még a jövő hét: szóljanak a fanfárok, peregjenek a dobok: megrendeltük a konténert a lomtalanításhoz.
    Nyolc köbmétert. A konténerek között ez a jumbo jet, a hummer, a godzilla. A brutál nagy.
    A szabály a következő: csak az marad, amire mindketten azt mondjuk, hogy marad (ennyire már ismerjük egymást. Én is őt, ő is engem. Nyilván nem bökdösök rá a nagyapjától örökölt lopótökre!/hajócsavarra!!/petróleum lámpára!!!, de pl. a házzal örökölt, gyufából készített, de már törött country falunak mennie kell. Meg a törött lábú bieder széknek is (nemcsak a lába törött, az ülés is keresztbe.)
    Meg a régi olajoskannának (majd gyűjtjük bele az esővizet! aham…) Meg van az a régi ágytámla – majd jó lesz a… nem. Nem lesz jó. Két éve elő se került. Kukaaaa.
    Szóval a szabály az, hogy 2 igen kell az igenhez, és mindenkinek 3+1 vétó joga van, tehát ha én azt mondom, hogy kell az a kurva szalmakalap, mert hiába égettük ki bemojitózva a tetejét cigivel (???? Jesssssszusom, mintha egy másik univerzumban lett volna), mégiscsak a nászúton kaptam. 
    Két igen az igen, egy nem az már nem, és 3+1 vétó jog.
    Izgalmas lesz:))
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből… kishitű?

    Nem vágyam a fehér homok. Ha valamire nagyon sok pénzt szórhatnék el, az inkább bútorok, európai városok és éttermek lennének, de a kókusz, a pálmafák, a hajóutak nem igazán dobogtatják meg a szívem.

    Már a bútorok, városok és éttermek sem.

    A hangyák. Na az a valami.

    Nézni, ahogy felfut a betonkerítés aljára, ahogy eltűnik a résben, aztán átmászik a gerendára, aztán megpihen. Elbújik. Visszajön. Kijön még egy hangya, és megállnak. Nem csinálnak semmit, csak mennek körbe-körbe, hosszú percekig.

    Ez a boldogság nekem. Ezek a hangyák ugyanis Barnabás óvodájának a kerítésére másztak. Amíg látom őket, addig várok a gyerekre. Én várok a gyerekre. Átfordíthatom a babakocsi kupoláját, hogy ne süssön Gergő szemébe a nap, hallgathatom a tányércsörgést, várhatom, hogy észrevegyen, hogy megöleljük egymást, hogy elmenjünk fagyizni.

    Érezhetem, hogy átmelegszik a haja a napsütésben.

    Láthatom.

    Élhetek.

    Velük.

    És a “velük” az a hely, ahol mindig-mindig lenni szeretnék.

    Megosztás:
    Egyéb

    Oké, ehhez a naphoz már nem elég egy kávé.

    Annyira szar volt, hogy gyere, üljünk együtt a kanapén, nézzük együtt a Tróját és nyomjuk meg a pause gombot, amikor Brad Pitt hátsója full-full látszik.
    Sajtos-pepperonis-gombás pizza? Vagy kekszes-csokis fagyi? Félúton cserélünk? Oks.
    Na szóval: iszonyúan elfáradtam ma, úgy délután 3-ra már full k.o. voltam.
    Szerettem volna egy munkát, megírtam rá az ajánlatot, a pénz kétharmadát akarták kifizetni, én meg nemet mondtam. 
    Valaki megcsinálja olcsóbban. Olyan is lesz.
    Jó hír, hogy lehet, hogy kreatív internetes megjelenést fogok oktatni. És nem, nagyon nem erről a blogról kerestek meg: ez amolyan gőzkiengedős hely, nem is köthető hozzám. Direkt.
    ..
    Napok óta alig beszélünk Medvével: tudom, rettenetes, de egyszerűen amint hazajön, beesek az ágyba. Dolgozom még egy kicsit, aztán el is alszom, reggel meg ő fáradt, mert éjjel kelt Gergőhöz.
    ..
    Annyira de annyira vágytam egy sajtos perecre, és amikor beleharaptam.. uhh… száraz volt, mint a tapló. Nem is ez volt a legrosszabb benne, hanem az, hogy megettem. Még így is.
    És itt ezen elgondolkodtam.
    Ha nem tetszik, miért eszem meg?
    Mert vágytam rá?
    Mert elképzeltem valamilyennek, és még azután is görcsösen ragaszkodom a fejemben lévő jó érzéshez, hogy kiderül, hogy nagyon nem olyan? 
    Nyilván, itt már nem a sajtos perecről szólt a dolog. A legfontosabb tanítások egyike magamnak: ne edd meg a perecet.
    Ne edd meg csak azért, mert vágytál rá. Vagy mert valaha jó volt. Nem kell tovább csinálnod csak azért, mert valaha jó volt.
    ..
    … és akkor ezen pörögtem és pörögtem és pörögtem.
    és összenarancshéjazott mindent a gyerek porszívózás után. És megint eltűnt egy pulcsi az óvodában. És szerettem volna valami jót játszani vele, de teljesen összegabalyodott a délutánunk. Az előszobában 5 db 60 litres ikeás doboz áll, tele ruhával. Kidobni sajnálom, eladni meg… nehezen szánom rá magam a pepecselésre.
    Van egy csomó kismama ruha is.
    És nem, nem szántam még rá magam, hogy eladjam őket. 
    ….
    5 év. 5 év múlva még csak 38 leszek. 37 és fél. Még bármi lehet, nem?
    Cseréljünk. Most enyém a fagyi. A pizza még meleg.
    Megosztás:
    Egyéb

    Valami elindult és valami véget ért.

    Na jó, ez olyan nagyívű bevezető volt, de az indulás számomra tényleg mérföldkő: bejegyeztettem az új domain nevet!! Tárááááátáráttátátátátááááá, indul az alkotói része a dolognak, gyakorlatilag magamon kívül vagyok a boldogságtól, tervezgetek és… jaj, nagyon jó!

    És akkor a sokkal prózaibb, egyszerűbb véget érős rész: elfogytak ezek a cuccok is. Ugyanúgy, ahogy a fagyasztót, a takarítószereket és a ruhákat, fogyasztom a kozmetikai szereket is.
    Hely kell mindennek, ami új, és mindenből csak azok a régiek maradhatnak, amik bizonyítottak, szeretem őket és bármikor újra megvenném.

    Clarins Huile Tonic: az utolsó utáni cseppig elhasználtam. Először azért, mert mikor Geruszt vártam, nagyon hamar nagyon nagy lett a hasam. Utána pedig a kemó alatt végig, nagyon szépen regenerálta a mellemet.
    Bioderma Sensibio micellás lemosó: ha lenne belőle hektoliteres kiszerelés, azt is megvenném. Mikor még dolgoztam, akkor is ezt használtam a sminkelésnél és IMÁDTAM!
    L’Occitane mandulás tusoló olaj: ajiba kaptam, nagyon szerettem!

    Jaj, olyan nehéz megállni, hogy csak akkor vegyek új dolgokat, amikor a régieket már elhasználtam, de azért mindig repes egy kicsit a szívem, amikor látom, hogy milyen szép, átlátható és rendezett a fürdőszoba.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – hajnalban

    mezítláb csoszogva, reszketve indul el a folyosón, alig várja, hogy odaérjen, odabújjon, mert hajnalban mindig fél, hajnalban mindig rossz. Persze olyan is van, hogy nem rossz, de jó összebújni, odabújni, bekuckózni, érezni, hogy van a világnak egy olyan szelete, ami rendben van, ahol béke van, ahol biztonság van.
    Odamegy az ágy széléhez, “menj odébb”- mondja, aztán bebújik, mert hideg az a láb, hideg a kő. Odasimul, már nem sír, megkapaszkodik. Párnát kér.

    Anya, már megint átjöttél?
    Igen, mert félek. Igen, mert olyan vagy nekem éjjel is, mint a napfény. Igen, mert már reggelre is nagyon hiányzol. Igen, mert szeretem hallgatni a szuszogásodat. Igen, mert amikor megszülettél, a világ egy jobb hely lett – és szeretlek nézni kisfiam. Ébren álmodom – rólad. Hogy nagy leszel. Jó ember leszel. Okos leszel. És én ezt látni fogom.
    Ezeket azonban nem mondja az ember, csak odadünnyögi, hogy adjámá’takarótis, majd összecsimpaszkodunk, és alszunk. Vagyis alszik. Én pedig sírva mosolygok.
    Megosztás: