Itt is megtalálsz:
Browsing Tag:

így könnyebb lesz

    5 perc a semmiből, mindennapok, otthonoktatás

    Ki a jobb?

    cb61810f7dd0e96423d02e3d34139949

    Vigyázz, ez hosszú lesz. Én szóltam.


    Amióta anya vagyok, azóta tudom, hogy a gyerekvállalás, gyereknevelés baromira nem magánügy, nem az anyára és a gyerekre tartozik, hanem egész egyszerűen mindenkinek van véleménye.

    Mindenkinek.

    Van.

    Véleménye.

    Én azt tapasztaltam, hogy -kapaszkodj meg- leginkább maga a szülő az, amelyik nagyon szereti magát besorolni valahova: “mi is felnőttünk valahogy”, “mi lazák vagyunk”, “csak organikusan termesztett étel”, “csak semmi csoki”, “mi válaszkészen nevelünk” és így tovább.

    Ez talán rendben is van, és bőven emlékeztethet anno az első napra az osztályban vagy akár arra a pillanatra, amikor a felnőttkor legelején beléptél egy buliba: tudtad, kivel vagy hasonszőrű, a jelenlévő nők között mennyire vagy “jó nő”, simán (félrészegen) is tudtad pozicionálni magad, és jó esetben nem hoztad magad kellemetlen helyzetbe – azokkal mozdultál, akikkel egy kategóriában vagy.

    Ez butaság, de így van. Ne röhögj. Te is tudod, hogy így van.


    Hatványozottan igaz ez a gyerekvállalás-gyereknevelés témakörénél.

    Elég sok csoportnak vagyok tagja a Facebookon, és egyáltalán nem vagyok megdöbbenve azon, amit látok: megy a méricskélés és a helyezkedés, valaki mindig bedob egy petárdát/ gránátot / atombombát a beszélgetésbe, aminek kapcsán az olvasó

    1., rosszul érezheti magát és újragondolhatja, hogy hol kellene még ennél is többet tennie

    2., rosszul érezheti magát és elhatározhatja, hogy dafke az árral szembe megy.

    Azt hiszem, minden “bombagyáros” két okból fog neki ennek az áldatlan tevékenységnek: vagy kisebbségi érzése van, amit valahogy kompenzálni kell (és társakat kell gyűjteni a “sznobok és túlteljesítők” ellen), vagy kivagyiságból (“én jobb vagyok és jobban csinálom, mint ti – csodáljatok!”) dobja be a pokolgépet. A pokolgép szót nem azért használtam, mert olyan kurvára érdekelne, hogy ne legyen szóismétlés ebben a nyúlfarknyi szövegben, nem, nem. Pokolgép. Megmérgez mindent és mindenkit maga körül és a legjobb esetben is megosztja (rosszabb esetben darabokra szaggatja) a közösséget.

    Mondjak példákat? Oké. Hozzátegyem a véleményem? Mivel ez az én blogom, másét nem is tudnám.

    Egyik otthonoktatós csoport

    “Otthonoktatásnak hívjuk-e, ha valaki tanulócsoportba adja a gyerekét, vagy az már nem “igazi”, mert valaki más PÉNZÉRT foglalkozik vele és 1., úri huncutság 2., az már csak satnya átmenet az iskola és az “igazinak” tartott családban nevelés között”

    Ó, baszki, tényleg fontos ez? Tényleg, tényleg még az iskolába nem járó csoporton belül is kivagyiskodni kell, kategóriákat felállítani, a legtöbbet vállalónak díjat osztani, szobrot állítani, megcsodálni? Tényleg rosszabb lesz az az anya, aki ötnapos tanulócsoportot választ / magántanárt fogad / babyszittert hív, mint az, aki mindent maga csinál? Nos, a parázs beszélgetésben én azért ezt megkérdőjeleztem és bántónak, feleslegesnek, provokatínak tartottam a felvetést is. Tudja ezt az is, aki feltette, így a legálságosabbnak a “nekem semmi gondom a tanulócsoportokkal, DE…”, a “nem akarok kötözködni, DE” és a “senkit nem akartam megbántani, DE” típusú mondatokat tartom. Debazmeg. Kiöntötted a világba a saját kisebbrendűséged, kétséged, bizonytalanságod. Mondom mindezt úgy, hogy nálunk nincs megosztott felügyelet, kettő gyerekem van itthon, segítség nélkül és ebben semmi heroikusat nem találok. Megszívtuk, és most ebből szeretném a legjobbat kihozni.

    Egyik kismamás csoport

    “És engem nem érdekel, mit mondanak az ŐSANYÁK, vettem BOLTI MÁJKRÉMET, mert nem gondolom, hogy KURVA NAGYOT ártanék a gyereknek, de majd biztos jönnek az ŐSANYÁK és kijavítanak. Haha. Ki evett még bolti májkrémet a terhessége alatt?? LOL XOXO”

    Megetted, kicsim. Ne legyen lelkifurdalásod. Én nem enném meg, mert egy csomó mindent nem eszem, ami abban benne van, de ez az én döntésem, és nem írom a bejegyzésed alá. Ahogy elnézem, neked sem kellett volna letolni azt a nyomorult májkrémes zsemlét, ha ekkora lelkifurdalásod van tőle, és pláne nem kellett volna ilyen stílusban megráznod a pofonfát ebben a csoportban. Én többször ettem szusit és nyers zöldséget a terhességem alatt és senkitől nem kértem hozzá se engedélyt, sem pedig utólagos feloldozást.

    Waldorf csoport (nemzetközi)

    “Olyan anyukákat keresek, akik szimpatizálnak ugyan a waldorf pedagógiával, de xboxoznak meg tévéznek, meg MODERNEK.”

    És jöttek a válaszok: van “flexible waldorf group” meg “húsevő waldorf group” meg “semi-vegetarian (bazdmeg, miaz???) waldorf group”.

    Normálisak vagytok? Kell ezt? Mindenáron minden fingnyi dologból “-izmust” kell kreálni? Bordó pizsamaizmus? Paprikamentes zöldborsólevesizmus? És ha csak az egyikben egyezel ezzel és a másikban azzal, akkor már mindkét helyre tartozol? Vagy sehovasem? Akkor örökre magányos maradsz?

    Hordozós csoport

    “Szuper a rugalmas kendő, de az igazi, az eredeti, a valódi mégiscsak az, amikor valaki szövött kendőben köti magára a gyereket.”

    Mert miért? Mert attól Te organikusabb anya vagy? Benézhetek a hűtődbe? Megnézhetem a gyógyszeresedet? A takarítószekrényed? Soroljam? Jobb vagy? Miben? Kinél?

    Konmari csoport, amikor megosztottam, hogy mennyire klassz, hogy kiment két konténernyi anyag

    “Szuper és látványos, de én ennél sokkal jobban figyelek a BOLYGÓNKRA, és ügyelek rá, hogy melyik hulladék hova jut és szelektíven és ez környezetszennyező.” majd mikor mondtam, hogy igen, igaza van, de itt úgy szokás, hogy örülünk, ha a másik ekkorát lép előre, és megszabadul egy életnyi fostól, akkor “ha ilyen érintve érzed magad, akkor majd legközelebb jobban figyelsz a Földanyára” illetve “nem mindenki teheti meg, hogy konténert vegyen, ez úri huncutság, jobb szépen és lépésenként, ez nem is konmari…”- mindezt persze számtalan szívecskével tarkítva, hogy lelkes bolygóvédőnek tűnjön ne egy megkeseredett rohadéknak.

    Kicsi a pöcsöd? A férjednek kicsi a pöcse? Kéred a rúzsomat, mert túl szimplának érzed magad ahhoz, hogy bárki más örömének örülj? Te vagy a tanítónéni?? Most jobb?


    És akkor a waldorfról vagy natural parentingről vagy bármiről, ami ehhez kapcsolódik.

    Az első és legfontosabb, hogy nem megyek most bele semmilyen antropozófiai elmélkedésbe. Lehetne és messzire vezetne, talán sok tényhitet oszlatna szét (már az a pici-kicsi kevés is, amit én tudok), de nem teszem, mert akit akar, az úgyis utánaolvas, aki elég tájékozott, az látja, hogy mi-hova kapcsolódik, megtalálja a közös pontokat a szerves műveltséggel és a klasszikus műveltésggel, aki meg nem, az meg nem ebből a pár sorból tesz majd szert alapvető ismeretekre.

    No.

    Anno azt hittem, hogy nagyon kilógunk majd, de tévedtem. Kiderült, hogy feketeöves szélsőségesek vagyunk pl. a táplálkozás terén. Kiderült, hogy az én gyerekeimnek duplója van, a más gyereke meg pókembert néz. Láttam organikus kezeslábasba csomagolt kisgyerekeket baconös cheetost enni, óriási terepjáróból magassarkúban kiszálló anyukát mosható pelusozni és sajnos olyat is tapasztaltam, hogy valaki kifejezetten élvezi, hogy a gyereke nem tud beilleszkedni “ő már csak ilyen vadóc, ettől különleges” pedig a gyerek szenvedett. “Mi hiszünk abban, hogy a gyerek ekcémáját meggyógyítja az antropozófia és a szelíd gyógymódok” – fejtette ki az aldiban egy mirelit pizzát a kocsiba téve. Szelíden. A kóla mellé. “Mit csináljak, szereti?”.

    Csodálatos, ízig-vérig a Waldorf elvek alapján élő pedagógusokat ismertem meg magánemberként is, akik nem máznak használják, hanem élik ezt a fajta szemléletet – rengeteget kaptam tőlük. Mindnyájan a Falusi Waldorfban keresik most a gyökereiket, az áll a legközelebb ahhoz, ami miatt elkezdték ezt az irányzatot, és mi is nagyon jól éreztük / érezzük magunkat benne. Itt képviselik leginkább a nagybetűs Waldorfot követik, azt, ami egy Waldorf iskolában-óvodában már jó eséllyel nem megvalósítható egyrészt a létszám miatt, másrészt mert sem a szülők, sem a gyerekek nem olyanok zömében. Nem is baj. Lehet, hogy így a jó. Van, akinek elég, ha fa bútorok, méhviasz kréta, népmesék és mécsesek között tudja a gyerekét, mélyebben nem érdekli – vagy épp azért íratta oda, mert még mindig jobb, mint a többi.

    A pedagógusokon kívül is csodálatos emberekkel, aktivistákkal találkoztam az elmúlt időszakban: a közösség pillérei, értő, intelligens, gondolkodó antropozófus / szerves műveltséggel bíró emberek, akik dohányoznak. Vagy húst esznek. Vagy tojást. vagy e-könyvet olvasnak. Vagy mindenhová kocsival mennek. Vagy facebookjuk van.

    A kulcs az, hogy tudják, mit tesznek és azt is, hogy mivel ellensúlyozhatják a nem túl szerencsés döntéseiket.

    Nekem nem probléma, hogy a gyerekem tévét néz – őszintén, a kezemet a szívemre téve mondom, hogy összesen talán kettő olyan családdal találkoztam, akinek képernyőmentesek a gyerekei. A legtöbb “nekünk nincs is tévénk” felkiáltás után azért előbb-utóbb kiderül, hogy nincs tévéjük, de a gyereknek van mesetablete, amin a nem is tudom hány gigányi mesefilmet azért naponta nézheti tíz percet / fél órát / egy órát. És ezen a ponton ki is derül, hogy a szülő nem érti a waldorfot – ha már nézi, nem mélyülhet el a tevékenységben, és attól, hogy vagy Vuk meg Kukori és Kotkoda van a tableten, attól a képernyő hatása ugyanaz. Mondom, az enyémek nézhetik – de én tisztában is vagyok vele, hogy nem lenne “jobb”, ha Kukorit és Kotkodát néznének. Tűzoltó Samet nézik, szeretik, leszarom.

    “Csak Tom és Jerryt néz, nem pedig tündéreset meg manósat, ami tök hülyeség” – kicsim, ha palacsintasütővel fejbevágja az egyik a másikat, akkor kitörik a foga, eltörik az orra és nem vicces. A tündérek, a manók és a beszélő állatok egyértelműen másik világba viszik a gyereket, a helyén tudja kezelni, a szemmel láthatatlan kis lények által jobban megérti a világot, magyarázatot kap arra, hogyan bújik elő a föld alól az élet, hogyan bontanak szirmot a virágok és a többi.

    Van duplójuk. Sokan azt hiszik, hogy ez a műanyag, modern játékok elleni tiltakozás miatt tilos, de ez nem fedi így a valóságot. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják, hogy a minket körülvevő tárgyaknak van súlya, hogy az életben vannak fizikai törvényszerűségek és vannak a való élettel összeegyeztethetetlen dolgok. Ha műanyag kockákat egymásra teszel, és nem illeszted őket össze, egy bizonyos magasság felett felborul, mert nincs súlya. A val élet nem ilyen – nem így építesz házat, nem így tapasztalod a világban. Talán nem is gondolsz bele, de  Jenga például ez egyik legjobb waldis játék: természetes anyag, súlya van, és valóban azzal játszol, hogy megtaláld azt a pontot, ahol még a fizika törvényei megtartják az építményt. Ilyen gördeszka is vagy épp a lengőteke, pedig a legkevésbé sem gondolnád waldis játéknak. Roller. Jojó. Diabolo. Sorolhatnám.

    Semmi különleges nincs abban szerintem, hogy természetes anyagból készült alsóneműt adok a gyerekre: pamut az alsónadrág, pamut a kistrikó, pamut a hosszúujjú. Ha nem így teszek, kipattogzik (és most csak a praktikus oldalát érintem a kérdésnek, nem megyek bele abba az anyai szeretetbe, ami beBURKOLja a gyereket – ezért is fontos,mi érintkezik a bőrrel. Utána viszont a praktikum (a gumicsizma, a softshell cipzáras felsők és a vízhatlan sarazóruha / sínadrág) híve vagyok, szerintem ezzel tudom a legmelegebben, legvédettebben tartani a kölyköket, így megőrizve a komfortérzetüket. A Waldorfban (a falusiban meg hatványozottan) zuhogó esőben is odakinn vannak a gyerekek: árkot ásnak, vízelvezető csatornát terveznek, saraznak, vizeskednek – én pedig megadom nekik a megfelelő védelmet, hogy szabadon felfedezzék a világot.

    Nagyon nem mindenben értek egyet Rudolf Steinerrel és őszintén megmondom, hogy van az eszmefuttatásának olyan szintje is, amit 1., nem értek, mert nem vagyok elég tájékozott 2., nem is érdekel, amiről elmélkedik :D, de mindenképpen a századelő egy forradalmian modern gondolkodójának tartom – a gyermeknevelésről vallott elveiben mindenképp.

    Talán  a szabadság volt olyannyira modern anno Steinerben. Szabadság, végtelen egyszerűség, sok mozgás, személyre-egyénre szabott gondolkodás és megoldások – és már csak ha ezt az utolsó jellemzőt nézed, nonszensz ez a kivagyiság és versenyzés. Magaddal versenyezz anyaként, ne velem és ne a másikkal. És ha rám hallgatsz, magaddal sem versenyzel.

    Sőt, súgok valamit. Mégcsak haladnod sem kell a megkezdett úton. Bármikor irányt válthatsz, újratervezhetsz vagy megfordulhatsz. Komolyan.

    (Ui.: ezekről a témákról már itt, itt, és itt írtam már többek között.)

     

    Megosztás:
    mindennapok

    Húsvét

    Ez a Húsvét sokkal de sokkal menőbb volt, mint bármelyik családi ünnepünk eddig valaha. Az óriási változás mögött egy aprócska tény áll: én a kórházban voltam, így Medve szabadon vehetett ajándékokat a gyerekeknek, így Barnabás bogárvizsgáló felszerelést…DSC_0291

    … Gergő pedig elektromos fúrót kapott a Nyuszitól. Soha életemben nem láttam még ennyire elszánt,fúrni vágyó, fúrásra készen álló arcot.

    DSC_0334

    Tegnap azért voltak jó hírek is: az orvosunk nagyon elégedett, alakul az unschoolingos papírmunka és isteni pitét készítettem a vadiúj tescos piteformáimban. Nagyon-nagyon finom lett, egy szelet pedig 8g ch-t tartalmaz, ami szuperséges, mert reggelire 40-et ehet a gyerek, szóval ezzel úgy jóllakott, mint a duda.

    Ma jön a zöldségdobozunk, rengeteg zöld lesz benne,úgyhogy pitét fogunk enni pitével (paradicsomos-diósat, kukoricásat és tonhalasat készítek, utóbbit csak Medve eheti sajnos) és rengeteg zölddel, málnateával (hurrá,megjött a várva-várt Sonnentor málnateám!) és fermentált zöldségekkel.

    Ott elszaladt a ló.

    Van sós-rozmaringos citromom, sima sós citromom, vegyes csilis zöldségeim, sima káposzta, kelkáposzta, kimchi, currys kínai kel… Rendesen felszálltunk a fermentálós vonatra, na 😀


    Tegnap végre egy kicsit egyedül voltam. Sátáltam egy nagyot. Barnusnak új farmernadrágot vettem, mert nagyon lefogyott az elmúlt 6 hétben:( Most már valamivel jobban néz ki, de nagyon kis vékony, kismadárcsontú nyuszifül lett, egészen összeszorult a szívem, amikor azt láttam, hogy a szűk szabású, szűkített lábú, legkisebbre állított derekú farmer alá még befér neki egy vastag melegítő is. Rettenetes látni az ujjbegyeit is, hogy teljesen tűpárna az összes, varas, nagyon fáj neki…

    Tegnap egy kicsit besokalltam,bevallom őszintén. A nyolcadik messengeres üzenet, jó tipp, fontoskodó telefonhívás után az alábbi bejegyzést osztottam meg a privát oldalamon, főleg azért, mert a jó tanácsok -bár jó szándékkal- csak olyanoktól jönnek, akik azért annyira nincsenek tisztában az életünkkel. A “váltsatok életmódot”, a “csak semmi gyorskaja”, a “vond meg a szénhidrátot és akkor a szervezet újra felismeri az inzulint”, és a “paleo meggyógyította az egyes típusú cukorbeteg kislányt, mert a szervezete újra felismeri az inzulint és így nem kell fecskendeznie”,nos, ezek mind az időmet rabolják.

    A cukorbetegségnek két típusa van, a kettőnek szinte semmi köze egymáshoz. Más a kialakulásának módja, oka, így más a gyógyítása/kezelése is. Pngyolán fogalmazva:

    A kettes típus: a szervezet nem ismeri fel az inzulint, vagy csökken a felismerés. A betegség előrehaladottabb állapotában kívülről kell extra inzulint bejuttatni. Itt fontos a ch csökkentés, a testsúly karbantartása, és ez egy pntig visszafordítható folyamat.

    AZ EGYES TÍPUS NEM ILYEN. Gyerekkorban alakul ki,mire kitudódik, addigra a hasnyálmirigy 85%-a már nem működik. Visszafordíthatatlanul. Persze, ez a tudomány jelenlegi állása, és nyilván folynak a kísérletek, de ez NEM AZ, amit jó táplálkozással vissza lehet fordítani.

    Aki ezzel basztat, az sajnos azt sugallja, hogy

    • nem néztem utána elég alaposan
    • nem teszek meg mindent
    • nem foglalkozom eléggé a kérdéssel

    Volt olyan, aki egyenesen egy privát levelezést másolt be, ami RÓLAM és a szegény, szerencsétlen GYEREKEMRŐL szólt, olyan felelőtlen kijelentésekkel, mint a kevés szénhidráthoz nem kell inzulin (tényleg, bazdmeg? és azt a rengeteg fehérjét majd mind a vese bontja le? és akkor nemcsak cukorbeteg lesz a gyerekem, hanem vesebeteg is?) és hogy “van remény”.

    Három gondolat szaladt át a fejemen:

    1., kiírom Facebookra, hogy kérek mindenkit, mellőzze a faszságokat

    Kedves Ismerőseim, kérlek Benneteket, hogy NE küldjetek csodadoktorokat, paleo étrendet, mesés gyógyulásokat nekem, mert nagyon felzaklat. Sajnálom, ha valaki nem tudja megemészteni, hogy a fiam cukorbeteg. Én meg tudom. És Józsi bácsi inzulinos cukorbetegsége nem azonos a gyerekkori cukorbetegséggel. Ne sóhajtozzatok, ne mondjatok okos dolgokat, nagy igazságokat. Ledumáltunk mindent a Jóistennel, rendben vagyunk. Tényleg.

    2., meg kell beszélnem magammal, hogy ne legyek hülye. A ráknál ezt végigcsináltam (juj, van remény, van M-E-G-O-L-D-Á-S), ja nem, mégsem,mert az másféle,másmilyen, az ismerősömnek is volt, de az agydaganat volt, megishalt, blablablabla.

    Saját. Utat. Kell. Kitaposni.

    3., Elgondolkodtam, hogy jelentkezem dietetikusnak. Pont akkor jutott eszembe, amikor a sokadik alkalommal jöttek fel, hogy ilyen menü igényt még nem láttak: glutén-, glutamát-, szója-, tejmentes, cukorbeteg étrend. Nem borzoltam tovább a kedélyeket, hogy fehérjecsökkentett (a vese miatt nagyon kell figyelni), purinszegény (nem tudjuk bontani), hisztaminszegény (aztsebasszameg), sav-bázis egyensúlyra ügyelővel egészítem ki úgy, hogy figyelem a lektinbevitelt…

    Muhahaha.

     

    Megosztás:
    alma meg a fája, mindennapok

    Iskolaérettség

    Előre leszögezném, hogy most nem Barnabásról lesz szó. Azt, hogy ő iskolaérett-e, még nem igazán tudjuk eldönteni, van azonban egy-szerintem-legalább annyira fontos tényezője az egyelőre sokismeretlenes egyenletnek,mégpedig az, hogy a CSALÁDUNK iskolaérett-e.

    És erre egyelőre egy nagyon határozott nem a válasz.

    Rengeteg olyan édesanyát és édesapát ismerek, akiknek ez simán megy, majdhogynem dalolva, örömmel. Nekünk nem megy.

    Véletlenül sem önostorozásnak szánom, tudom, hogy sok dolgot letettünk az asztalra, de minden nap gombóc van a torkomban, mert nem, nem, nem, sehogysem sikerül nekünk ez a “szülősdi”.

    Nincs meg a gyerek csizmája. Nem száradt meg a melegítője, a többi meg nem tudom, hol van. Bokazoknit vett fel télvíz idején. Kell bevinni almát, mogyorót, törölközőt. Nincs meg a váltócipő, a harmadik sálat hagyta valahol benn a héten.

    Egyébként sem sikerült reggel felkelni: hiába, mindketten hajnalban aludtunk el a gép előtt, munka közben. Nem öltözik a gyerek, visszafeküdt, már fél nyolc van, nem vette be a vitaminjait.

    Ó,a francba, át kell tenni az autósüléseket és elfogyott tegnap este a leves, levest pedig minden nap kell bekészíteni, nincs mese, az nem lehet, hogy mindenki vígan kanalaz, ő meg nem.

    Elfelejtjük az igazolást, összegyűrődik a kérvény, kimegy a fejemből a fogadó óra, csak az van benne, hogy hajnalban már a kórházban voltam, vérvétel, hétfőn kontroll, remélem rendben lesz minden, és tudtam, nagyon alaposan észben tartottam, hogy van ma valami kettőkor, de nem jutott eszembe. Pedig fel is volt írva.

    Gergőnek két nap után megint folyik az orra, semmit nem alszunk éjjel, ha pedig aludhatnék, akkor sem tudok,csak sírok, sírok és sírok: újabb barátot vesztettem el, újabb vállt vállnak vetve harcoló sorstárs lett angyal a héten. Jól ismertük egymást, minden héten beszéltünk, tudtam, hogy nem sikerült a kemó neki, aztán megint nem, majd végül a harmadik sem. Kicsi gyerekek maradtak édesanya nélkül, most főznék, segítenék, de csak pénzzel tudok: nem múlik a láz, nem múlnak a rosszullétek, nem megy felfelé az a vérnyomás, úgyhogy hétfőn megint kórház,és persze névnapi zsúr a csoporttársnak, van-e fekete mellény a fellépésre, juj, aznap van Gergőke bölcsijében a mézeskalács buli, és persze karácsonyi csúcs a megrendelőknél.

    És öltözz már, siess, elkésünk, már megint mit felejtettél el? Itt a telefonod, elromlott a kuplung, elfáradtam, nebassz-száznyolvanezer?? hát, majd valahogy, akkor gyere haza,vidd az enyémet, de nem érünk oda csak háromnegyed kilencre. És a daltanulás fél nyolctól van. Persze,bepakoltam a váltócipőt. Nem sírok, csak tehetetlen vagyok, hogy ennyire nem megy, hogy ilyen bénák vagyunk. Anyukám nem így csinálta, anyukád nem így csinálta, és ziláltak vagyunk, és vonszoljuk magunkat.

    Na jó, egy kicsit sírok.

    Na jó, zokogok.

    Eszembe jut Vekerdy, hogy nem állhatsz az almafa alá és nem üvöltözhetsz az almával, hogy pi-ro-sod-jál már!!! mert attól nem érik gyorsabban, de nekünk mégis pirosodnunk kellene, össze kellene kapni magunkat, vagy nem tudom, jé, azt sem tudom, hogy hogyan kezdjem vagy kezdeném.

    Nem vagyunk túl jó szülők.

    Megosztás:
    Egyéb

    Változás? Hát legyen!

    d315f2b869d9ae87ef580c244da953b3
    Az én életemben valahogy mindig úgy alakul, hogy sosem egy dolog változik, hanem egyszerre mindig sok.
    Most sincs ez másképp.
    Nem azért, mert annyira nagyon bírom, ha nem stabilak a dolgok körülöttem, hanem pont azért, mert nagyon nehezen viselek mindent, ami nem állandóság, biztonság, nyugalom.
    Meg kellene nézni, milyen csillagállások uralkodtak ebben a három hónapban, mert bizony több, nagy horderejű döntést is hoztam – hoztunk – dobott az élet:

     

    • döntöttünk a Stúdió sorsáról
    • megszűnt jó pár munkám, és egy jó párat én szüntettem meg
    • új életformát kezdtünk, mindkét gyerek waldorfos lett (ez a “fos” szótag még mindig mélyen érint :D)
    • most már hivatalosan is leválunk az eredeti, sőt, az általam módosított új-eredeti diétáról és egy még komplexebbet folytatunk majd
    • új hobbit találtam és talán új hivatást is álmodtam magamnak és mindent megteszek, hogy napról napra ügyesebb legyek és szebbek legyenek a dolgok, amik kikerülnek a kezem közül
    • … és a változás nem kerüli el a blogomat sem. Figyeljetek, hamarosan elköltözöm, megújulok és frissül a dizájn is 😉
    …………..
    Most pedig fejest ugrom a hétvégébe. Barnabás színházban, Gergő alszik (ezt a nyomorult hisztamin sokkot nehezen heveri ki), én pedig egy bögre teával kucorogtam a Büdös Vécé leendő gyerek gardrób előtt, amíg Medve leszerelte a csapot/elkezdte bontani a tapétát/ilyesmi.
    Megyek vissza, csak még dolgozom egy kicsit, aztán öltözködünk mert adventi vásárba megyünk, ha hazajön Barnabás.
    Forralt bor, karácsonyi izzó, mézes süti, friss ágynemű, Anne a Zöld Oromból – ilyesmik szerepelnek a hétvégi listámban.
    Megosztás:
    Uncategorized

    Megkönnyebbültem

    80-Earl-Grey-Tea_1024x1024
    Jól döntöttem.Az a végtelen nyomás, ami a mellkasomon volt hetek óta, mintha elszállt volna. Ilyenkor szokták írni, hogy kicsattanóan érzem magam, de ez nem igaz: egyszerűen hosszú-hosszú idő után béke van bennem és nincs rajtam az a nyomás, hogy meg kell írnom valamit, amit nem szeretnék.
    Azon gondolkodtam, hogy amerre nézek a baráti társaságban, ismerősök között vagy épp az üzleti világban, ez most mindenhol a nagy reccsenések időszaka. Felszínre kerülnek olyan régóta hordozott bizonytalanságok, feszültségek, sérelmek és félreértések, amik óriási energiával csapódnak be, aztán hogy összeforr-e utánuk a heg vagy végképp szétválik az anyag… fene se tudja.

    tovább

    Megosztás:
    Egyéb

    … vagy elmondom, vagy kipukkadok

    fc891dc7bcd4d43bb7ed2e08330f883b
    olyan nagyon szomorú vagyok az utóbbi időben. Nem, semmi extra, nincs nagyobb káosz itthon, mint általában, nincs munkahelyi csőd, nincs semmilyen óriás tragédia…
    Azt hiszem, azóta nem vonultak el teljesen a felhők, amióta Budapesten állomásoztak a menekültek. Menekültek, migránsok, számomra egyik szónak sincs különösebb jelentősége, pedig pontosan tudom, hogy a menekültek balra, a migránsok jobbra használatos. Az emberek. Az emberek az utcán.

    tovább

    Megosztás:
    Egyéb

    Kinőttem- bejelentkeztem – listára írtam

    DSC_0380
    Kinőttem.
    Harmincnégy és fél évesen eljutottam ott tartok, hogy nem biztos, hogy tudom, hogy mi a jó nekem és hogy mire van szükségem, de azt biztosan tudom, hogy mire és kire nincs.
    Ennek megfelelően purgálok most magam körül mindent.
    Nincs szükségem például glossy magazinokra (Joy, Glamour, Cosmo stb.) Ádám mindig ilyesmit hoz, ha úgy gondolja, hogy szükségem van némi női megerősítésre, és egész eddig nem is szóltam, mert átlapoztam, meg minden, de… nem, már nagyon rég nem nekem szól.
    Nem iszom trendi koktélokat, nem török karrier babérokra, nincs szükségem borítéktáskára és hasított bőr peeptoe csizmára sem. Nem kell aranyóra, csábító parfüm, nem nekem szólnak a trendek úgy általában, és nem kenek magamra semmit.
    Nincs szükségem töltelék emberekre a facebook oldalon. Eddig sem örültem, hogy egy csomó, számomra érdektelen ember életét követem, de nem volt meg a bátorságom, hogy megnyomjam a gombot: unfriend. Nem hide, nem unfollow hanem unfriend.
    Nincs szükségem a Pinterest boardjaim jó részére: hosszú hajak, ombre festés. szőke melír… mind delete. Találtam egy-két pint, hogy mi lenne, ha kislányom lenne, milyen lenne a szobája. Két fiú boldog anyukája vagyok. Semmi szükségem rózsaszín függönyre – ha talán egyszer mégis, akkor majd akkor foglalkozom a kérdéssel.
    Nem kellenek sajtos receptek, sütireceptek, húsos receptek. Kinőttük, átnőttük, már nem eszünk olyasmit. Nem kell dolgozó anya ruhatár (nem megyek irodába), nem kell a “hogyan válasszuk ki a megfelelő iskolát a gyereknek” (ez pipa) és törlöm a diétás-fogyókúrás táblákat is – jó úton járok.
    A telefonom szerencsére megúszta a nagy purgálást: kézzel mentettem el minden egyes számot, amit fontosnak tartottam. A többi pedig le van mentve valahova, de azóta sem nyitottam meg azt a fájlt…
    Nincs szükségem kéretlen tanácsokra, energiavámpírokra és okoskodókra. Megoldjuk magunk. Jól-rosszul, nem számít. Vállaljuk a következményeket.
    ————–
    Bejelentkeztem.
    Bejelentkeztem fodászhoz. Egészen rövid lesz a hajam és már most imádom: az egyik legjobb dolog volt a kemoterápiában, hogy a haj szük-ség-sze-rű-en átmegy a rövid haj fázison. Imádtam. Imádom a mai napig.
    Bejelentettem Barnabást néptáncra. Ez volt a szíve vágya – kíváncsi leszek, hogy meddig tart majd a nagy lelkesedés.

     

    ————–
    Listára írtam.
     
    Elfogytak az olajak. Elfogyott a szezám-, a rizs-, a tökmag-, és a dióolaj is, ezeket pótolni kell, mert nagyon fontos szerepük van az étrendünkben.
    Elfogyott a B12 vitamin, a körömvirág kivonat és a türelmem.
    Ó, jaj, a türelmem. Ma nagyjából fél órán át kiabáltam sírva az apukámnak (nem az apukámmal!! az apukámnak!!), hogy fáradt vagyok.
    Fáradt, túlhajszolt, elhasznált.
    Üres.
    Üres bögre.
    Üres bögréből pedig nem lehet tölteni.
    Holnap nagyon kell az a pilates.
    Megosztás: