Itt is megtalálsz:
Browsing Category:

mindennapok

    mindennapok

    Megjött a Panasonic Multicookerem – ez kell ennek a kis vicces társaságnak

    Nevetségesen sokat főzök, ráadásul eléggé (na jó, kész vicc, hogy mennyire) szigorú diéta szerint. Naponta 3x biztos, van, hogy 5x. Nincs “beugrom a pékségbe”, nincs készétel (majdnem mindenben van liszt, amiben nincs, abban tej, amiben egyik sem, abban szója, és ha az sem, akkor pedig fűszer, ecet, térfogatnövelő, tartósító tuti). Ha mindez oké, akkor pedig ott van Barnabás, aki ugye inzulinos cukorbeteg, szóval a menütervezés, bevásárlás, étrend összeállítása komoly kihívás.

    Ha ehhez hozzáveszem, hogy nekünk nagyon fontos a gasztronómia, a finom és változatos ételek, akkor szerintem tök könnyen belátható, hogy minden apró kütyü, gép, eszköz, ami bekerül a konyhámba, az nagyon komoly feladat elé néz, és rövid időn belül kiderül, hogy megállja-e a helyét. Szempont, hogy könnyű legyen használni, masszív/robusztus kialakítású legyen, legyen könnyen tisztítható, egyszerűen tárolható, gyors és… hát, azt nem mondom, hogy olcsó, de megfizethető. Fontos, hogy amit csak lehet, kiterjesztett garanciával vásárolunk, és amiből lehet, abból iparit.

    Na vissza a főzéshez: szeretek főzni. Sokszor főzök bonyolultat, de valójában a legnagyobb kihívás nem a karácsonyi rozé kacsa, vagy a szülinapi torta, hanem -nem meglepő módon- a mindennapi verkli. Legyen leves, mert telít, és jól összeállítva minimális CH van benne. Legyen főétel – 99%-ban hús nélkül, mert szinte egyáltalán nem tudjuk bontani. Legyen desszert, trükkös, alacsony CH-val, és persze a kisétkezések is megoldatlanok: nálunk nincs mini pogi a pékségből, dörmi mackó, joghurt és bolti fagyi sem.


    Na szóval tegnap megérkezett, kicsomagoltuk, elmostuk, és azonnal ment bele fél kiló fagyasztott gomba, úgy 30 deka jól megmosott rizs, pár gerezd fokhagyma, 4-5 megpucolt és felkarikázott sárgarépa, kókuszzsír, egy egész póréhagyma, só, majoranna, és egy kanál édes pirospaprika. Mindössze 40 perc alatt csodálatos, krémes, nem szétfőtt, nem nyúlós-csuszpájzos egytálételt kaptunk, nagyon ízlett mindenkinek. Én pedig olyan elégedetten nyújtóztam-doromboltam, mint egy anyamacska: összesen ha 10 perc munkám volt vele, akkor sokat mondok…

    res_35faa09d5f448a05902553c4ee8044f1_full

     Valahogy a vacsora folyamán Barnabás részéről felmerült, hogy nevezzek be valami tehetségkutatóra, mire én lelkesen kezdtem mesélni, hogy az iskolai kimittudon az ABBA Waterloo számára, talán még néhány showtánc elem is előkerült, meg egy ábrándos sóhaj, hogy tollboa, de ekkor a férjem mindent elrontott, mondván boa neki is volt, igen, boa és Vuk, de az a füredi borhéthez kötődik, és itt úgy éreztem magam, mint akiről leveszik a reflektort és zárlatos lesz a diszkógömbje.

    Megosztás:
    mindennapok

    Újraindulás

    Egész nap feküdtem és fájtam. Fájtam lelkileg, fizikailag, mindenhogy. Telesírtam fél csomag zsepit.

    Sokat beszélgettünk Medvével. Zöld turmixokat ittunk, maréknyi vitaminokat tuszkolt belém, összebújtunk, elaludtunk, közénk bújtak a gyerekek is. Sokat nevettünk, bekuckóztunk mint a nyuszik a nyusziházba. Érdekes, hogy a gyerekek hogyan képzelik el a babavárást: Barnabás például annyit mondott, hogy jaj, Anya, hát akkor egy kicsit JOBBAN kell hívnunk azt a kisbabát – és hát így egy kicsit később születik majd meg. Ennyivel le is zárta 🙂


    Megyünk hát tovább. Lemondom a mai akupunktúrát (ahhoz, hogy bekavirnyázzak a városba két gyerekkel még nem vagyok elég erős), készítünk valami klassz zöldségkrémet, mert Barnus délután megy a napközibe, nekem két új ügyféllel is megbeszélésem van holnap, azok kampányterveit is át kell olvasnom, és persze dolgoznom is kell…

    Tegnap, miközben a kutyák oltási könyvét kerestem a szekreteremben, a kezembe akadt mindkettő terhességi kiskönyvem. Végignéztem mindkettőt, és teljesen megdöbbenve vettem tudomásul, hogy mindössze 5 kilóra vagyok attól a súlytól, amiről Barnabással indultunk… citromos víz, zöld turmixok, egy 3 napos léböjt és ott leszek megint. Ott, ahol minden elindult.

    Még elintézek néhány telefont, megiszom a kávémat, aztán elhúzom a függönyt és kitárom az ablakot.

    Mély levegő, (újra)indulunk.

    Megosztás:
    mindennapok

    Elment

    Elment.

    Jelet kértünk, megkaptuk: képes vagy rá, ne add fel, megtörténhet a csoda, de csak ha akarod, ha IGAZÁN akarod.


    Azt, hogy mennyire igazán nagyon vágyom rá, nem is volt időm felfogni, olyan volt az egész, mint egy hullámvasút.

    Legyen gyerek, Nyuszkó – na ne viccelj ezzel – de tényleg szeretnék és tudom, hogy te is – jó megkérdezem a dokit – nőgyógyászatilag lehet – rákszűrés negatív – pulmonológiailag tiszta – akupunktúra Barnusnak- vérvétel, markerek stabilak, lehet – okéhurrá – főonkológus drukkol, ha az UH negatív -na akkor húzzunk bele- basszus késik – uh negatív, kivéve a pötty – jaj, mi lesz ha

    és aztán jött sorban a házfelújítás, a farm, a napi inzulinok, az orvosi vizsgálatok, a genetikai vizsgálatra bejelentkezés, a rengeteg kérdés, hogy mindez hogy lenne jó, biztonságos, hasznos és örömteli, és közben már ott volt.

    A saját szorongásaim. A számomra fontos emberek szorongásainak átvétele. A “de tényleg, ha meghalok, akkor mi lesz…?”, szóval érted.


    Tegnap délután történt egyébként, és éjszaka Medve karjaiban aludtam. Őszintén elmondta, hogy megszakad a szíve, annyira szerette volna. Én is őszintén elmondtam, hogy megszakad a szívem, annyira szerettem volna – de ezt nem tudtam egészen addig, amíg meg nem láttam a vért a papíron. Annyira sok volt a tennivaló, a félnivaló, az intéznivaló, a megtudakolnivaló, a családot megnyugtatnivaló, a bebiztosítanivaló, hogy nem maradt időm igazán vágyakozni.

    Igazán, igazán, igazán szívből vágyakozni, fohászkodni egy kisbabáért mindössze egy másodpercem volt: amikor az első törlés után becsuktam a szemem, hogy basszus, ugye ez nem történik meg…?

    Tiszta szívvel értem, hogy miért alakult így. Jönni fog, mert van neki mit mondanom. Annyit tanultam, tapasztaltam az életről, a világról, az anyaságról és az egyensúlyról, hogy van mit mondanom, mutatnom egy kisbabának, van bennem még kraft/kakaó/spiritusz/lendület -hívd ahogy akarod. Énekek. Dalok, versek, gondolatok. Sok szeretet. Talán bölcsesség is.

    Ő pedig jönni fog, ha készen állok. Akkor jön majd, ha már nem kérdezem, hogy elég jó vagyok-e egy ekkora ajándékhoz, ha már nem kell orvosi papírokkal igazolni magamnak, hogy méltó vagyok erre az áldásra. Várakozni, vágyakozni, álmot, gondolatot dédelgetni, testet-lelket virágba-csudába öltöztetni. És majd akkor. Majd akkor.

    Nagyon fáj, de ez így kerek. Nyugi. Lesz ez kerekebb is.

    Megosztás:
    mindennapok

    Ülj le, igyunk egy kávét.

    Tudom, hogy már délután van, de csak jobb így beszélgetni, nem?

    Majd’ három éve ugyanígy mondtam el, hogy bizony mellrákom van. Aztán ott voltatok, amikor levettem a kötést és megnéztem, mi maradt a mellemből. Ott voltatok minden kemoterápiánál, minden nevetésnél, tudtatok a torokszorító rémálmokról, a két icipici gyerekkel végigharcolt mindennapokról.

    Féltem és fájtam, nagyon megtörtem és erősebb is lettem, és mindvégig hittem a csodában és abban, hogy valahogy újra lehet kezdeni, hogy ki lehet javítani.

    Kértem a Jóistent, hogy maradhassak. Megtanultam, hogy nem én irányítok, hogy csak igyekezhetek, de a döntések egy teljesen más dimenzióban születnek, és… hát, szóval érted, megtanultam, hogy sokszor nem tudunk “megdolgozni”, hanem csak kérhetünk, és arra is rájöttem, hogy a legjobb nem konkrét dolgot kérni, hanem azt, hogy minden úgy legyen, ahogy a legjobb. 

    Nos, azt nem tudjuk, hogy ez a baba marad-e, és mélyen megköszönném, ha nem hívnátok fel a figyelmemet, hogy még bááááááármi lehet, de igen, az első hónapban sikerült.

    Kisbabát várok.

    04aff97b6b3444a0f72e281617759de1

    Megosztás:
    mindennapok

    Jön

    • a kivitelező. Megvettünk mindent a kerti kerítéshez (is), csodaszép lesz, ha egyszer kész lesz, és mivel az első kivitelező eltűnt a bal fenéken, jön egy újabb. Medve szerint korrektnek tűnik, nagyon jó ajánlásokkal érkezik, úgyhogy nagy reményeket fűzök hozzá. Jöjjön, jöjjön,kezdjünk már, mert május végén itt vannak az ablakosok!
    • az eső. Nagyon nagyra meresztettem a szemem, mikor a májusi időjárást néztem a köpönyeg.hu-n, ugyanis gyakorlatilag végig esőt mond. Nem teszem messzire a gumicsizmákat és a pulcsikat, az esőkabátokat és az esernyőket, mert kellenek majd sajnos.
    • a saját kis mikro-kihívás sorozatom: nevetséges kis cselendzseket találtam ki magamnak, mert azt vettem észre, hogy eléggé beszűkülőben van az érdeklődési köröm, a mindennapi rutinom, a gondolataim iránya (értsd: anya vagyok, farmernadrágban járok, mottóm a play-it-safe és a köhögéscsillapítás). Jó kis listát írtam magamnak, hogy mit szeretnék kipróbálni, megtenni most májusban, hogy kibillenjek ebből a stagnálásból. Van benne új recept, kultúra, néhány régóta megnézendő film, szabadidős program, naplózás, gyerekekkel smink… ha gondoljátok megosztom a listát.
    • a 8. polgári házassági évfordulónk, és még fogalmunk sincs, hogy hova menjünk.
    • az új b-é-b-i-s-z-i-t-t-e-r, (juhhhééé), így hetente lesz egy délután, amikor azt csinálhatok, amit csak szeretnék 4 egész órán át. Haha, lehet, hogy újra itt vannak a szerdai randik?
    • és jön a legklasszabb időszak: már ilyen saláták vannak a zsámboki dobozban:

    13150752_171922329870507_1911127304_n

    Megosztás:
    mindennapok

    5 perc a semmiből – lófráltam

    Még az idő is kiderült, ahogy lófráltam a kirakatok előtt. Be-betértem egy antikváriumba, kértem elvitelre egy kávét,megittam a Múzeum lépcsőjén, kibújtam a cipőmből és a zoknimból, és élveztem, hogy nem kell sietnem sehova.

    Egy darabig még nyomkorásztam a telefonomat, aztán minden átmenet nélkül sírva fakadtam. Eszembe jutott egy osztálykirándulás még az ősidőkből, amikor cserfes kislányként azt ecseteltük, hogy ki kibe szerelmes, hogy kinek ki lesz a férje, hogy kinek mi lesz majd a foglalkozása vagy épp hol él majd – úgy harminc évesen -melyik országban.

    Nos, az akkoriaknak jelentem, hogy 35 éves leszek másfél hónap múlva. Lemondtam a nagy karrierről, aztán a kicsiről is, és mostanra két olyan munkát hagytam meg, amit nagyon szeretek: az egyik könyves a másik spa, mindkettő kommunikáció.

    Két gyerek, két fiú, egy erősen felújításra szoruló nagy ház, három kutya, aztán meguntam az összegzést, és nem folytattam tovább.

    Önző dög vagyok, azokkal az emberekkel nem tartom a kapcsolatot, így baromira nem érdekel, hogy mi van velük.

    “Kegyetlenszívűségem” teljes tudatában nyihogva felnevettem, de ment tovább a mozi: bodzavirágzás a kertemben. Meleg, nyálas babapuszik. Felhorzsolt térdek. Az érzés, amikor Medve megfogja a kezemet. Hatalmas komondor tappancsok a vállamon. Naplemente a Balatonnál. Kimerült sírás a tűzhely mellett. A friss, fokhagymás spenót illata. Gumimatrac és naptej. Sült, dióval töltött alma és csillagszóró. Hideg lábacskák és forró homlok. Visító kölykök és a széthasadó fejem. Komor csend utáni kibékülés, hogy ne feküdjünk le haraggal. Elvesztett nagyszülők. Rég nem látott testvér. Egy régi ezüstgyűrű, jé, el is felejtettem. Tulipán. Rák. Cukorbetegség. Rózsás fehéjas fehér tea. Nyx Amsterdam rúzs, fehér tornacipő. Drazsé kutya. Vegán töltött karalábé.

    És ismét a hasam győzött, elindultam  dédinél a vendégeskedő gyerekeimért ebédelni.

    Megosztás: