Nyirkos idő, nagy alvás, cukikám a babakocsiban, többiek a paplan alatt. Orgonacunami az ablakom előtt, vödör festék megrendelve – amint kiteszi a lábát a nagyi, sírva locsolom majd a falra. Eper még nincs, spárgás pizza van.

Megérkezett az anyák napjára áhított sárga rozmaringos karikás kendőm, meglepően puha, nem erre számítottam. Jön a tej, jön a hosszú hétvége, jön az életkedvem is vissza.

Csípőset, savanyút, harsogó színű ételt kívánok, Medvét majd úgy és olyan listával küldöm vásárolni. Átlátom már a helyzetemet, így házhoz járó pedikűröst keresek az esélytelenek nyugalmával. Gergőt kedden immáron harmadszorra viszi majd Apa kötözésre, nem is tudom, hogy oldanám meg nélküle.

Holnap a nagyok nagymamáznak, a kicsivel meg látogatóba megyünk, kiszellőztetjük a gondot-bajt-bosszúságot.

Ugyanilyen zötyögve, mint ez a bejegyzés, de indul az életünk, újra indul az életünk. Újraindul az életünk.

Visszatérünk a jól bevált bevásárlás házhoz szállítós rendszerhez. Újra két fürdőszobánk lesz, ráadásul a nagyobbik most a nagyié. Egyfélét fogok főzni és az is lehet, hogy a játszótéren esszük majd meg.

Fotózásra megyünk jövő szombaton, fogalmam sincs mit vegyek fel, de ha a kismama fotózás színe a sárga és a piros volt, akkor most zöld és a rózsa lesz az én színem…