Itt is megtalálsz:
Monthly Archives

April 2015

    Uncategorized

    Határozottan volt mit ünnepelni tegnap

    A méhemben van egy csökkenő méretű myoma (a nőgyógyászom meglehetősen holisztikus szemléletű, szerinte el kellene engednem ezt a harmadik gyerek témát és nem myomákat növesztgetni), illetve a méhem összenőtt a hasfalammal (ezzel sincs különösebb gond, jó másfél éve így van).
    ————————————————-
    Azért még megvárjuk a jövő pénteket, azokkal az eredményekkel megyek vissza az onkológushoz, most pedig egy nagyon intenzív méregtelenítő hétvége jön: elképesztően megviselte a testemet a két kontrasztanyag.
    Dolgozom (vészesen közeleg a határidő, tegnap egy csomó kaját bemértünk a laborban), iszom a méregtelenítő turmixokat, és olvasok.
    Holnap szülinapra megyünk, szombaton kutyakiállításra (bár én lehet, hogy kihagyom), vasárnap pedig megígértem a gyereknek, hogy kimegyünk a bringaparkba gyakorolni.
    Ránk fér a töltekezés.

    Érdekes ez, mert egyre edzettebb, sebezhetőbb, bizakodó, fáradt, boldog, nyugodt, kimerült és útkereső vagyok.

    Egyre jobban.

    Egyre inkább.

    Muhaha.

    Tök sokan végigcsináltátok az Oil Pulling kihívást (a legtöbb olvasóm emailben jelzett vissza, ezúton is köszi:)), kérdésem, hogy szeretnétek-e még ilyesmi eseményt (természetesen más témával), ugyanis jó pár klassz dolog beépült a mindennapjaimba a gyógyulási folyamat alatt.

    Legyen újabb kihívás?

    Megosztás:
    Uncategorized

    Felemás érzések kavarognak bennem

    ezzel az egésszel kapcsolatban.
    Talán akkor, amikor elindult ez a lavina, akkor kellett volna a fülemet befogva sikítanom.
    Elmondani, hogy hé, én tartom a diétát, tökéletesen betartom, így a májértékeim a megengedett szint egyharmadán vannak, és majdhogynem minden értékemről elmondható ugyanez.
    Jól működik a testem. Erős vagyok. Tiszta a tekintetem, tiszta a bőröm, nem vagyok olyan fáradékony, amilyennek a papírforma szerint kellene lennem.
    ———————————————
    A férjem szerint pedig:
    – Te egy Nyuszkó vagy, Nyuszkó. A Nyuszkók nem Medvék és nem farkasok vagy oroszlánok. Nem bömbölnek, nem harcolnak, nem ordítanak, hogy NEM, ez NEM LEHET, hanem csendben (és az orrukat mozgatva) meglapulnak és várják az elkerülhetetlent. 
    ———————————————
    Pedig éreztem. Persze, amúgy nyúl módjára nem ÉREZTEM, hanem csak úgy csendben é-rez-tem, hogy ott pislákol az a fény. 
    Nem hallgattam rá az első szülésemnél, nem hallgattam rá sorsdöntő pillanatokban és igazán nem hallgattam rá most sem.
    Igaz, hangosabb volt, mint eddig. Már nem könyörgött, hogy nyugodjak meg, egyszerűen a fülembe cincogta, hogy “ez nem így van” meg hogy “hülye vagy, hogy itt idegeled magad a józan ész és a belső hang ellenére?”
    ———————————————-
    Nem vagyok egy nagy holisztik-fantasztik Manci, de valószínűleg nem tanultam meg eléggé, 
    1., hogy érdemes bátran élni, mert másképp nem lehet.

    2., hogy a testem tényleg varázslatot munkát végez, ha jól bánok vele: gyógyul, épül, dolgozik

    3., hogy nem szabad újra és újra megkérdőjelezni magam azért, mert egyszer elbuktam. 

    4.,  ennyi, az a titok, hogy nincs több titok. Teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy mit mond ma a csontizotóp.

    Megosztás:
    Uncategorized

    Egészségmegőrző szeánszot tartottam.

    1., kitettem a hintaágyba a párnát
    2., megkerestem a jutyubon az angyali érintés egészségmeditációt
    3., felvettem egy ujjatlan pólót (odatűzött a nap) és egy rövidnadrágot
    4., beültem törökülésbe
    5., bementem legyantázni a lábamat
    6., ittam citromos vizet
    7., kezdődhet. elindítottam a programot.
    8., leállítottam, mert az a nyomorult citromos víz átment rajtam és nagyon kellett pisilni
    9., na akkor…
    Medve, hagyj, mert meditálok, nem megyek megnézni a kisfát
    10., elnehezedik a kezem, a lábam, a köldökömön beáramlanak a jótékony energiák
    11., lehalkítom az Ipadet, nehogy Bandi bácsi meghallja, mert kijött az udvarra bütykölni. Mégiscsak falu ez.
    12., elképzelem, hogy “tökéletesen egészségesen működik a májam”, “tökéletesen egészségesen működik a tobozmirigyem”
    13., ráguglizok, hogy hol a resvedt retekben van a tobozmirigy
    14., elképzelem, hogy tökéletesen egészségesen működik
    Nem Ádám, leszarom, hogy hasmenése van a kutyának a Royal Canin Puppí táptól. 
    (nagyfiú lett, fosik a táptól, hallod, Nyuszkó, fosik a puppy táptól)
    15., TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGESEN MŰKÖDIK A …
    16., Bandi bácsi nekiáll flexelni
    17.,” a segítő fény átsimítja a méhszájadat”
    18., valami furcsát érzek
    19., engedd, hogy átjárje lelkedet és a torokcsakrádat a…
    20., penetráns fingszag??? az??? honnan jön???
    Ádám, mi ez a rohadt fingszag, ami átjárja a torokcsakrámat???
    Lenézek és megvan a válasz: búvárszemüvegben permetezi a nemtudommit.
    —————
    Aztán éjszaka felkeltem. Felkeltem, és megbeszéltem magammal, hogy minden rendben van. A tüdőm egészséges, 177-es, csökkenő értékeket mutató alp-vel nem szokás csontáttétet kapni. A nagy, fekete felhő, ami a mellkasomon van, az az aggódás.
    Le kell húznom, mintha egy fátylat, hártyát fejtenék le, hogy újra kapjak levegőt. Sírok és markolászom a mellkasom. Húzom a fátylat, a kezemben van. 
    A sírást mintha elvágták volna,én pedig odamegyek a teraszajtóhoz, kinyitom, kimegyek a fenyőfáhotzés elengedem a kezemből azt a nagy nehézséget.
    Spuri vissza az ágyba, mert hideg van.
    Keresem Medvét a kezemmel, de valami egészen másba ütközöm: egy apró, nyikorgós, szélesen mosolygós Barnabásba 
    – Anya, örülsz, hogy vigyázom az álmodat?
    – Nagyon. Nagyon örülök neki.
    – Elénekeljük?
    – El.
    “fenn az ég olyan szép koszoskék
    a réten nyílnak a büdöskék
    és mosdatlan mocsoktalanul
    legyen szép ragacsos minden
    a Maszat-hegyen innen és 
    túl.”
    Óriási sóhaj szakad fel.
    Megosztás:
    Egyéb

    Ez inkább csontáttétnek néz ki, mint tüdőnek.

    Ha csontáttét, akkor jó pár évig elél még gyógyszeres kezelés mellett, fel a fejjel. Ha tüdő, akkor… nem tudom.
    Így állunk most.
    Láttak egy foltot a tüdőmön, vissza kellett mennem a vizsgálatra, ahol a foltot nem látták, de láttak helyette egy másfél centis valamit a bordámon.
    Hétfőn-kedden csontizotóp és CT. 
    Az összes markerem jó, a vérképem zseniális (minden értékem közelít az aranymetszéshez, nagyjából egyharmadnál mozog, ami az emberi szervezet legharmonikusabb működése, csak mondom…)
    Nyilván most, hogy ezt tudom, már fulladok, nehezen veszem a levegőt, fáj mindenem, szenvedek.
    Hát, így vagyunk most.
    Megosztás:
    Egyéb

    Jé, pedig azt hittem, hogy hétvégén napozni fogok.

    Leradírozni az arcomat, bekenni kókuszolajjal, kiülni a nyugágyba, nézni, ahogy a gyerekek játszanak, de nem, nem lehet, egyszerűen borzalmas az idő.
    Teszek-veszek, pakolászok, rendezgetem a dolgozószobámban a rajzeszközöket, rendet tettem a konyhai polcon és… nem, napfény nélkül még kevésbé tudok elmenekülni a gondolataim elől.
    Nem jó. Nem tudom megmagyarázni, hogy mitől, de valahogy nehéz a szívem. Sírásra görbül a szám, nagyon mélyről szakadnak fel a sóhajok, a szokottnál sokkal többször bújok el Medve karjaiban egy ölelésre.
    Csak remélem, nagyon remélem, hogy a testem gyógyult, megvagyok, most épp nagyon intenzív méregtelenítő kúrában, de egyensúlyban.
    A lelkemnek kellene nagyon megpihenni, elcsitulni, ez pedig sokkal nehezebb feladat, mint a negyven napos böjt vagy épp a lomtalanítás, aminek lassan a végére jutok.
    Egy ideje lelki védőháló nélkül vagyok. Véget ért a pszichoterápiám, rengeteget tanultam magamról, gazdagabb lettem, talán bölcsebb is, mostantól pedig az a feladatom, hogy saját magamat, magunkat egyensúlyban tudjam tartani. Könnyű azt mondani…!
    Egyszer a legnagyobb zűrzavar kellős közepén a kisfiam azt mondta, hogy őt nem is halljuk, mert elveszett a hangja. “Énfiúnak elveszett a hangja.”
    Csak lestünk, mint a vett malac. Iszonyatos csönd volt a mondat után.
    Sokat beszélgettünk utána arról az időszakról. Akkor és ott a legtöbbet hoztuk ki a helyzetből. Nem tudom és nem is érdekel, hogy lehetett volna jobban csinálni. Tettük, ahogy tudtuk – végülis egy fuldoklónak sem tartasz előadást, hogy milyen a tökéletes kartempó, hanem örülsz, hogy még mozog, hogy küzd, hogy él. 
    Nagy utat jártunk be. Azt hiszem, talán pár hete kérdeztem meg Medvétől, hogy amikor a szemembe néz, látja-e azt a lányt, akit annak idején elvett? Érre ő nagyon fáradtan elmosolyodott, és megkérdezte, hogy én látom-e azt a szép szemű, vidám fickót, akihez hozzámentem…
    Nos, néha igen. Néha nem. Sőt, többször nem. Legtöbbször a “fektesd Gergőt, fürdetem Barnabást” váltótársam, a számlák befizetője, a nagy vásárlások után a hordár, a 3xl-es mercerizált biopamut atlétatrikóhoz tartozó ember, a legnagyobb zokni a szárítóról és a pasas, aki benne hagyja a zsepiket a kocsiban. 
    Azt hiszem, nem szeretnék igazán belegondolni, hogy ő hogy lát engem.
    Énfiúnak, énanyának, őapának, micsaládnak elveszett a hangunk. 
    Én vagyok az egyetlen csaj a bandában, ha úgy tetszik a női erő, az ősanya (na itt vagyunk nagy szarban – ha már én ősanyai mivoltom kell a boldogsághoz) így enyém a feladat, nekem kell a család lelkét összefogni.
    A baj az, hogy fogalmam sincs, mivel lehet a lelket egyensúlyban tartani. Próbáltam nagyon erősen arra gondolni, hogy vajon mi az amire vágyom, amitől kiegyensúlyozott, jó érzés jár át, de a testem, a lelkem és az eszem mind-mind mást mondanak.
    Van, amelyik a csokit és a sorozatokat kiabálja, van, amelyik a kamillateát és a pedikűrt. Van, amelyik a játszótéri gyerekzsivajt, van, ami a csendben összebújós mesélést. Egy nagy pohár rosét a teraszon vagy egy csendes órát egy jó könyvvel. Munkát, pezsgést, boldog elfáradást, egy új papucsot, egy régi levelet. 
    Mozit. Beszélgetést. Nem tudom. Összegzést. Felejtést. Szívből sírást. Nevetést. Sírvanevetést.
    Nem hiszem, hogy az életünk egyszerű lesz, nem is várom. Mindnyájunknak megvan, amit ránk mértek, amit végig kell csinálni. Abban vagyok kifejezetten rossz, ne pakoljak rá még két-három zsákkal arra, ami amúgy is nyomja a vállamat. 
    Meg kell tanulnom óvatosan figyelni magamra, magunkra, csak magunkra. Egyensúlyozni, óvatosan lépkedni, semmibe ész nélkül nem belemenni, a nagy lendületből visszavenni. 
    Mindnyájan fontosak vagyunk. Barnabás szeptemberben az utolsó óvodás évét kezdi meg, utána iskolába megy, neki nagyon stabil alapok kellenek. Gergő most van a leválás nagyon törékeny időszakában, és semmit nem szeretnék siettetni. Medve pedig… nos, 38 évesen megérdemli, hogy ha ősz hajjal is, de gondtalan srác legyen néha.
    Nagy falat lesz megérteni, hogy mikor mire van szükségünk családként. Nemet mondani. Igent mondani. Elnézni a hibáinkat. Gyengéden viseltetni a saját, rendkívül törékeny egyensúlyunk iránt.
    Legyen a következő három hónap jelszava a kötéltánc. Ha fentről jön egy kis segítség – és nagyon fohászkodom, hogy jöjjön – akkor átjutunk a napsütéses oldalra.
    Nicole Gervacio munkája.
    Megosztás:
    Egyéb

    Néhány dolog, amit biztosan megtanultam akkor, mikor majdnem elvesztettem az életem.

    1., Te TE vagy én pedig én. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma szövettan, szervezet, reakció, sejtállomány. Nem vagyunk egyformák.

    2., Ebből egyenesen következik, hogy ami az egyik embernél működik, van, hogy a másiknál nem működik. (szakadjunk el a szövettantól, legyen gyereknevelés, átmegyünk-e minden vasárnap anyósékhoz, vegyünk-e nagytestű kutyát stb.)

    3., Ebből pedig az következik, hogy soha nem lehet olyat mondani, hogy “csináld ezt”. Olyat lehet csak, hogy “szerintem érdemes megpróbálni, hogy…” vagy “próbáltad már valaha a …. ? mert érdemes megpróbálni”.

    4., de azt is csak halkan.

    5., vagy ha kérdeznek.

    6., és akkor sem kötelező (pont két napja talált meg valaki azzal, hogy beteg ÉS lefeküdne a féltestvérével. WTF??)

    7., ha elmondod, hogy Te hogy csinálod, hogy csinálnád, akkor nem tartozol magyarázattal, hogy miért úgy

    8., megindokolhatod, de nem kell megmagyaráznod (miért úgy esznek a gyerekek is, mintha betegek lettek volna, miért hoztam el az állami óvodából a gyereket, miért van pillanatragasztó az éjjeliszekrényemen, miért szeretem a Rocky filmeket vagy miért kereteztem be és tettem ki a falra a gyerekeim első cipőit.

    9., nincs bizottság, ami elbírálná, hogyan élj.

    10., ha ezt megérted, szabad vagy.

    Megosztás:
    Egyéb

    Drága kicsi Barnabásom – 2011

    Akkor még nem óbégattál, hogy “én vagyok az ajtó királya”, meg nem hisztiztél, hogy “Gergő felolvasnám, hogy működik az EMÉSZTŐSZERVRENDSZERÜNK, de téged ez hidegen hagy”. Nem hívtad kukafejűnek az öcsédet, nem tudtál gyönyörűen színezni, nem pergetted élvezettel az R betűt, nem akartad kipróbálni az orrmosó kancsót és nem mondtad azt a nagyon meglepő dolgot, hogy
    Anya, nagyon magányos voltam a Gergő nélkül.
    —————-
    Nagyon sírtam. Nagyon remélem, hogy mindig ott lesztek egymásnak.

    Megosztás: