Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

May 2014

    Egyéb

    Nekünk két

    házassági évfordulónk van. Ez azért különösen praktikus, mert igazából egyiket sem tartjuk, mivel mi a megismerkedésünk időpontját ünnepeljük minden évben. Már amikor eszünkbe jut.

    Lényeg a lényeg, tegnap volt a polgári esküvőnk hatodik (6. hat. H-A-T!!!! Medvével. Hat. Durva.) évfordulója, melynek kapcsán csodálatos élményekben volt részünk.

    Először is csinálhattam reggelit mindenkinek, már fél 7-kor. Végigszenvedhettük, hogy Gergőnek semmi de semmi nem jó (helló, felső metszőfog, gyereki, gyereki a kurvaanyád, mer’ elég volt ebből a cicázásból), Barnabás meg unatkozik (tutul, tülköl, óbégat, fekszik, ugrik, vetődik – mikor mit kíván a helyzet).

    Bevásároltunk, ebédet főztünk, majd délután úgy döntöttem, hogy sej, én királylány vagyok, sej, nekem jár az ünneplés. És nem bírtam tovább magamban tartani.

    – Figyi, akarok valamit mondani.
    – Mindjárt, csak letörlöm a szart Gergő pelenkázójáról és lefújom Sanitollal.
    – Figyi, nekem kell a romantika.
    – Majd akkor könnyes szemmel fújom le.
    – De komolyan. Mondd, hogy szeretsz. Hogy életed legjobb döntése, hogy elvettél. Hogy egy napig sem bírod nélkülem. Hogy minden sejted beleborzong a boldogságba, hogy a feleséged vagyok.
    – Borzongós legjobbdöntésem vagy, szerelem-szerelem-szerelem nagyon, add ide légyszi a Sanitolt.
    – Ne már, basszus, de tényleg.
    – Szép a hajad, szép a szemed, királylány vagy csak add már ide azt a tetves Sanitolt, mert le kell fújnom az ex-szaros pelenkázót.

    – TESSÉK. TESSÉK! Ha neked ENNYI a mi HÁZASSÁGUNK,  a köztünk lévő szent kötelék, a Titanic-szerelem, a szenvedély, a románc, a rügyet hozó életfa, akkor baszd meg. Az egészet. Mert nekem romantika kell!!!
    – Jóvanmá’, na. Jó a didkód. Most jó?- széles mosollyal, azokkal a gyönyörű fogaival.

    Kifordultam, és sírva nekitámasztottam a hátam az előszoba falának. Jó a didkóm. Nem beteg, nem rákos, nem suta, nem kacska, nem nemtudoménmilyen, hanem jó.
    Ez jut eszébe róla.
    Ez jut eszébe rólam. Miközben épp apa. Nagyon jó apa.
    A házunkban.
    Az életünkben.
    Együtt.

    Boldog, boldog évforduló.

    Megosztás:
    Egyéb

    Medve mustrálja a futócipőmet

    – Nem olyan rossz ez Nyuszkó. Egész szép.Medve
    – Szép?? Hááát, a szép cipő nem itt kezdődik. Egy Jimmy Choo vagy hogy közelebbit mondjak, egy Cango and Rinaldi…
    – Azt a Csimicsumit nem ismerem. A Rináldóról hallottam már. Olyan, mint a Ronáldó, csak táska.

    Ez van. Disznó elé gyöngyöt vetni.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Mindenféle

    Cipő pipa. Saucony lett végül, és olyannyira az én lábamra valót adtak, hogy még azt is megnézték, hogy hogy futok benne (és nem röhögtek).
    Az egész cipővásárlás több, mint egy óra volt: nézegettük, hasonlítgattuk, elláttak tanácsokkal, szóval nagyon klassz élmény volt.

    A cipő kurva ronda, de eszméletlen érzés benne már csak állni is, úgyhogy már csak azt kell megvárjam, hogy felszáradjanak az utak. Miért nem megyek esőben is? Mert az első pocsolyánál és átázott zokninál vágnám a sarokba az egészet…
    Lementettem a couch-to-5k alkalmazást, most már csak zene kell, és indulhat a banzáj…:D
    Na jó, kit akarok átverni? A cél először, hogy a sarokig eljussak…

    —————————————–

    Kérdeztétek a kaját, hát, ezeket a dolgokat ettük mostanában:

    • gofri (ezt ugyebár már megénekeltem)
    • tejszínes karalábéfőzelék krumplival
    • sült krumpli, palacsintatésztában sült laskagomba
    • brokkolis csirkemell rizzsel, paradicsomsalátával
    • tejszínes zöldségleves
    • tejszínes almaleves (vaníliás-fahéjas)
    Kemény az élet.
    ——————————————
    Van egy üzenőtáblánk. Először oltári vicces volt, meg zavarba ejtő, hogy egy nagy fehér whiteboard lóg a folyosón, de megszoktuk és megszerettük – akármilyen hülyén is néz ki, még mindig jobb, mint a feladatlan csekkek vagy a be nem fizetett akármik. Az elfelejtett kéményseprők, keresztbeszervezett programok. Whiteboard. 
    És akkor először felkerült a rizs, olaj, zsepi, mosószer. Aztán az anyák napja, doktornéni, igazolást kérni!!!, ide ne szervezz programot/miért?/manikűröshöz megyek.
    Aztán jött a köszi, puszi. Aztán a szeretlek. Azóta szeretlek-üzenőfal is. Mindig van rajta egy röpke hiányzol, vagy esz Szupernyuszkóóóóó, vagy egy siess haza. Mindig.
    És ma reggel a férjem kék kézzel kelt. Egyből tudtam, hogy valamit írt a táblára. Rá is kérdeztem, de csak annyit mondott, hogy igen, önmegvalósított kicsit.
    Szárnyas kerubokat, nyíllal átlőtt szíveket láttam magam előtt. Örökké a Tiéd. Tóth Árpád vers. Mit bánom én: Coelho.
    De nem. 
    Körbe volt dekorálva a tábla olyanokkal, hogy Motörhead, AC/DC, Rock’s not dead, Iron Maiden. Plusz a logók, vagy hogy a retekbe hívják ezt rokkeréknál. Azok a nyomorult emblémák (jelen pillanatban 78nak érzem magam).

    Felháborodott olvasói hozzászólás Medve részéről, miszerint súlyosan félreinformálok itt mindenkit:

    1., Az nem Rock’s not dead, hanem Punk’s not dead.
    2., És egyébként nem is ezt írta, hanem azt, hogy R’N’R ain’t noise pollution. (A pollútijont betűzte.)

    Megosztás:
    Uncategorized

    Jaj, amíg el nem felejtem

    nagyon jó cuccot találtam a DM-ben.
    Almapüré. Sűrített almapüré. Bio. Csak alma. Hőkezeléssel tartósítva. Olyan sűrű, hogy kb. 3 kiló almából tudnék ilyet, úgyhogy az árát is nagyon megéri.
    Ma reggel gofrival ettük (ugyanaz, mint a sima gofri tészta, csak rizsliszttel), tettünk rá egy-két szem mazsolát is.
    Nagyon nagyon finom egy csepp tejszínnel, rizsdarás tejszínbegrízzel (na, szóval érted), magában, csirkesülttel is…
    Úgyhogy kedves család, és ismerősök, akik MINDENÁRON nasit akartok hozni a kölöknek, figyelem!
    A (bio) aranymazsola, zöldalma, eper mellé ez is feliratkozott. Imádják. Mind a ketten.
    ———-
    … és még mindig kérdés, hogy mi legyen a futással??:D
    Megosztás:
    Uncategorized

    Nem jobb.

    Pedig próbáltuk hipnózissal is, és a létező legmegdöbbentőbb dolog felé irányított a tudatalattim? én magam? a hipnózismanó? mittudomén.

    Mi a megoldás? Mi az, ami lehetővé teszi, hogy itt maradjak, felneveljem a gyerekeimet és utána még boldogan éljen nagyon sokáig?

    Gimnáziumi tesióra villant be. Zöld póló. A régi Puma edzőcipőm. A gimi udvara, 100 m-es síkfutás.

    Elhessegettem.

    Majd általános iskola. Parkkör. Nyüzsgő gyerekek, köztük én. Futunk. Süti az arcunkat a nap, zöld minden.

    Megint blokk.

    Majd otthon, a coop felé vezető úton találom magam, a nagy réten, és egy kurva ronda kerti törpe közeledik. Nem ellenséges, csak leszarja, hogy mi van velem. Kérdezem, hogy mit tegyek, de hátat fordít. Távolodik. Kiabálok, hogy várjon, nagyon fontos.

    Fuss. Ennyit mond.

    —————

    Lehet, hogy indirekt módon arra utal ez az egész, hogy fussak?

    Utálok futni. A gondolatától is rosszul vagyok. Csoportosan még jobban utálok futni, utálom, hogy nem bírom, hogy nyígok, hogy nyöszörgök, mint egy hülyegyerek kábé az utca végénél.

    Nem akarok futni.

    Fusson a f@szom.

    és mégis, mégis… megkérdeztem. Választ kaptam. Hülye lennék nem megpróbálni.

    Jaj.

    Hogy kezdjem???

    Megosztás:
    Uncategorized

    Hullámokban tör rám a rettegés.

    Egyszerűen nem tudok tenni ellene – pedig pontosan tudom, hogy mit kellene. Milyen gyakorlatokat, gondolatokat és feladatokat kellene végigfuttatni, de nem megy.
    Pánik. Félelem. 
    Most talán jobb, hogy kiírtam.
    Butaság, tudom, nem kéne, tudom, de ebben igazán senki nem lehet okos. 
    Megakadtam, eltévedtem és nagyon jó lenne megint visszatalálni az útra: amit most csinálok az veszélyes, félelmetes és nagyon nem vezet sehova – és a legszomorúbb benne, hogy nagyon is tipikus így a rák után.
    Újra és újra elolvasom a leleteimet, és nem is tudom, hogy igazából miért. Hogy talán észreveszek valamit, amit eddig nem?
    Hogy hirtelen kiderül, hogy áááá, hülyeség, tévedés és nem is volt baj?
    Nem tudom, hogy hol akadtam el, de nem jó így.
    Megbénít a félelem.
    Megosztás: