Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

July 2016

    mindennapok

    Nagyon nehéz

    Nagyi igazán nem akar sok vizet zavarni. Nem ugráltat, nem követelőzik, nem hisztizik. Ezzel együtt rengeteg tennivaló van körülötte: a párnája, a vize, a haja, a körme, a gyógyszerei, a reggeli, a kis sárgabarack, az ebéd, a vacsora, a zokni, a gyógytorna, a tévé, a szemüveg, a még egy takaró, a sok a takaró, a fásli, a véralvadásgátló, a fürödjünk, a töröld le a keretet, a segíts át a szobavécére, a Bioptron lámpa, a masszázsfotel… sorolhatnám.

    Tök sok jó dolgot is hozott az életünkbe: a gyerekek valamivel csendesebbek, nyugodtabbak lettek, Medve határozottan megkönnyebbült, az egész ház átalakítás felgyorsult és leegyszerűsödött, ráadásul a Nagyinak tök jó humora van.

    Nagyon igyekszik nem beleszólni semmibe: pénzügyek, gyereknevelés, diéta, életmód. Mondom nagyon igyekszik. Egyébként minden, amit eddig evett (a kenyerünk, a vegán töltöttpaprika, a cukkinifasirt,a vegán fagyi, citromos-vaníliás köleskrém,  a rántás nélküli zöldségleves, a thai curry) nagyon ízlett neki, szívesen ette. Nyilván ragaszkodik bizonyos dolgokhoz: neki kell a napi tejecskéje (Aldi, bio teljes tej), a saját kenyeréhez (bajor rozscipó) és persze a kolbász, amit még otthonról elhozatott, a krémsajt, amit még a kórházból mentett, a macisajt, amit szintén ott adtak… szóval érted.

    Teljesen elámult a szobája láttán: végül a legislegrégebbi hálószobánkat kapta meg, onnan kétszárnyú ajtó vezet a kert felőli nappaliba,ráadásul világos, jó messze van a kölyköktől és a dupla ajtón és az ablakon át is zöldre lát. Pár apróság még hiányzik,nagyon kell neki egy falvédő, a kézzel hímzett képei és egy olvasólámpa, de alapvetően kész vagyunk, megvagyunk,jó lesz így.

    Újraterveztük a konyhát, és végül nagyon modern módon a sima sötétbarna pác mellett döntöttünk 😀 Bátrak és innovatívak vagyunk, na, de

    1., napi 5 főzéshez-sütéshez nem praktikus a fehér (jólesett egy kicsit álmodozni, de nem reális)

    2., ez tetszik igazán, ezek vagyunk mi.

    Várom a leárazásokat, a hálószobánkhoz tartozó kicsi erkélyre szeretnék holland pázsitot és egy kis kávézó szettet (asztal, két szék), a nagy teraszra egy párnaládát (nagyot!) és mindenképp kell egy-egy garnitúra friss ágynemű a fiúknak is,immáron az új szobájukba, ami viszont költözik.

    Igen, a fiúk szobájához akartunk a legkevésbé hozzányúlni, de sajnos másképp nem jön össze a dolog. A hátunk első részében lesz így a hálónk, a gyerekszoba, a konyha, egy étkező és egy családi szoba. A hátsó részben van a nagy gardrób és a gyerek gardrób, az én műhelyem, a nagyi fürdője, a dolgozó szoba és a szép nappali (ami egyelőre lebombázott hely az ablakcsere miatt).

    A family room,  mint olyan, Amerikában teljesen bevett dolog, és lám, a szükség és  a lehetőség csavarta így-úgy, de nekünk is lesz.

    A family room, azaz családi szoba általában a konyha és az étkező megnagyobbítása, egy légtérben van vele. Egy kevésbé formális tér, mint a nappali, ott van a gyerekeknek kialakítva játszó-és tanuló sarok (pipa, pipa, pipa), ez utóbbi nálunk az OO (otthonoktatás) miatt különösen fontos.

    Hát, itt tartunk most. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, hogy így alakult. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kibírhatatlan. De hazudnék akkor is, ha csillogó szemmel azt mondanám, hogy könnyű. Nem, nem az.

    De egy háromévesben annyi energia van, hogy bírja 😉

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Megjött…

    … a Nagyi.

    Tetszik neki minden, nagyon örül mindennek, hálás mindenért, tudott pihenni, az asztalhoz ki tudott jönni enni – minden az előzetes várakozáson felül alakul eddig.

    … a hidegfront

    26-os cukorral. Igen, ennyi, nincs mit tenni, rettenetes éjszakánk volt, talán ilyen nem is volt még, amióta Barnus cukorbeteg lett, azt hittem a mentő viszi a gyereket a kórházba. Ezen a héten 4 akupunktúra lesz, talán helyreáll minden.

    … Gergő kedve a pelenka elhagyásához. Pont most, pont ma. Egyelőre vegyes sikerrel, ami nagyon-nagyon nem hiányzott.

    … a gyerekeknek rendeltem poit, Barnus tök ügyes, Gergő meg hát… neki is van, na.

    … a kedvem az ázsiai konyhához. Lime, csili, gyömbér – asszem nekem most több nem is kell a boldogsághoz.

    … a fagyiszínű trikóim. Rájöttem, hogy csupa karakteres/maszkulin /tiszta színből áll a ruhatáram: szürke, navy, piros, fehér, fekete, chambray, farmer… szeretem, sőt, imádom, és ez vagyok én, de most rendeltem 3 fagyiszínű trikót a Tchibotól.

    És a végére egy kakukktojás: a mai nap fröccsért kiáltott zárásképp, de nem volt itthon bubis víz. Csak egy – egy repi. S. Pellegrino BVLGARI limitált szériás ultrapucc. Most azzal a vízzel iszom a fröccsikémet. Éljen a rozé.

    cb6f9ae0-12c9-49e1-91b9-caba7ca2706f

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Miért?

    Majdnem mindenkinek ez az első kérdése. Hogy miért. Miért nem veszünk mellé ápolónőt 0-24-es műszakba, miért nem keresünk egy nyugdíjas otthont, miért nem oldjuk meg másképp…

     

    Egy szép, augusztusi délután volt, még a CT előtt. Nem tudtuk, hogy mi lesz, csak azt, hogy hamarosan kezdődik a kemoterápia és az egész életünk megváltozik majd.

    – Ádám, mi lesz, ha egyszercsak vége lesz? Úgy értem… mi lesz, ha szétterjedt, ha szétrobban, ha belemegy a gerincvelőbe, ha nem tudok majd felállni, beszélni, ha…

    -Akkor nagyon fogok sírni.

    -Nem úgy, hanem hogy akkor kórházban lennék? Vagy hospice házban? Vagy hazavinnél Anyuhoz meghalni, hogy ne lássák a gyerekek?

    – Akkor felhúznánk a legvidámabb ágyneműdet. Énekelnénk neked, ölelgetnélek, és aztán a gyerekeket elvinném Anyukádhoz, én pedig hazajönnék és fognám a kezed. A végéig. Úgy aludnál el, hogy a saját ágyadban vagy, a saját fenyőfáidat nézed. Itthon. Végtelen szeretetben. De kérlek, még ne halj meg. Nagyon szeretlek, nagyon szeretünk, küzdj, és…

    -Ó, bazdmeg…


    Hát, ezért. Ezért vesszük ide a Dédit. Bárakárhányennyiannyi éve van még, azt itt töltse velünk, szeretetben és kurva nagy hangzavarban, zsibvásárban, nevetésben.

     

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Nyolc nyolcadikán

    DSC_0578kalaps
    1. Jön a Nagyi (és jön a Nagyi ágya is). Az ágy mondjuk előbb: hétvégén pakolunk, rendezkedünk, ágyazunk – hétfőtől új lakója lesz az egyik teraszra néző szobának.
    2. Az új kenyérsütőm színtiszta szerelem. Három év garancia van rá, az Aldiban vettem, nagyon meg vagyok elégedve vele. Muhahaha – 9990Ft volt. Dobszóra utálhatsz.
    3. Az összes felújítós tervünk megy a levesbe, újra kell origamizni a falakat, az egyes terek funkcióit és persze a konyhát is.
    4. Nem baj. Ez legyen a legnagyobb bajunk.
    5. Míg nem voltunk itthon, Medve kivágatta a nagy, elszáradt fát az előkertben, így most teljes pompájában tündököl a mellette lévő két másik. Olyan 20 méter magas fenyőkről beszélünk.
    6. A Weleda gránátalmás csodája istenien felpuhította a naptól meggyötört arcomat. Nagyon költőien hangzik, de tényleg.
    7. Mivel óriási programváltásban vagyunk, így most a közelben keresek programokat a gyerekeknek. Legjobban Kapolcsot sajnálom, meg persze a Kékszalagot, de nyerünk helyette egy élni, mozogni, szeretni nagyon de nagyon akaró Nagyit.
    8. Ma egész álló nap mosni fogok. Már most halálosan unom… azért nem volt olyan rossz a parton…

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Hát hogy kerültem én ide?

    jurta

     

    Annyira eszembe jutott az elmúlt hét során, mikor azt fejtegetik a Szex és New York-ban, hogy tényleg elsodor olyan helyekre az élet, amire álmodban sem gondoltál volna.

    Folyamatosan Charlotte York és a rengeteg zabikutya járt a fejemben, miközben a Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén egy dombon ülve tépkedtem a fűszálakat és néztem a tavat. Néztem, ahogy repülnek a madarak, rácsodálkoztam, mennyire szép ez a tihanyi Belső-tó, és hogy mennyire jó, hogy itt lehetek, hogy ez benne lehet az életutamban, és…

    Benne van.

    bejárat

     

    Megosztás:
    mindennapok

    A mélypont

    A mélypont talán a második nap volt. Rettenetesen nyűgösek voltunk mindketten, és a nagy hurcolkodás-pakolászás-dögmeleg trió minden csepp energiánkat elszívta. Minden apró kis bizbaszért engem riasztott, semmi nem volt a helyén, nem tudtam a dolgommal foglalkozni, egész nap veszekedtünk.

    Aztán -ahogy anno a kórházban – mindennek meglett a helye: már nem visított, hogy papírzsepi, vécépapír, innivaló, hol az olló, naptej, kullancsriasztó, előnemez lap, a nagy, zárt udvarházban egyedül kezelhette a kocsikulcsot. Tudta hova szabad menni, hova nem, hova pedig lehet ugyan, de hülyeség,mert csalán van, csípnek a bogarak. Tudta, hogy milyen, ha a kútnál, az étkezőben, a műteremben, a juhakolnál vagy a jurtánál találkozunk, és sosem kellett kiabálni utána. Szemmel tartottuk egymást.

    Simán és gördülékenyen ment a vércukormérés, ebéd, tízórai, alacsony vagy magas cukrok rendezése, erre vagyunk talán a legbüszkébbek.

    Macskát simogatott, függőágyba feküdt, hintázott, játszott a gyerekekkel, jurtát épített, nemezelt, lepkét fogott, békát ugratott, fakanálbábut készített és elmondása szerint nagyon de nagyon boldog volt.

    Én is. Valahogy a magyar csoport nem tudott összekovácsolódni, vagy lehet, hogy ők össze tudtak, csak én nem tudtam besimulni közéjük, bár ez sem igaz, mert van 2 olyan lány, akikkel nagyon jót beszélgettem. Az írek közül volt néhány szuperjófej nő, és a szervezők meg az oktatók egyszerűen zseniálisak voltak és egytől egyig érdekes, értékes, klassz emberek.

    A tábor emlékére vettem egy gyűrűt. Nagyon sokat jelent nekem, kézzel készült, a készítő adta a kezembe, és mindössze egy darab volt belőle, tökéletes az ujjamra, rám várt. Ránéztem és eszembe jutott minden vércsepp, amit az elmúlt három (már majdnem négy) hónap során a gyerekem ujjából kipréseltem. A tulipán,mint női szimbólum. Az, hogy tökéletlenségében is tökéletes. A három szirom, mint a három kincsem: Medve, Gergő, Barnabás. Ez a csodás hét, aminek a végén még jobban tisztelem a fiamat,mint valaha: látom, hogy mindössze fél év otthonoktatás után mennyivel másképp kérdez, gondolkodik, alkot, mint a mellette dolgozó iskolások. Mikor mindenki azt kérdezte, hogy mit KELL rajzolni,akkor Barnabás épp kifejtette a magyar nemezpápának, hogy Misi bácsi, még nem tudom, mi lesz ebből, majd a nemez megmondja, mi akar lenni…

    b2e5ae91-0f04-4944-a583-ca0d3350a503

    Soha nem hisztizett, hogy menjünk, elég volt, ezt akar-azt akar, mégis mindenre sor került, mindenhová eljutottunk.

    Most pedig megyünk, vár az utolsó tábori alkotós napunk, még egyszer belehúzunk és minden sejtünkkel örülünk az életnek.

    Ma három éve, hogy mellrákot diagnosztizáltak nálam.


    Megosztás: