Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

September 2011

    Uncategorized

    Tegnap

    pihentünk. Játszóházba mentünk, forró krumplit ettünk. Olvastam, Barnus épített, aztán tévét néztem, amikor aludt a gyerek, és
    BUMM!
    egyszercsak ott volt. Műsor gyerekes anyákról, akik baromi elfoglaltak. Otthonról dolgoznak félállásban, gyereket nevelnek, és ellátják a háztartást, mosnak, takarítanak és főznek. És itt volt a bibi.
    A “főznek” alatti vágókép az volt, hogy egy R.E.A (Roppant Elfoglalt Anyuka) egy teljesen fagyott, mirelit kész kaját vágott be épp a sütőbe és R.G.F-et (Roppant Gondterhelt Fejet) vágott. Hm. Valóban ez a megszokott? Tényleg így akarjuk táplálni a családot? Ismerek olyan anyukát, akinek le van takarva a gáztűzhelye és egy cserepes virág van rajta, ő nem főz, csak a mikrót használja. Két gyereke van. Hétfőn kínai zacskós tészta, kedden meki. Szerdán mirelit pizza, csütörtökön Lidl-ös hamburger (csak mikrózni kell), pénteken fagyasztott virsli a mikróba és hotdog sajttal meg ketchuppel-mustárral (egyébként most, hogy írom, ezt speciel nagyon megkívántam). Szombaton nem-esznek-meleg-ételt(!), mert vasárnap kínaiba mennek.

    És ez minden héten így megy. Csak nekem furcsa? Csak nekem hiányozna a főzelék, a saláta, a levesek?

    Nem mondom, hogy nem szoktam csalni. Néha csak kiveszek a mélyhűtőből egy korábban lefagyasztott tésztaszószt. Vagy egy fagyasztott zöldségkeveréket vajon megpirítok, kis vízzel felöntöm és puhára párolom köretnek. Van, hogy csak bedobok egy pizzát a sütőbe, és túlélem a napot.

    De ez utóbbit semmiképp nem nevezném főzésnek és nem sóhajtoznék, hogy hú, de kifáradtam. Ilyenkor egyszerűen csak konstatálom, hogy ma is evett a család, és túl vagyunk az egészen, és nem lehet mindig 3 fogásos szipiszupi vacsora. És nem baj. És jó ez így.
    De büszke semmiképp nem vagyok rá.
    • Remek megúszós tipp a fagyasztott fűszervaj: lefagyasztom és bármikor mehet a húsokra, a zöldségre.
    • Sajt a serpenyőbe és alma meg kolbász mellé. Három perc. Isteni.
    • A szójaszósz és a kínai rizstészta mindig bejön, ha gyorsan kell főznöm valami finomat.
    … de most komolyan: azért még ezek miatt sem érdemes sóhajtozni, hogy hú meg ha,
    Megosztás:
    Uncategorized

    Szerda

    sTegnap szuper napom volt, remek beszélgetéssel (köszönöm, Sz. Ági!), ami rávilágított arra, hogy ez így nem megy tovább.
    Rengeteget dolgozom, sokfélét csinálok, nem tudok és nem is akarok lemondani egyikről sem, sőt, további feladatok jönnek, ezért… valahogy egyensúlyt kell tartanom.
    Nos, a beszélgetés idáig tartott, azonban az ötlet és a megvilágosodás sem váratott sokat magára:
    Kell egy randevú. 
    Pontosabban minden héten kell egy randevú.
    Mostantól minden szerdán randevúra hívok majd egy 30 éves (szőke, gömb/ölyű) anyukát: hol moziba megyünk majd, hol body art tornára. Hol egy jó kis kiállításra, hol egy szaunázásra. Igen, bizonyára kitaláltad: saját magammal fogok randizni minden szerdán, kora délután. Olyankor Anyu vigyáz Barnabásra én pedig csak délután dolgozom, így minden szerdán délután 1-től 5-ig enyém a pálya, azt csinálok, amit csak szeretnék.
    Lesz, hogy csak simán lófrálok a városban és kattintgatom a fényképezőt, lesz, hogy beülök valami jó régi kávéházba és elolvasom a legfrissebb Nők Lapját. Arra is gondoltam, hogy uszodába megyek vagy épp valami tanfolyamra, könyvtárba vagy csak simán egy előadásra, egy  alényeg: nem dolgozom. Kikapcsolódom és feltöltődöm, elmegyek a Nagycsarnokba vagy sétálok a Váci utcában, megsétáltatom Drazsét a Ligetben vagy csak kiülök a Ráday utcába egy forró csokival és nézem az embereket.

    Mostantól minden szerdán 13 órától randevún leszek. A hét további többi 164 órájában ugyanúgy elérhető vagyok, leszek, de az a 4 óra csak az enyém.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Balassa – Gál – Operák könyve

    Vettünk két jegyet a kakasülőre és ott ragadtunk. Nem, egyáltalán nem drága, töredékébe kerül egy mozijegynek, mégis eszméletlen élmény minden egyes alkalommal. Eleve imádom, hogy olyan ruhákat is felvehetek, amikben az ember nem glasszál a játszótéren és a gyerekorvosnál; ilyenkor mindig azt képzelem, hogy az Oscar-díj átadására vonulunk be az én eszméletlenül jóképű férjemmel, és igyekszem nem arra gondolni, hogy már megint leettem magam a büfében a marcipángolyóval.
    Megosztás:
    Uncategorized

    Tökéletesen boldog vagyok

    az új utazótáskámmal, fekete retikülömmel és a szép új esernyőmmel. Most vasárnap kaptam mindhármat az én -ilyenkor (na jó, általában)- aranyos Férjemtől, és máris csodás terveget szövögetek, hogy melyiket hova veszem majd fel, viszem majd el, stb.

    Ma leadom a gyereket és szabad a délutánom: lehet, hogy szaunázni fogok, olvasni, talán még egy könyvbemutató is belefér az időmbe, ki tudja?

    Ma este pedig szeretnék egy jót vacsorázni, beszélgetni, hármasban “csak úgy” lenni… Gondolkodtam, hogy belépek én a kávéfilterből őszi ajtókoszorút készítők népes táborába, de visszatart valami ronda babonaság: ezt a lakást már nem díszítjük, nem hozunk ide új dolgot, már búcsúzunk tőle, és jól is van ez így – gondolatban már pakolok, tervezek és építem újra a kis világunkat.

    ez ugyan nem kávéfilter, de…
    Megosztás:
    Uncategorized

    Brossok

    Valószínű, hogy még a nagymamámtól örököltem ezt az ellenállhatatlan rajongást… vagy csak a nyaralások alatt költözött belém és vert gyökeret ez a mánia?
    Pontosan emlékszem: a szélső fiókban volt a brossos-klipszes doboz, és nekem akkor ez a doboz volt a mennyei manna, a csodahely, a legszipiszupibblegtutkófrankóbb dolog a világon.
    Komolyan nem tudom tovább fokozni. Csak kinyitottam a dobozt, beletúrtam a kincsekbe, és simán érezhettem magam királynőnek, kalóznak, kincsvadásznak, operaénekesnőnek…
    Volt ott borostyán kitűző, meg emlék Mátraházáról, textilrózsa és teklagyöngy. Csillogó-villogó kristály kismadár és margaréta, minden volt, mint a bazárban.
    Illetve majdnem minden. Ilyen, mint a képen, természetesen nem volt, de nem sírtam volna. Most sem sírnék:) Ingre, mellényre, sapkára, stólára…
    Megosztás:
    Uncategorized

    Hogyan is állok most az aktuális 3 hónapokkal?

    Most per pill. 2 nagy, 3 hónapos projekt fut:
    1., a nem használt ruhák elajándékozása
    2., és a napi megfelelő mennyiségű folyadék bevitele
    Jelentem az első sikeres, ezt le is veszem most a listáról: készségszinten beépült a mindennapokba, reeeengeteg ruhát, cipőt, táskát ajándékoztam el. Ezzel most már nem lesz gond: a munka oroszlánrésze megvan.
    A másodikkal még mindig gond van: nem igazán iszom eleget, ezen még javítani kell, úgyhogy az elkövetkezendő négy napban erre fogok koncentrálni, és mivel olyannyira nem megy, így ezt a feladatot viszem magammal a következő hónapra is.  Októberben pedig indul az új 3 hónapos projektem, ami egyelőre titok (nem akkora, mint hogy ki ölte meg Kennedyt), úgyhogy lehet csatlakozni.
    Ez persze nem jelenti azt, hogy akár a heti 4 sport, akár a ruhák szanálása elmaradhatna, de ezekre már nem kell külön gondolatot pazarolni, megy magától.

    Megosztás:
    Egyéb

    Az elhatározás

    Mióta ide rendeztem, gyűjtöttem a blogokat, egyre kevesebbet lépek be a Kisfiamról szóló írások közé, amit azért sajnálok, mert rossz lenne, ha emiatt a lustaság miatt elsikkadna rengeteg csodálatos pillanat.

    Most még emlékszem az első hajvágásra, arra, mikor halló-hallót mondott a távirányítóba, hogy leszedte a polcról a szótárakat, majd akkurátusan lepisilte őket. Még megvan, hogy egy esküvő után a templom kertjében fennhangon ordibálta, hogy KAKI-KUKI-KAKI-KUKI-KAAAAAAAAAAAAAAKIIIIIIIII.

    Még emlékszem az első lekváros palacsintára és arra, hogy mutatja, hogy csinál az óriás. Hogy pörögve táncol. Hogy szereti az epres gyümölcsteát.

    Imád rajzolni. Csúszdázni. Nagymamázni.

    Még emlékszem.

    De ha nem örökítem meg, félek elvésznek ezek az apróságok.

    Úgyhogy úgy döntöttem, az almafa.blog.hu-t kinyomtatom és lezárom. Új fejezet indul Barnabásról, lehet itt, lehet új helyen, de ide kötődően.

    … már így is sokat veszítettem a lustaságom miatt.

    Megosztás: