azaz Isten veled, barátom.

Régóta éreztem már, hogy elfáradtunk, kifulladtunk, a beszélgetéseink semmitmondóak lettek, jobbára a múltról szóltak, de mostanra a múlton kívül semmi közös nincs bennünk: ami számomra érték, az Neked kötöttség és vicc, ahogy Te látod a világot, ahogy élsz, ahogy megéled a napokat, az pedig tőlem idegen nagyon.

Próbáltuk összefésülni, de nem tudok választ a kérdéseidre, már nem esik jól együtt hallgatni, a beszélgetéseink is hosszú csöndekbe futnak, és valahogy nem tudjuk felvenni a fonalat.

Gyerekek voltunk és nagyon közel álltunk egymáshoz, de mára felnőttek lettünk, és ha felnőttként ismertük volna meg egymást, valószínűleg sosem lettünk volna barátok.

Öregebb vagyok Nálad, pedig csak pár hónap a különbség, öregebb vagyok, Te pedig gondtalan maradtál, szabad és bohém. Nem a keserűség szól belőlem: nem vágyom vodkagőzös éjszakákra, nem vágyom hajnali ténfergésekre, minden, amire vágyom, mindenki, akire vágyom, az a lakcímemen lakik és ott megtalálható.

Unalmas lettem, kispolgári, beszari alak, és nem is érzem már jól magam másképp: engem 10-kor húz az ágy, nekem nincsenek forradalmi gondolataim, én már nem csinálok brahiból semmit.

A te szemszögedből persze én vagyok Mrs Tökély: a három gyerekkel, a házzal, az unalmas biztonsággal és a rengeteg felelősséggel, én már anyuka üzemmódban vagyok, nekem már sosincs kinn a derekam, és én mindig, mindent jobban tudok, felelősségteljesebb vagyok, felnőttebb vagyok… ami persze nincs így, vagy ki tudja? Lehet igaz, de úgysem hinnéd el, hogy nem a kioktatás beszél belőlem, hanem a féltés, hogy nem a majd én megmondom, mit kell tenni, hanem te tettél fel kérdést, én meg speciel tudom, hogy hova kell menni bőrgyógyászhoz, mert amikor Barnus…

És igen, idegesítő, hogy mindig a gyerekeimről beszélek.

Engem pedig zavarba hoz, hogy mindig a legutolsó részegségedről mesélsz. Az óriási bulikról.

Rettenetesen sok energia fenntartani a semmit.

Elfogytunk, elillantul, elnőttük, eltávolodtunk – éreztük ezt mindketten, mikor rádöbbentünk, hogy jé, immáron 3 éve nem találkoztunk, de az igazi csontig ható hidegség akkor járt át, mikor éreztem, hogy és milyen jól volt ez így.

Majd hívjuk egymást. Ez a suta félmosoly maradt, majd részemről egy nagy ölelés, és egy minden jót neked, vigyázz magadra.

És élj boldogan.

most először nem mentünk sehova hétvégén – én milyen jól van ez így.

Verset tanultam Barnabással. Társasjátékoztunk. Gergő festett és karkötőt készített. Medve a ház körül mittudoménmicsinált. Én pedig aludtam, olvastam, beteg (nem beteg, csak befulladt, de attól még nem örülünk) Kolost pátyolgattam. Céklás brownie-t sütöttem. Kutyáztunk. Mostam. Kitakarítottam a konyhát.

És jó volt.

Sűrű lesz a november, sminkes workshopokat tartok, kontrolljaim lesznek, megyek konzultációra a fogamat illetően is (rettenetesen elbánt vele a kemó anno, és most valami hathatósabb megoldás kell, mint eddig).  Megyünk libavacsorára, kóstolunk majd újbort is, Barnusnak is lesz pumpaállításos ügye a klinikán, és persze mikor máskor kellene Kolossal is kontrollra menni, ha nem most?

Szóval sűrű lesz, mint a borsófőzelékem, amivel embert lehetne ölni, de sokat leszünk együtt, sokat utazunk együtt, és ez mindent ünneppé tesz.

Készülünk megint Olaszországba, megrendeltem a rengeteg ruhát, hozom akolmeleg télikabátot is, de a legislegjobban a következő utazást várom majd: akkor már az olasz adventi vásárok gesztenye, bor, kandírozott szicíliai citrom illata jár majd át mindent, és az… na az valami mennyei. Cucciddati, panettone, torrone és persze rengeteg szín és fűszer – alig várom, egész más, mint itthon. Nem, nem a miénk, nem az enyém, nem a családomé, de nagyon izgalmas vendégként bekukucskálni, hogy milyen, aztán hazajönni, és elmerülni a sajátunkban almával, dióval, bejglivel és mézeskaláccsal.

Különleges karácsonyi vásárra is készülünk, de most leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy milyen filmet nézzek meg, míg Ádám haza nem ér a hidegpárásítóval, ami természetesen – basszameg- pont most romlott el.

hogy a lelkem végre beérje a testemet.

• Hagyom, hogy csituljon az izgalom, amit az új autó hozott. Már most imádom, tágas, nagyon nagy és kényelmes. Nem utolsó sorban pedig rengeteg ruha fér bele, hosszú utakra tervezték és 9 személyes.
• Önmagában erős szívdobogás, hogy immáron a 15. kollekcióért megyünk, és most másképp, máshol mutatjuk majd meg a szeretett közönségünknek, de ehhez rengeteg levelezés kell a helyszínnel, szervezés, telefonálgatás
• … és persze újra sminkes workshopokat tartok: Miskolc és Fehérvár vonzáskörzetével indulunk, a többit pedig szervezzük.
• Mindehhez kettő márka között billegek, hogy melyik legyen a befutó és ki mellett tegyem le hosszabb távra a voksom. Ez is kiderül a héten, még szerencse, hogy a két nagy Beauty kiállítás ennyire közel van egymáshoz időben.
• Készül a honlap. Szerencsére nem én készítem, mert abba végképp belebolondulnék, de azért így is sokat kell hozzátenni, alakítani, gondolkodni.
• jövő héten indulunk újra Olaszországba, addig és utána fotózás és…

…és akkor most szombaton 12 órát aludtam.

Aztán lassan, komótosan keltem, egy csodaszép délelőttöt töltöttünk el a gyerekekkel, majd Ádámmal kiállításra sétáltunk az ezer fokban.

Lassan és komótosan csilit főztem, ma pedig ugyanúgy rengeteget dolgoztunk, de betettem egy mosást, elmeséltem egy mesét, és… most lassulás van. Őszi szünet van. Arborétum van és az év utolsó, nagy ablaknyitása. Kirándulás, esti randevú, családi társasjáték.

Sokadik hete dolgozunk szombaton és vasárnap is, megérdemeljük és igényeljük az elcsendesedést és a kicsit másfelé fordulást. Egy-egy nap kell csak ilyenkor, mert ugyanakkor jó, visz a lendület, szeretjük ezt az egészet, szóval tényleg egy-egy nap kell, de az kell és nagyon kell.

A szabadságnak nálunk külön illata van: Feller Adrienn fény kompozíciója kell ilyenkor, betölt mindent, átmos mindent és ha bepötyögöm, hogy Jógaklikk, már kész is a terápiás délutánom.

Csak előbb odébb kell taszigálni a legó halmokat. Hiába, na, semmi sem idilli, semmi sem tökéletes 😀