Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

október 2013

    alma meg a fája

    B-ügynök beteg

    Forró a kis homloka, nem használ se a nurofen,se a homeopátiás golyó. A germicid kúp (az atomágyú) még várat magára, de nem lesz egyszerű az éjszaka.
    Itt fekszik mellettem, szuszog, néha felriad, akkor belekapaszkodik a kezembe és nyög egyet, majd alszik tovább. 
    Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csupán aggodalom van bennem. Nem, van egy naaaagy adag büszkeség is, hogy ennek a csodás, majdnem 4 éves cirmos hajú legénykének én lehetek az anyukája. Hogy én hallhatok olyan életbölcsességeket, mint
    “most beteg vagyok, anya, mint egy kis szárnyaszegett tirannoszURUSZ reSZK” (említettem már, hogy kitört a dínó-láz? nem? akkor most mondom)
    “jól van, megeszem még azt a falatot, hogy olyan nagy fejem legyen, mint apának” (nyerítettem a röhögéstől)
    “Gelgőke, te kis HUNCUT VITÉZ, már megint a TILOSBAN SETTENKEDSZ?”
    … és így tovább. 
    Most azonban gyanúsan jó: megissza a gyümölcslevet, lenyeli a szuszpenziót, nem ellenkezik, nem pöröl, nem magyaráz. 
    Csak elesett, és keresi az anyukáját. Pont úgy, ahogy én fogom az enyémet egy hét múlva, az 5. kemó után.
    Megosztás:
    Egyéb

    Tyű, rengeteg levelet kaptam

    Köztük sok egyformát, azokra itt (és így válaszolok)
    Hogy bírja a férjed?
    Nem tudom. Úgy értem: nem hisztériázik, nem óbégat, hanem teszi a dolgát. Mindig ott a válla egy kiadós sírásra. Ezerrel átveszi a feladataimat. Olyan, mint egy kőszikla. Makacsul, konokul ismételget, hogy nem lehet baj.
    Ugyanakkor éjjel sír az alagsorban. Ideggörcs van a lábában. Fáradt, aggódik, kimerült. Sokszor kérdezem magamtól, hogy én mit tennék a helyében, és mindig arra jutok, hogy valószínűleg

    • nagyon sajnálnám magam,hogy ilyen tehetetlen vagyok
    • óbégatnék, mint a fába szorult féreg
    Szóval lássuk be, szarabbul viselném, mint ő.
    Milyen egy kemoterápiás kezelés?
    Gyakorlatilag egy egyszerű infúzió. Bemegyek, vesznek egy kis vért, azt kiértékelik (kb. 20 perc). A papírral átbattyogok a dokihoz, aki vagy egy bunkó állat (hallottam már ilyet más kórházból átjött betegektől) vagy egy szuperhős (mint az én dokim). Ő mond néhány bátorító szót (nyilván, mert ő a szuperhős verzió), majd kapok egy pecsétet a lapomra, hogy indulhat a felhőtlen móka-kacagás-duhajkodás-ereszdelahajam. 
    Azzal a papírral bemegyek a kezelőbe, kiválasztok egy szimpatikus széket (olyan, mint egy pedikűrös szék, vagy mint egy kozmetikai kezelőágy), és beülök. Majd jön egy nővérke, aki elmondja, hogy mennyire jó a szemöldöktetoválásom beköti az infúziót, mire cserébe én lefotózom a macskás géllakkját a macskamániás tesómnak hálásan nézek.
    Utána jön a fekete leves: undorító vegyszerszag árad szét a számban, és elindul a buli.

    Dühös voltál, amikor kiderült?
    Nem. Inkább kétségbeesett és szomorú. Meg nagyon meglepődtem: a családban senki nem volt rákos, nálunk ez nem volt a palettán.

    Meg fogsz halni? (igen,tényleg kaptam ilyen kérdést)
    Na most jönnének a panel válaszok, hogy “Isten útjai kifürkészhetetlenek”, “mind meghalunk, csak kérdés, hogy mikor – hahahahaha”, “sajnos benne van a pakliban”. Mondhatnám, hogy esténként, mikor elcsendesedtek a gyerekek, azon gondolkodom, hogy mennyire jó, hogy ők vannak nekem, és milyen jó, hogy velük lehetek. Hogy nagyon sokáig szeretnék még velük lenni.
    Hogy sokszor eszembe jut a Pál utcai fiúk vége:

    És másnap, mikor az egész osztály néma, ünnepies csöndben ült a helyén, és Rácz tanár úr
    komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk
    szóval emlékezzék meg Nemecsek Ernőről, és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap
    délután három órakor valamennyien fekete vagy legalábbis sötét ruhában gyülekezzenek a
    Rákos utcában, Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett
    derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek
    mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.
    Mindezeket mondhatnám. De inkább azt írom le, amit legszívesebben válaszolnék:
    kurvára remélem, hogy nem!!!
    Megosztás:
    Egyéb

    Még szerencse,

    hogy sikerült rendet tenni a költözködés után.

    Felszámoltuk a dobozokat, elrendeztünk mindent, belaktuk… úgyhogy mivel annyira rendben van minden, EZ a tökéletes pillanat arra, hogy átrendezzük a házat és felújíttassuk a fűtést.

    Ami eddig dolgozó volt, az most hálószoba lett, ami eddig háló, az most dolgozó – kimérte a vízér-kimérős nőci, hogy csoda, hogy eddig nem betegedtem meg, olyan csomóban feküdtem (de. megbetegedtem).
    Úgyhogy új ágyunk lesz, mert ez a mostani nem fér el, úgyhogy a földön alszunk (na jó, az ágyrácson és matracon), az ágyat pedig feltettük vaterára. Ez az ágy az egyébként: imádtam, mert csodaszép réz betétes díszítés van rajta, de mennie kell- nem fér be az új hálóba. 

    A dolgozó elég jó lett így berendezve (a könyveknek nem árt a földsugárzás, hihi), úgyhogy most azt csinosítom-szépítgetem. Egy régi varrógép asztal az íróasztalom, fölé pedig családi fotókat szeretnék feltenni valami klassz elrendezésben, valahogy így:
    A munkások fúrnak-faragnak, kalapálnak és reszelnek, emiatt Gergő nem alszik és ordít, Barnabás pedig extázisban van és visít, szóval csupa olyan dolog történik, ami vágyat ébreszt bennem arra, hogy timbuktui állampolgár legyek és futva tegyem meg odáig az utat.
    Ami miatt kitartok, az az, hogy fogalmam sincs, hogy Timbuktuban van-e wifi, mert ha nincs net, nincs pinterest, ha nincs pinterest, akkor meg nincsenek ezek a képek:

    Megosztás:
    Egyéb

    Újabb két teszt – meg egy ÓRIÁSI baklövés

    Egy nagy szerelem és egy ehhez még nem vagyok elég öreg érett – ez a mai parfümszimatolás eredménye.

    Nem vagyok profi. Nem tudok ámbrás és szantálos jegyekről beszélni, no meg ez nem is egy parfümblog, így úgy írom le, ahogy tudom:

    Christian Dior Hypnotic Poison:

    Talán 10 éve találkoztam ezzel az illattal először- és utoljára. Egyértelműen egy akkori ismerősömhöz kötődött ez a parfüm, tolakodónak, túl édesnek, extravagánsnak éreztem. És nem a jó értelemben.

    Soha többet nem nyúltam hozzá.

    Máig.

    Csiszicsaszikiribiri állat. Nagyon meleg illat. Olyan vaníliás-mandulás, de mégsem vattacukros: simán el tudom képzelni télire.

    Az ehhez még nem vagyok elég érett pedig a Guerlain Samsarája: ez az a parfüm, amit csak óriási bizsukkal tudnék elképzelni, és leginkább abban az érában, amikor 128x néztük meg egymás után a Bumerángot/Több mint testőrt. (Ha nem tudod, miről van szó, akkor sajnos túl fiatal vagy, így kénytelen leszek utálni téged).

    …………………………………………
    Térjünk rá az óriási baklövésre: természetgyógyásznál jártam. 
    Már akkor gondolhattam volna, hogy valami nem oké, amikor nem mutatkozott be és nem fogott velem kezet.
    Roppantul sietett: vegyem le a fémet, cipőt, zoknit,lépjek rá a két fém bizbaszra (jó, ő nem abizbasz kifejezést használta).
    Levettem, ráléptem, ő belemártotta a biorezonanciás gép fém “tollát” egy olyan kis pohárba, ami
    1., pálinkás pohár, az oldalán vastagon vízkővel borítva
    2., más csak nagyon kevés, állott vizet tartalmazott (“rég nem voltam itt”).
    és indult a menet: én megfogtam a bal kezemmel azt a fém rudat, a lábaim a fém pedálokon, ő pedig a középső ujjam mellett kezdte el böködni azzal a vízbe mártott tollal.
    Pillanatok alatt elérkeztünk a megoldáshoz. Nem, így nem jó: A M-E-G-O-L-D-Á-S-H-O-Z. Gombám van (nos, orosz akcentussal gjooombája ván).
    És a gjooombám okozza a rákot, és szjana széjjel terjedt a gjoomba a njirokrencerbe, és ez nágy báj.

    A kjemoterápija nyem ásznál.

    Egy pillanatig nem zavarta, hogy a gomba tesztem negatív lett és nincs a nyirokban semmi sem. Ő nem ért rá a tényekkel foglalkozni . Annál sokkal fontosabb dolga volt.
    Merthogy -megállapította az körömágybőröm böködésével – a másik oldalon is van rák. És nagyon sok rákos sejtem van. És erre – szemmel láthatóan-  CSAK olyan szerek jók, amiket MLM rendszerben forgalmaznak, és ezekben a rendszerekben ő tag. (tiszta mázli).
    A májam jó (folyamatosan ugyanazt a pontot böködte azzal a koszlott vízbe mártott fémizével), és a tüdőmben sincs áttét (nyilván nincs, mert azzal kezdtem, hogy nincs áttétem). Ne aggódjak, majd ő meggyógyít – alkalmanként 14.000 Ft-ért. De az első alkalom (ez a kemény 20 perc, ami alatt 4x kirohant a szobából a többi beteg szarait intézni és kétszer újraindította a nem működő laptopot) 19.000 Ft. Az a baj, hogy húszezresből nem tud visszaadni, de majd a legközelebbiből levonjuk.
    Kiléptem, és vertem a fejem a falba: egyrészt megtudtam, hogy csak egy ember van az univerzumban, aki segíthet nekem (jaj, csak nehogy baj érje), másrészt pedig ebből a húszezresből pont meg tudtam volna venni a Hypnotic Poisont (ez jobban fájt.)
    Na megyek húslevest enni, meg kiheverni ezt a sámán-pöcsköszörűt. Ehhh…
    Megosztás:
    Egyéb

    Igen,nem, igen, nem

    Müllerből:

    Igen:  Rimmel Kate Moss rúzsok.
    Remek formula, remek árnyalatok, és konkrétan aludtam a pirosban úgy, hogy nem lett rúzsos a párna.
    Nem: Mülleres tea. Meg nem mondom, hogy mi a neve, de olyan 500 Ft körül van, és a sárgabarack-őszibarackos valami rettenetes.

    Lélekápolás:

    Igen: családállítás (nagyon bejött)!
    Nem: kineziológus. Olyat rá tudtam volna ütni, hogy bezöldül.

    Gönc:

    Igen: csodás kendő (yeah, baby, a kendő az új haj. Ne is kérdezd:)) – tengerészkék, pettyes és kutyás (elég bizarrul hangzik, de tényleg nagyon csinos)
    Nem: sikerült egy számmal nagyobb kardigánt vennem. Blokk a kukában.

    Gyerek:

    Igen: Barnus remekül van a nagyapjánál – él, mint hal a vízben, “mindentszabad, semmisesok, semmisedrága”
    Nem: Gergő holnap oltást kap

    Házimunka:

    Igen: kamrapakolás. Szuper lett, átlátható, rendezett, csodás.
    Nem: garázstakarítás. Mindmáig harcoló szovjet alakulatok is vannak abban a tetves garázsban. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Gubancka iszonyúan akar segíteni, úgyhogy minden tiszta kutyanyál.

    Holnap:

    Igen: az elintéznivalók között lófrálok egyet (és szejtános szendvics, gyöngyös bolt)
    Nem: pont kettévágja a napomat, hogy du 1-re megyek orvoshoz. Ja, és így nem leszek Gergő mellett az oltás után (nem érnék haza meg vissza). A lelkiismeretemnek az sem egy vajas buci, hogy míg a gyermekem kétségbeesetten sír itthon az oltás után, és egy parfümériában töltöm majd el a köztes időt.

    Táplálkozás:

    Igen:egyre többet iszom, jórészt bio natúrleveket
    Nem:  nem megy ez a fogyókúra. Mondjuk annyi szteroidot kapok, hogy nem csodálkozik az orvos..Konkrétan felnyerített a nevetéstől, mikor mondtam, hogy megpróbálok a szteroid ellen menni…

    Jövő hét:

    Igen: szuperszép lesz az új kazánunk
    Nem: jön az 5. kemó

    Megosztás:
    Egyéb

    Kérlek

    Már csak pár nap van hátra ebből a hónapból – októberből – ami a mellrák elleni küzdelem hónapja.

    Tudom, ez Téged nem érint.

    Engem sem érintett. Végülis normális vagyok, senki nem volt rákos a családban, tök jó fej vagyok (muhhahha), jó szociális körülmények között élek és iszom a védőitalt, ha bulizni megyek (vodka).

    Teljesen normális az életem.

    Férjhez mentem, gyerekeim lettek, de megmaradt a körömlakkom. Nem fordultam ki magamból, továbbra is üvöltve hallgattam a zenét a kocsiban és arról ábrándoztam, hogy egyszer olyan derekam lesz, mint egy Dizni hercegnőnek.

    Viszonylag egészséges kaját főztem, titkon csempésztem haza a méregdrága új csizmát és becsülettel eljártam a fogorvoshoz is – mondtam már, hogy tök normális, átlagos életet éltem?

    Így nem érintett a rák.

    Nyilván elmentem rákszűrésre, de pl. simán átlapoztam a kuponakciónál a “törődjön az egészségével: mammográfia x forintért” cuccokat és inkább megnyitottam a “Prada napszemüvegek hihetetlen áron” bejegyzést. Hisz végülis a szememet óvni kell az UV ellen, nem? De:))

    Tudtam, hogy vannak olyanok, szegénykéim, a MÁSOK, akik mellrákosak lesznek, de ők a KIVÉTEL, én meg -ugye- átlagos vagyok, úgyhogy engem ez nem érint.

    Mondom: NEM ÉRINT.

    ŐK azok, akik mellrák ellen menetelnek rózsaszín pólóban, akiknek gyűjt az avon és akik… na mindegy, a lényeg, hogy ők nem én.

    RÁBASZTAM.

    Így, csupa nagybetűvel.

    Pofára estem, rákapáltam, megszívtam… soroljam még? Érted már?

    Bele se merek gondolni, mi lett volna, ha valaki nem ülteti el a fülemben a bogarat, hogy menjek el szűrésre. Egy-két hónap,és menthetetlen vagyok.

    Nem, azt hiszem még mindig nem érted: fogd fel végre, hogy ugyanolyan vagyok, mint Te.

    És megtörtént.

    Igen, én sem hittem volna, hogy ez velem megeshet.

    Igen, azt írtam, mázlim van: ha fél évvel később szánom el magam, már valszeg menthetetlen lennék.

    Így is kemény, de bizakodó vagyok.

    Nagyon.

    Kérlek menj el szűrésre. Kérlek. Értsd meg, hogy fontos. Nem a másokkal történik ez a fos meg, hanem velünk, nőkkel.

    És még egy dolog: kérlek, kérlek mutasd meg ezt a bejegyzést a kolléganőidnek. Legyen ez a havi jócselekedet: küldd el a linket. Őket is várják haza. Engem is. Mindannyiunkat.

    Engem pl. ők…

    … és igen, jól látod Barnus szemében. Érti, pontosan érti, hogy mi zajlik. Még akkor is, ha nem mondjuk.

    Megosztás: