Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

rózsaszín napló

    mindennapok

    Felépülni lelkileg a rákból

    Nem is tudom, mikor volt az a pont (vagy hogy volt-e egyáltalán ilyen pont),amikor valami megváltozott,és ahogy az ilyenkor lenni szokott,

    a valami által minden más lett.

    Elfelejtettem egy kontrollt, ciccegtem egy plusz vérvételnél, elfelejtettem az addig fejből mondott tajszámomat, elkevertem az orvosi mappámat, és-figyelj, baszki!- MEGETTE A KUTYA A MAMMOGRÁFIÁS FELVÉTELEMET.

    Az is nagyon sokat számított, hogy orvost váltottam. Biztos, hogy a doktornő alapos volt, körültekintő és kemény, de ez azzal járt, hogy láttam a rettegést a szemében, márpedig ha maga az orvos fél a ráktól, akkor a betegnek nem sok esélye van.

    Aztán változtattam (muhaha, szigorítottam) a diétán is. Mertem dühöngeni, hosszú távra tervezni, döntéseket hozni. Mertem olyan döntésekbe beleállni, amik egyáltalán nem a “play it safe” kategóriába tartoznak.

    Már nem rettenek meg attól, hogy szükség van rám, hanem örülök neki.

    Sok embernek tartozom köszönettel, hogy eljutottam idáig. Kellettek hozzá a terapeutáim, a projektvezető orvosom (aki nem az onkológus nő, de mégis, az onkológus doktornő is kellett a javuláshoz,mert olyan szinte vágta le a biztosítékot, hogy felálltam és eljöttem), kellett a családom, két jó barátnőm (nem is nagyon van több, olyan igazán közeli) a gyerekeim, és a férjem.


    Nagyon fontos volt az első pár hónap, el nem tudom képzelni, hogy vészeltem volna át ép ésszel, ha nincs segítségem – de volt. Nem gondolom, hogy ilyenkor bárkinek a pránanadival, a tájcsival, a reikivel kellene foglalkoznia, ebben a szakaszban nekem semmi erőm nem volt a belső fejlődéshez, és , talán ahhoz sem lett volna, hogy talpon maradjak, ha nem áll mellettem az akkori terapeuta.

    Elmondhatom, hogy szerencsém volt: mindig olyan segítő került mellém, akire akkor, abban a szakaszban a legnagyobb szükségem volt, és ez a szerencse megmaradt most is: remek orvosok figyelnek az egészségemre és olyan könyvek, tanítók, tanítások vagy csak szimplán élethelyzetek terelgetnek, amik…uhhh!!! Mázlista vagyok, na.


    2104a53b4a2b915051296dde7685b72b

    Megosztás:
    mindennapok

    – Nincs ott semmi, és

    ne haragudjon, hogy ezt mondom, de váltson onkológust. Tudom, hogy a Doktornő óriási szaktekintély, de az elmúlt egy évben háromhavonta kicsinálja magát.- mondta a radiológus.

    Én pedig váltok. Elég volt a fájdalomból, a félelemből, az iszonyatos lelki megterhelésből… nem lehet így élni.

    Pinterestbe, gyömbéres teába, sírásba és masszív káromkodásba ölöm a bánatom.

    Totál kifingtam, holnapra megpróbálom összeszedni magam (és kijózanodni).

    A jó, kurva életbe, ez nagyon kemény. Négyből négyszer hozott ilyen helyzetbe.

    001f3a00cc76233d77f4cb41deace18f

    3624a1f3c547d18524a9b998b719acf3

    10395f4826ebd78e1f01d71460fdd347

    d4044f499c6b873819025a3d6469c943

     

    Megosztás:
    Uncategorized

    Boldog szülinapot!

    Két éve… az Ég a Földdel összeért és én még csak nem is tudtam róla. Riadt voltam, tudatlan és szerencsétlen.

    Két éve még nem tudtam, hogy van ingyen kegyelem. Van olyan állapot, amikor kapsz egy teljesen tiszta, vadonatúj lapot csak úgy, mert megérdemled, mert valamiért az Ég úgy akarja, a Föld bólint rá, és valahol valaki egy mosollyal kiradírozza az eddigi dolgokat a lapodról.

    Két éve még nem tudtam, hogy nem mindig a sötétebb lap veszít. Sokan haltak meg, túl sokan haltak meg az elmúlt két évben. Olyan lány is halt meg, aki engem vigasztalt, hogy ne aggódjak, nem lesz baj, ilyen nagy daganatot is gyógyítottak már meg, mint az enyém… én pedig csak sírtam és sírtam, mert annyira lehetetlennek tűnt, ugyanakkor annyira kész voltam megtenni mindent, hogy élhessek.

    Két éve még nem tudtam, hogy soha nem lehet tudni, hogy ki nyer és ki veszít. Láttam embereket, akik szerettek volna meghalni, mert nehéz volt nekik ez az élet, mert valahol elromlott, nem sikerült, nagyon fájt és nem volt kiút. Nekik úgy volt jobb. A halál tehát nem feltétlen rossz, és eljön majd, ez az egy száz százalék.

    Két éve nem hittem volna, hogy ennyire szerelmesnek lehet lenni az életbe. Nem tudtam, hogy vannak kijavítható dolgok. Nem tudtam, hogy ér hibázni, újrakezdeni, vastagon elcseszni, bocsánatot kérni. Hogy nincs aranyfonal-ami-ha-elszakad-össze-lehet-ugyan-kötni-de-a-csomó-megmarad tébolyult hülyeség. Ha az aranyfonal valóban aranyból volt, akkor összeforr. Csomó nélkül.

    Két éve rettegtem az ismeretlentől.

    Most kíváncsian várom, merre kanyarodik az út, és azt is, hogy ha elágazáshoz érek, vajon megsúgja-e valami majd odabenn, hogy merre kell mennem.
    Na jó, ez kamu volt.
    Tudom, hogy megsúgja.

    Megosztás:
    5 perc a semmiből, alma meg a fája

    5 perc a semmiből – Lassan két évesek vagyunk

    Bizonytalan lábakon járunk, vissza-visszanézünk. Mind a kettő nagyon lassú elszakadás: örömteli, félelmeket legyőző, életbe kimerészkedő, napfényes pillanatok ezek.
    Lassan két éves lesz. Egyre többször engedi el a kezem, egyre gyakrabban mászik magasra, eszik egyedül, formálja szavakká, mondatokká a gondolatait, valósítja meg, amit akar. Tűzön-vízen át. Mégiscsak Gergőről beszélünk 🙂
    Lassan két éves leszek. Egyre többször és egyre hosszabb ideig lélegzem fel. Leszek könnyelmű, bizakodó, teszek meg olyan dolgokat, amik egy éve elképzelhetetlenek lettek volna. “Majd ráadom jövőre.” “Majd ha már a felsős lesz és megyek érte…” Majd ha eljutunk Peruba.” “Majd ha lesz egy kislány unokánk.”
    Már csak a nagyon távoliaknál jut eszembe, hogy talán nem, talán mégsem, de elmúlik.
    Persze vannak nagyon rossz napok, nagyon keserves, rémülettel teli napok, de lassan több a nevetés. Figyelni kell, fegyelmezetten tartani mindent, amitől eddig jó volt, és bízni abban, hogy ha most még bizonytalan lábakon is járok, majd megjön az az egyensúly.
    Tudni és remélni, hogy bár még félünk a szörnyektől az ágy alatt és az ágy felett, még hátranézünk, elesünk, lehorzsoljuk, sírunk, segítségre szorulunk azért egymásba kapaszkodhatunk és együtt sikerül. 
    És minden jobb lesz, jobban megy majd, napról napra jobban megy majd. Nekünk, a mindjárt-kétéveseknek.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Akupunktúra

    Ha most kellene dönteni, azt mondanám, hogy nem az én utam.

    A vizsgálat teljesen a keleti gyógyítás rituáléja szerint zajlott, elmondtam, hogy műtét volt, 6 kemó, 3 sugár, triple neg, grade 3, Ki: 45%, és minden más adatot. Elmondtam, hogy hogyan diétázunk, megmutattam a nyelvem, megmérték a vérnyomásom, kitapogatta a pulzusom, majd elmondta, hogy a máj pontokat, a vese pontokat és a slaktalanító pontokat fogja stimulálni.
    S lőn.
    Éreztem, bizsergett, volt tompa nyomás, ahova beszúrta a tűt, Kimeredt szemmel néztem a plafonon a sarokban lévő orbitális pókhálót miközben Barnabás (akit nem tudtam nem vinni), megköpölyözte magát odakint a kezelő előtt és jókat röhögtek az asszisztens-tolmáccsal, majd bejött 3 köpölyakármivel magán, hogy ő most transformers.
    Kiszedték a tűt, kifizettem a kezelést, kifizettem a gyógynövényket, majd be is írtak a következőre, én pedig nem tudom, hogy lemondom-e, vagy nem. 
    Nem tudom, tényleg nem.
    Barátságos volt az orvos és a diagnózisból is kiderült, hogy tulajdonképpen olyan irtózatosan sok javítani való most nincs rajtam, csupán a májat és a vesét, illetve az anyagcserét kell stimulálni, továbbá a stresszt csökkenteni – ha van. Mondtam a petefészkeket is, ott maradt egy kis gyulladás, de úgy fest, a ciszta kiürült, a lázam lement, az egyetlen rossz dolog ebben a ciszta ürülésben az volt, hogy elmaradt ezen a héten a kedvenc barátcsalád-családbarát bolondjaimmal a találkozóm. 
    Szóval most nincs akut gond. Bementem a nőgyógyászhoz is, minden oké, túl vagyunk a nehezén, el lehet (és el kell) kezdeni terhelni, mozogni.
    Vége van.
    Az akupunktúra nagy kérdés marad számomra, de most azt érzem, hogy helyette inkább másik filctollat választok a dobozból.
    Megosztás:
    Uncategorized

    Felemás

    Ott helyben el is olvastam, és a döbbenetesen szép képeken túl csak annyit érzékeltem a könyvből, hogy nagyon nem az én szám íze szerint íródott.
    Az “egyébként pár év múlva még lehet kisbabája anyunak, akit szoptathat” a “rák? pedig nem is voltunk tengerparton!” számomra döbbenetes.
    Értem, hogy nagyon gyereknek érthető módon akarták tálalni a témát, de szerintem ez nem sikerült, én nem éreztem megkönnyebbülést és ha el kellene magyaráznom a gyerekemnek, hogy mi a rák, a mellrák, nem ez a könyv lenne a társam benne.
    Ezzel együtt elismerem, hogy hiánypótló és hogy nagy segítség lehet ott, ahol a szülők szavak nélkül maradtak, de a csodálatosan szép rajzokon túl a szöveg és maga a történetmesélés nekem nem tetszett.
    “A törött tányérból is lehet enni és abból is finom az étel” hasonlat pedig egyszerre csalt könnyeket a szemembe (hisz valamelyest igaz, szép, persze, hogyne), és csóváltam a fejem, hogy tényleg egy ilyen sztoriban a gyerek számára ez kell hogy legyen a lényeg, hogy de anya azért még szép és egész attól, hogy EGY MELLE VAN? 
    Ezt külön mondani kell?
    ———
    Mindennek ellenére kell, fontos könyv, jobb mint a semmi. 
    Csak valamiért velem nem rezonált.
    ———

    És gyönyörű. Meg kell hagyni, gyönyörű.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Határozottan volt mit ünnepelni tegnap

    A méhemben van egy csökkenő méretű myoma (a nőgyógyászom meglehetősen holisztikus szemléletű, szerinte el kellene engednem ezt a harmadik gyerek témát és nem myomákat növesztgetni), illetve a méhem összenőtt a hasfalammal (ezzel sincs különösebb gond, jó másfél éve így van).
    ————————————————-
    Azért még megvárjuk a jövő pénteket, azokkal az eredményekkel megyek vissza az onkológushoz, most pedig egy nagyon intenzív méregtelenítő hétvége jön: elképesztően megviselte a testemet a két kontrasztanyag.
    Dolgozom (vészesen közeleg a határidő, tegnap egy csomó kaját bemértünk a laborban), iszom a méregtelenítő turmixokat, és olvasok.
    Holnap szülinapra megyünk, szombaton kutyakiállításra (bár én lehet, hogy kihagyom), vasárnap pedig megígértem a gyereknek, hogy kimegyünk a bringaparkba gyakorolni.
    Ránk fér a töltekezés.

    Érdekes ez, mert egyre edzettebb, sebezhetőbb, bizakodó, fáradt, boldog, nyugodt, kimerült és útkereső vagyok.

    Egyre jobban.

    Egyre inkább.

    Muhaha.

    Tök sokan végigcsináltátok az Oil Pulling kihívást (a legtöbb olvasóm emailben jelzett vissza, ezúton is köszi:)), kérdésem, hogy szeretnétek-e még ilyesmi eseményt (természetesen más témával), ugyanis jó pár klassz dolog beépült a mindennapjaimba a gyógyulási folyamat alatt.

    Legyen újabb kihívás?

    Megosztás: