Ünnepeljünk, mert ismét fantasztikusat főztem – és teljesen a diétánk keretein belül maradva tobzódhattunk az ízekben! Juj, nagyon finom volt, úgyhogy ezt a receptet gyorsan le is írom: pár szem paradicsomot feldaraboltam (mennyi? úgy 6 db) és 2 szál pórét egy kis olajra dobtam, ment bele 3 gerezd zúzott fokhagyma is. 

Öntöttem rá egy kis almaszirupot (paleolit boltban lehet venni, ez olyan, hogy kivételesen mi is ehetjük, dacára annak, hogy paleo ;)) és tettem hozzá egy marék mazsolát, vágott diót, egy fél citrom levét és sót. Összerottyant, én pedig felöntöttem rizstejszínnel.

Kerekszemű rizzsel ettük, én pedig kérdeztem Medvét, hogy hiányzik-e neki a hús belőle, és csak dünnyögni tudta, hogy nem, mert tele volt a szája. Háromszor szedett belőle, úgyhogy nagy kedvenc lesz.

Ünnepeljünk, mert olyan súlytalanul súlyos dolgokkal foglalkozhatok, mint a feng shui. Nincs háború,éhezés, nem kell menekülnöm, nincs veszélyben az életem, szóval a munka mellett fa függönykarnisokról és kagyló képkeretekről töprenghetek. Önmagában ez a fajta szó szerint vett létbiztonság is ok az ünneplésre, nem?

Ünnepeljünk, mert hamarosan 7 éve leszünk házasok Medvével. Nem mondom, hogy elröppent, azt sem, hogy nem volt veszekedés, sírás, nehézség és hogy mindig ő-rü-le-te-sen imádtuk egymást, de vagyunk, szövetségben vagyunk és szerelem is van. Akad. Na jó, elő-előtűnik a napi rutin mögül. Ó, kurvaélet, kit akarunk áltatni? – az évfordulók közeledtével megbeszéljük, hogy szeretsz? szeretlek! oszt jóvan.
Hét év. Rézlakodalom. A hagyomány szerint ami nem megy szét ekkorra, az marad, és lehet benne valami: maradunk.
Már ki is találtam (kinéztem Pinteresten, egy csomó ötlet van!), hogy mivel lepem meg Medvét – a réz jegyében.

Ünnepeljünk, mert 3 centivel ismét előrébb tudtam húzni a lábam a napköszöntő ászanasornál (ezért jó a bordázott jógamatrac, lehet látni a fejlődést), és megint -ha csak egy pillanattal is- de erősebb és hajlékonyabb lettem.

Ünnepeljünk, mert az Everness óta egy ilyen csodás angyalfüzér ékesíti a házunkat. Ragyogóra csiszolt hegyikristály a legalsó csepp, és úgy szórja a fényt, hogy öröm nézni.

Ahogy Budaházi Brigitta mondaná: Ünnepeld az életed! – és én megfogadom a tanácsát.
Nincs okom nem ünnepelni.