Sokáig tartottam a 38. életévemtől, valahogy mindig az elmúlás és a halál jelent meg, ha erre gondoltam, ami hát lássuk be, elég fostalicska dolog.
Ami még ennél is zavarbaejtőbb, az az, hogy nem kapcsolódott hozzá negatív érzés.
Az életünk épp gyökeresen megváltozóban van. Súgták ezt a csillagok is, hogy 2019 nagy rendező lesz, de csak kapkodom a fejem, hogy milyen szépen, gyorsan és fájdalommentesen tisztázódnak a dolgok, varródnak el szálak és záródnak le olyan fejezetek, amiket már rég kellett volna.
Elfáradtam. Nem a könyves vagy a gyöngyös munkámban, azokat imádom, szeretem és folytatom eztán is: a Pomme Plus lett sok, az borított el, arra kellett valami újat kitalálni.
Tisztázni a gondolatokat, a célokat, átbeszélni, hogyan látjuk magunkat és mivé szeretnénk válni családként.
Kell a hely az újnak.
Hétfőtől új felosztásban, új kereteket rajzolva éljük a mindennapjainkat, jövő héten nekiállunk kisfurgont nézegetni, és ma kaptam meg a Pomme Plus első spinoffjának a logótervét: remélem ezt is olyan nagy szeretettel fogadják majd, mint 4 hónapja a Pomme Plust.
Új élet ez, merőben új élet, és a java még csak most jön, a rakétákat még csak most gyújtom be igazán.
Eddig jutottam, aztán szaladtam a parkban a gyerekek után.
Ciprus illat vett körbe, és nem néztem hátra, csakis előre: szaladtam le a dombról, hogy összeszedjem a jó egy órája rohangáló gyerekeket (barnus 2,1!!!), hogy hazamenjünk és felkészüljünk arra, hogy a férjem, a Medvém, a gyerekeim apja immáron maga lesz a Homme Plus, azaz teljes munkaidőben a családi vállalkozásunkat erősíti majd <3
