szeptember 2015
Most épp ezt /ezért /vele
Olvasom: aktuális Donna Moderna újság
Játszom: sárkányos mesék, játékok- a waldorfos Mihály-nap kapcsán
Nézem: Meryl Streep és Alec Baldwin jutalomjátékát az Egyszerűen bonyolult-ban
Próbálom: ignorálni a férjemet, aki szuper sérvellenes praktikákkal zaklat
Főzöm: céklás-borsós sült krumpli. Valami mennyei!!!
Eszem: szőlő. Rengeteg szólót ettünk idén.Eddig minden évben lemaradtunk a szezonról, úgyhogy határozott cél volt,hogy idén ez ne történjen meg.
Iszom: English Tea Shop tea. Valami bogyós.
Készítem: elmaradt, de mosószert akartam főzni. Csak előkészítettem a hozzávalókat, holnap csinálom meg.
Szeretem: Szent Lukács olaj. Mindenre jó.
Fedezem fel: Segítőkész emberek.
Ünneplem: élek. Látom a gyerekeimet felém futni. Látom, ahogy Gergő elmerül a nagy kád vízben és teljes odaadással mondja, hogy iiiiimádok vizeskedni!!!
Álmodom: Mindig emlékezni szoktam, de most nem. Valószínűleg mély, sötét álom kellett most nekem.
Viselem: egy kockás, puha pizsama nadrág van rajtam, egy fehér, hosszú ujjú bordázott felső, egy kardigán. És körbeleng egy csepp Chopard Casmir – ez egy olyan illat, ami ha egyszer a hajad közelébe kerül, a következő hajmosásig marad. Puha, meleg, fűszeres, nem is szabad bőrre fújni, csak levegőbe, és még akkor sem szabad belesétálni, hanem várni kell egy kicsit, és az utózöngébe kell belelépni. Ha így hordja az ember, akkor varázslatos. Nincs rá jobb szó. Varázslatos.
Remélem: elmúlik ez a fájdalom a derekamban és hogy a jövő héten megjön a fazekas korongom.
Fontolgatom: hogy átrendezem a nappali-háló-dolgozó részt. Valahogy nem vagyunk a helyünkön: én már egy hete Barnabás szobájában alszom, a saját helyemen nem tudok.
Fejezem be: ezt az elmúlt hónapokban zajló útkeresést és remélem, hogy lezáródik az ezzel járó egyensúlytalanság.
Kezdem el: holnap már a leendő műhelyt takarítjuk. Még nincs neve. Ötletem sincs. Meg kell álmodni, mint annak idején a Golden Apple-t.
Végtelen nyugalom van bennem, és ez,már csak a mai nap miatt is maga a csoda. Angyali csoda.
de azt nem, hogy ennyire aprócska lesz és ennyire csendes.
Nem volt óriási vihar: az egész nem volt több, mint egy piciri kattanás – még reccsenésnek vagy roppanásnak sem nevezném.
Tegnap este még azt hittem, mára minden rendben lesz, de hajnalra egyértelmű lett, hogy ez megint a sérvem, így kizárt, hogy 4 órát vezetni -vagy akár csak ülni- tudjak.
Furcsa az élet. Nélkülem búcsúztatják ma a Nagyit, én meg várom az orvost, remélem nem lesz belőle kórház, mert az, na AZ most alapjaiban rengetné meg a családunkat.
………….
A Nagyapa temetésén sem voltam ott. A temető egy nagyon meredek hegyoldalban van, a nagyapa temetése télen volt, hó volt és jég, én pedig a negyedik-ötödik hónapban voltam Gergővel.
Nem tudom, hogy miért alakult ez most megint így, de amennyire tele van a szívem fájdalommal (és félelemmel, hogy mi lesz, ha nagyon nagy a baj), annyira bízom abban, hogy a Nagyi ezt nem véletlen rendezte így.
Mert most már ő is az Égiek között van. És az Égiek nem ismerik azt a szót, hogy véletlen.
vallom, hogy a betegség nagyon összetett. Lelki és testi eredetű egyaránt, és ezt a kettőt nem lehet és nem is szabad különválasztani. Én pedig még nem voltam kész újrakezdeni az életem- pontosabban nem tudtam, hogy merre induljak. Időre volt szükségem.
Mára ott tartok, hogy a legközelebb talán a vegetariánus határán billegő, de teljesen tejmentes és gluténmentes diétához állok a legközelebb. Nem eszem semmiféle színezéket, tartósítószert, ízfokozót, állományjavítót. Nem iszom szénsavasat (kivéve a pezsgőt:P) és sok gyümölcsöt és zöldséget is kihagyok, ezeket több okból:vagy az előállítása/permetezése/szállítása nem megfelelő, vagy a savtartalma nem oké, vagy a lebomlásakor keletkező anyagok nem hasznosak a szervezetemnek, illetve van még rengeteg szempont, amiket most lustaságból nem sorolok fel. Arra is figyelnem kell, hogy mit-mivel eszem, és vannak fűszerek, amiket teljesen el kell hagynom.
Itthon őröljük a rizslisztet, ami életünk egyik legjobb döntése. Olcsóbb, frissebb, jobb, és mindennek egész más íze van. Az egészen finomtól a durva daráig mindent tud a malmom, ami ráadásul csodaszépen megmunkált darab, nagyon szeretem.
Minőségi váltás volt, mikor megvettem a gabonatej főző gépünket. Az, hogy ipari mennyiségben tudok rizstejet előállítani 70Ft/liter áron, az csak a kezdet. Az, hogy a kedvem szerint ízesítem, az a második dolog, ami miatt érdemes volt: nagyon szeretjük az almás-fahéjas, a vaníliás-narancsos és a kardamomos-kókuszos rizstejet is.
Elképesztő rizstejszínt tudok főzni, akár fokhagymás-petrezselymes, akár kókuszos-almamézes verzióban. Megtanultam a kis gépemmel növényi krémsajtot főzni, de már nyáron kikísérleteztem, hogy hogy tudok sajtot készíteni agar-agar, guargumi és xantán nélkül, amiket szintén nem fogyaszthatunk.
A bőrápolásról – már akkor növényi kivonatokat, virágvizeket, gyógynövény főzeteket és rügykivonatokat használtam az arckezelésekhez, amikor mások még nem is tudták, hogy ilyenek léteznek. Érdekes, ebben folyamatosan változik, ugyanakkor nagyon ugyanolyan az ízlésem: szeretem a hatékony növényi komplexeket, de most már tudatosan figyelek arra, hogy a fürdővízzel együtt ne öntsem ki a gyereket: hacsak tehetem, nem rendelek messziről, nem szeretem a műanyag csomagolást és nagyon díjazom, ha valami nincs agyonpapírozva.
Évek óta én főzöm a mosószerünket és én készítem az öblítőnket. Van, amikor nincs időm rá, de legtöbbször igen. Természetes és lebomló tisztítószereket használok, ugyanakkor Barnabásnál még fel se merült a mosható pelenka, Gergőnél meg kisebb gondom is nagyobb volt a kemoterápia mellett annál, hogy pelenkát mossak.
Folytatom…
“Kedves Ági!pici ez a kocka és sok mondandó, ám kevés a szó, amivel kifejezhetném a tiszteletemet. 32 éves vagyok és Neked köszönhetően, mai nappal voltam életem első cici uh-ján. Az, h minden rendben volt nem természetes, hanem szerencse. Hálás vagyok Neked a blogodért és köszöni egy 1 éves totyogó is!”
(olyan hosszú lett, hogy a cserépedényt meg a semmittevést meg sem írom:D)
Remek.
Most még az időjárás is alápakol a hangulatomnak – pont olyan sírós-szomorú idő van, mint ahogy én érzem magam jó pár napja.
Frankfurti levest főztem (majdnem mindent meg kellett változtatnom benne :D), aztán festettem. Dolgoztam, dolgoztam, meséltem. Rajzoltam, meséltem, most pedig egy gyapjú takaró alatt kucorgok és összeírom, milyen hangoskönyveket szeretnénk.
Könyveket pakolászok – a pincéből fel, a polcokon rendszerezve, a nagyon régieket a vitrinbe hogy ne sérüljenek, az érdekteleneket pedig egy dobozba és mennek a papírgyűjtésre.
Apa elvitte a Lucznik és a Naumann varrógépet is, úgyhogy Apát ismerve két csodaszép, nagyon jól működő varrógépem lesz nemsokára.
És nyafogok. Nincs kedvem seriffeset játszani, így a lábfejemre dobják a lasszót. Nyihogok,én vagyok a vad kancaparipa Barnabás szerint. Mosolygok.
Kimegyek sírni a konyhába.
Csörög a telefonom, lebeszélem, rendben, oké, az megy majd a főoldalra és igen, majd küldöm. Egy hét. Oké.
Kancaparipa helyett most ártéri vidék vagyok a legókamionnak. majd alagút lesz a felhúzott lábam, én pedig pihegek csendben.
El lehet fáradni a bánatban.
Nem tudom, honnan jut eszembe a diósajt – ki kéne próbálni, és bár rengeteg receptet találok, mindegyikben van olyan összetevő, ami mi nem ehetünk.
Hopp, megint sírok – Nagyi isteni Kossuth kiflit tudott.
Pedig már csak három hónap Karácsonyig. Nekem pedig már nincsenek nagyszüleim.