Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

nemez

    mindennapok

    Lassan kitavaszodik :)

    Mióta a ház leglehetetlenebb sarkában alszunk (ez a létező legnemfegshuisabb hely az ágynak: ragyog a Nap, déli fekvés, ráadásul a nappali közepén), azóta ilyenkor szinte átragyog a szobán a fény.

    Nekem pedig még akkor is jó kedvem lesz ettől, ha épp fáj a torkom, folyamatosan fújom az orrom és olyan, mintha akvárium lenne a fejem körül.

    Vicces, mert hetek óta nem éreztem annyi tettrekészséget magamban, mint most: bejelentkeztem a pránanadi tanfolyamra, félig begyúrtam egy bogár-ceruzatartót és isteni “öthagymás” újkrumplit sütöttem ebédre.

    12783974_1523129487992285_1058856649_n

    Ez még az előkészületi fázis, de íme a recept (?) 😀

    • egy kiló újkrumpli – negyedekre vágva
    • 1 szál póréhagyma
    • bio vöröshagyma (ha nem bio, inkább ne!)
    • bio lilahagyma (dettó)
    • metélőhagyma
    • fokhagyma
    • 2 tojás, úgy 2 deci víz, só (sok só!) és bő egy deci olaj – ez az öntet
    • friss bébispenót

    Ezeket kell összeönteni, összekeverni, 180 fokos sütőben megsütni (és többször megkeverni, míg minden oldala megpirul), Mennyei!

    Mellé meleg, gyömbéres-hársfavirágmézes gyümölcsteát iszunk, mert jövő hétre jól kellene lennünk: Medvével miniszabira utazunk (Bridget Jones óta várom, hogy használhassam ezt a kifejezést. Miniszabi. Muhaha.)

    Na megyek bújni. Egész nap ez megy:

    12826097_579537072200800_141293016_n

    Megosztás:
    alma meg a fája

    5 perc a semmiből-Talán kilazul

    12283017_913458748723275_1489096621_n

    Bemerevedett a nyakam, és ez a merevség az elmúlt időszakban csak rosszabb lett. Először féltünk, hogy milyen lesz a Waldorf, aztán megláttuk, hogy a mi gyerekünknek nagyon jó, és nagyjából két hete, amióta elkezdődtek az iskoláról a beszélgetések, attól kezdtünk el félni, hogy valahogy, valamilyen úton-módon ki ne kerüljünk ebből a szabadságból és vissza ne kelljen fordulnunk.

    Jaj, csak legyen hely, csak felvegyék, mindegy, hogy jövőre vagy egy év múlva.

    Reccs, a nyakam, majd fejfájás, majd éles,hasító fájdalom deréktól fejbúbig. Jaj.

    Annyira vicces, hogy csak egy irányba tudok nézni, csak egyfelé, mereven, előre, talán még a szememet is alig tudom mozgatni a fájdalomtól. Ahelyett, hogy kimozgatnám, mindent ennek rendelek alá: a munkát, a főzést, a napi teendőket, inkább annak rendelem alá, hogy merre tudok nézni, csak nehogy rosszabb legyen…

    Aztán szép lassan elkezdem biccenteni. Látom az embereket,mosolygok, ahogy bemegyek a boltba, ahogy összefutok ismerősökkel a néptáncon, ráköszönnek a gyerekek Barnabásra a parkban, a postán, a közösségi házban. Ismerős arcok a bölcsiben, az óvodában, lassan mindenhol.

    Forgatom a fejem, és nem látom az állami oktatási rendszert, de azt igen, hogy nem süketültünk, vakultunk, bolondultunk meg attól, hogy kiléptünk. Jól megy nekünk a kilépés. Iroda nélkül dolgozunk, munkaidő nélkül dolgozunk, magunknak dolgozunk, szóval pontosan tudjuk, hogy a szabadság a legnagyobb kötöttség. Ott bizony saját rendszert kell teremteni.

    Tegnap este összebújva beszélgettünk, és szinte egyszerre jutottunk el oda, hogy ha nem veszik fel, akkor megpróbáljuk jövőre. Ha akkor sem, akkor megnézünk egy helyi Waldorf iskolakezdeményezést, ami még a Waldorfon belül is vadhajtásnak számít. Ha azt sem, akkor alsóban tanulókör, itthonoktatással.

    Mondom itthonoktatással.

    Valahogy lesz, valahogy jó lesz, biztosan jó lesz, mert még mindig kézenfogva megyünk az úton, ami már önmagában szabadság. Mindegy, hogy nem látjuk a végét, lustaságból, kényelemből, félelemből nem fordulunk vissza.

     

    Megosztás:
    Uncategorized

    Gyapjú, panír, tetoválás, korongozás

    12191435_900350913367392_8728718640888780342_n
    Egész hétvégén a gyapjúbűvöletében voltam.
    Basszus, miért nem mondta eddig senki, hogy ez ennyire jó? Csillaghegyen voltam a Gyapjú Napon, szőttem, fontam, használtam orsót, rokkát, festettem, nemezeltem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tetszeni fog, sőt, egyenesen odáig leszek. Kártoltam, körmöcskéztem, vettem bambusz kötőtűket és rengeteg gyapjút.
    Nehéz, hosszú hét lesz: holnap nagy kampány indul, közben pedig átüttetem a szemöldökömet, kedden Szent Márton nap az óvodában, szerdán pedig Barnabást viszem felmérésre, aztán táncra.
    Hogy ne maradjatok recept nélkül, elmondom gyorsan, hogy most szombaton hogy készült a rántott csirke:
    1. réteg panír: rizsliszt
    2. réteg panír: almaszósz (sózva!!)
    3. réteg panír: rizsdara sóval, majorannával, petrezselyemmel.
    A többi ugyanaz: olajban (kókuszzsírban) kisütni, és örülni annak, hogy roppan a külseje és lágy, krémes a panír belseje.
    ………….
    Felavattam a korongozót, és ez most már hivatalos: nekem van a legnagyvonalúbb férjem a világon (azt nem mondtam, hogy normális, csak azt, hogy önzetlen), ugyanis ez a karácsonyi ajándékom: felújítva, beszerelve, kemencével, tokkal vonóval. A legjobb az, hogy volt sikerélményem, azaz nem esett le a korongról az agyag, nem mállott szét, fel is jött, de természetesen rengeteget kell gyakorolnom, ügyesednem, mire abból edény lesz…
    Na ennyi a tény, most jön a nyávogás: fázom. Állandóan fázom. Nyűgös vagyok, álmos, aggódom, de megpróbálok tenni mindezek ellen.
    Először is csökkentem a zajt – szó szerint. A tévét levittük a pincébe. Nem, nem szándékozom arra nevelni a gyerekeimet, hogy két fadarabbal játsszanak, de szerintem naponta 3 rajfilm bőven elég. Egy Rumcájsz, egy Mátyás király és egy Magyar Népmesék. Így.
    Csökkentem a zajt: rengeteg régi anyuka társat töröltem most Facebookon. Olyanokat, akikről 6 éve semmit nem tudok, de nem is érdekel 😀 Akivel valamikor egyszer véletlen egy helyen homokoztak a gyerekeink, aztán bejelöltek, én meg vissza, (hogy ne legyek vadmalac) és úgy maradtunk. 
    Tudatosan vállalom a konfliktust mindenkivel, aki olyan játékot szeretne hozni a gyerekeknek Karácsonyra, amivel nem értek egyet. Nem azért, mert “majd én meghatározom”, hanem azért, mert én látom nap mint nap, hogy mi az, amit semmire sem becsülnek, és mi az, amivel játszanak, jól és jót játszanak. Egyébként most vérszemet kaptak a fiúk és jönnek, hogy mit nemezeljek nekik: rókát, sünit, mackót. 
    Egyáltalán nem a játékhoz kapcsolódik, de holnap mamuszt fogunk, ha hazajöttem a szemöldökfrissítésről. Bekuckózunk, főzünk egy finom teát, készítünk karfiolos pizzarudakat paradicsomos-olajbogyós mártogatóval, nézünk valami barátságos filmet (Barnesz imádja a kutyás-lovas természetfilmeket) és kész. Ennél több nem is kell.
    Egy pinteresten talált minta alapján készült, de szerintem tuti lett: ez az első domború tűnemez képem. Barnuska kapja majd meg az óvodai ünnepség után.)

    Megosztás: