Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

lélek

    Uncategorized

    Tyű, rengeteg levelet kaptam

    Köztük sok egyformát, azokra itt (és így válaszolok)
    Hogy bírja a férjed?
    Nem tudom. Úgy értem: nem hisztériázik, nem óbégat, hanem teszi a dolgát. Mindig ott a válla egy kiadós sírásra. Ezerrel átveszi a feladataimat. Olyan, mint egy kőszikla. Makacsul, konokul ismételget, hogy nem lehet baj.
    Ugyanakkor éjjel sír az alagsorban. Ideggörcs van a lábában. Fáradt, aggódik, kimerült. Sokszor kérdezem magamtól, hogy én mit tennék a helyében, és mindig arra jutok, hogy valószínűleg

    • nagyon sajnálnám magam,hogy ilyen tehetetlen vagyok
    • óbégatnék, mint a fába szorult féreg
    Szóval lássuk be, szarabbul viselném, mint ő.
    Milyen egy kemoterápiás kezelés?
    Gyakorlatilag egy egyszerű infúzió. Bemegyek, vesznek egy kis vért, azt kiértékelik (kb. 20 perc). A papírral átbattyogok a dokihoz, aki vagy egy bunkó állat (hallottam már ilyet más kórházból átjött betegektől) vagy egy szuperhős (mint az én dokim). Ő mond néhány bátorító szót (nyilván, mert ő a szuperhős verzió), majd kapok egy pecsétet a lapomra, hogy indulhat a felhőtlen móka-kacagás-duhajkodás-ereszdelahajam. 
    Azzal a papírral bemegyek a kezelőbe, kiválasztok egy szimpatikus széket (olyan, mint egy pedikűrös szék, vagy mint egy kozmetikai kezelőágy), és beülök. Majd jön egy nővérke, aki elmondja, hogy mennyire jó a szemöldöktetoválásom beköti az infúziót, mire cserébe én lefotózom a macskás géllakkját a macskamániás tesómnak hálásan nézek.
    Utána jön a fekete leves: undorító vegyszerszag árad szét a számban, és elindul a buli.

    Dühös voltál, amikor kiderült?
    Nem. Inkább kétségbeesett és szomorú. Meg nagyon meglepődtem: a családban senki nem volt rákos, nálunk ez nem volt a palettán.

    Meg fogsz halni? (igen,tényleg kaptam ilyen kérdést)
    Na most jönnének a panel válaszok, hogy “Isten útjai kifürkészhetetlenek”, “mind meghalunk, csak kérdés, hogy mikor – hahahahaha”, “sajnos benne van a pakliban”. Mondhatnám, hogy esténként, mikor elcsendesedtek a gyerekek, azon gondolkodom, hogy mennyire jó, hogy ők vannak nekem, és milyen jó, hogy velük lehetek. Hogy nagyon sokáig szeretnék még velük lenni.
    Hogy sokszor eszembe jut a Pál utcai fiúk vége:

    És másnap, mikor az egész osztály néma, ünnepies csöndben ült a helyén, és Rácz tanár úr
    komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk
    szóval emlékezzék meg Nemecsek Ernőről, és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap
    délután három órakor valamennyien fekete vagy legalábbis sötét ruhában gyülekezzenek a
    Rákos utcában, Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett
    derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek
    mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.
    Mindezeket mondhatnám. De inkább azt írom le, amit legszívesebben válaszolnék:
    kurvára remélem, hogy nem!!!
    Megosztás:
    alma meg a fája

    Túl vagyok a 4. kemón

    Rettenetes volt. Rettenetes.

    Testileg-lelkileg meggyötörve, nagyon fáradtan, nagyon elkeseredetten vágtam neki a hétvégének… most már jobb egy kicsit.

    Most már a szempillám is kihullik lassan…

    … és ilyenkor csak azt tud segíteni, ha anyu húslevest főz. Most marhahúsból készült, 2.napja eszem (a 30 napig levest eszünk keretein belül), és még a világ is más.

    és akkor a mai random:

    Ádám tök jól összeszerelte az utolsó polcot is a lenti nagy kamrába, a polcok mellébe bekerül a két bortartó állvány is, úgyhogy ott is rend lesz hamarosan.
    Itt van a tesóm: ez fanyar humort, finom fügés sütit és egész napos pihenést jelent.
    Rengeteg tobozt gyűjtöttünk,és cuki süniket készítünk majd belőlük, de ehhez kell néhány felragasztható szem a hobbyboltból. Meg némi piros meg zöld filc, almának.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – harmadik

    … a gerincem mentén végigfut a hideg, megrázkódom és megyek tovább. Papírok összekészítve, gyerekek elrendezve, a kérdéseket kell még összeírnom, hogy fel tudjam tenni őket az orvosnak…

    • saját költségen végeztessek BÁRMILYEN vizsgálatot?
    • honnan tudjuk, hogy most nincs bennem rák?
    • aggódjak amiatt, hogy egyre többet fáj a fejem és romlik a látásom?
    “… Anya ezt nézd meg, írtam a Télapónak, és nagyon szeretnék egy biciklit. És nagyon szeretlek, te vagy a legszebb virágom, és MINDIG EGYÜTT maradunk, Anyucuanyuci”
    ————
    És rájövök, hogy bármilyen jó is ezt hallani, a mondat már nem így helyes. Így talán sosem volt helyes.
    Nagyon szeretlek, Kisfiam, Te vagy a legszebb virágom, és remélem, sokáig itt lehetek még Veled.
    Jön a harmadik, apu velem lesz, nekimegyek. Nekimegyek a harmadik körnek is. Szerdán.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – ülünk a teraszon

    Ciripelnek a mittudoménmik, kezemben Gergő egy könnyű takaróba csavarva, etetem, ölelem. Meghúzódunk a csodaszép fa napozóágyam végén, a nagyját Barnabás foglalja el, nézzük az eget. Hullócsillagot keresünk.
    Ő látni vél egyet, nagyon örül, kíván is (egy szép, szaftos húst) én pedig mosolygok és remélem, hogy az álma valóra válik még akkor is, ha egy repülő volt, amit látott.
    Nézem az eget, kutatom a saját csillagomat, nem kérdés, hogy megvan, mit kívánnék. 
    Olyan régi emlékek jönnek elő: ugyanígy k, hogy a csillagok alatt, a Balatonon, tizenkilenc-húszévesen, amikor azt hittük, tudtuk, hogy miénk a világ… Akkor még nem siettem, tudtam, hogy rengeteg az időm. Rengeteg.
    Ugyanaz az illat, ugyanaz a kékség, mi pedig csak ülünk a teraszon, és nem, már nem riadok meg, ha huhog a bagoly, és akkor sem, ha repdes egy denevér. Már nem félek tőlük. 
    …..
    Érdekes, hogy a betegség hogy fejleszti a testtudatot: drukkolok a szervezetemnek, hogy harcoljon, drukkolok az agyamnak, hogy ne adja fel. Érzem, ahogy zubog a vér az ereimben, és kiabálni tudnék, hogy nézd, nézzétek! még élek! értsétek meg, hogy élek! 
    Nem, nem és nem, nem mehetek még el! Itt kell maradnom, dolgom van, szeretnék még élni. Itt már folyik a könnyem és nézem az eget, keresem a csillagot, és fohászkodom, hogy jusson el az üzenet, hogy valaki hallja meg, hogy nem baj, ha fáj, nem baj, ha sokáig tart, csak meggyógyulhassak és itt lehessek. Velük lehessek. Könyörgöm, csak ne kelljen itt hagynom őket.
    Kicsit hűvös van, a könnyeim meg nagyon melegek, etetem Gergőt és az oldalamhoz simul Barnabás.
    Váratlan és érthetetlen számomra is, de hallom magam kívülről: Miatyánk, ki vagy a mennyekben…
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – a nem szórakoztató

    Papírok, papírok, kicsit kiengedtem a kezemből a gyeplőt: nem kell értenem, értik helyettem. Megrázom magam, belenézek, bár ne tettem volna: grade 3.
    Onkológia.
    Sokan vannak, nagyon sokan, öblös hangú prolibácsi, baját folyton ecsetelő Samosonite táskás néni, sopánkodó valamilyen Jánosné, aki a férje leletéért jött.
    Meleg van, szakad rólam a víz, sorszámot tépek, várok.
    Nem akarok beszélgetni, szól a Blame it on the boogie, ettől nevetnem kell, annyira nem illik ebbe a helyzetbe. Jackson five és a mikrofonfrizkó? Haha.
    Viszket a lábam, a bőröm, fekete a szék. Egyiknek sincs jelentősége. Kimegyek a kis udvarra, a bukóablakon át meglátom A PIROSat, tényleg olyan színe van, mint az Aperolnak. 
    Most kéne, hogy nagy, világmegváltó gondolataim szülessenek, de nem születnek: folyamatosan a meleggel vagyok elfoglalva, illetve a millió leletem (tök felesleges) cipelésével. Leszakad a karom, a húsomba vág a táska füle. 
    Blame it on the boogie. 
    Nincs értelme, de mosolygok.
    Megosztás:
    5 perc a semmiből

    5 perc a semmiből – segítség

    Ő segít, abban hiba nincs. A tojást is odaüti a konyhapulthoz, csak épp felszedni nem lehet. Egyedül fel is öltözik, kis bakancs, úszónadrág és atlétatrikó a kombináció, nem, nem érti, hogy miért nem jó, hogy miért mosolygok. Vigyáz a Gergőre, hogy minden rendben menjen, amíg kimegyek a konyhába, körberakja legó fallal, katonákkal, és az összes legós szereplővel (állatorvos, rendőr). 
    Segít. Megfürdette a kutyát (vízipisztoly, aztán kennel-kapu kinyit és irány a kert), feltörölte a sarat egy kis almalével (nem talált vizet).
    Ez egy nap termése.
    Egy újabb küzdelmes, nehéz, titokban falba rúgós, ugyanakkor csodálatos nap a fiaimmal.
    Megosztás: