Valószínűleg csak magamat akarom jobb kedvre deríteni, de… jó lenne, ha ezt a bejegyzést már innen írnám:
vagyis sárszobának hívják ámerikában, de tulajdonképpen egy nagyobb (jóval nagyobb) előszoba. Mikor először láttam ilyet, már akkor tudtam, hogy nekem is ilyen kell, ugyanis most semmiféle előszobánk nincs (egyből a hallba jutunk), ahol pedig van előszoba, ott általában olyan kicsi, hogy két ember mér nem tudja kényelmesen felvenni a kabátját, a cipőjét, így marad az “aki kész, az várjon a gangon” koreográfia.
Ami elég aggályos, na.
Ugyanis már egy gyerekkel is macera: ráadni a cipőt, összejárkálja a lakást, te futsz utána kabátban, hogy ne rá melegedjen rá a hacuka, már szakad rólad a víz, nem tudod, hol a kulcsod, a táskád, az ernyőd, közben a férj vár az ajtó előtt, didereg, miért nem indulunk már.
Kabát a gyerekre, sapka, hol a gyerek mesekönyve, nem, anélkül nem megy egy lépést sem, megvan a mesekönyv, de a gyereknek becsúszott a barna mackó a nadrágba.
Férj be, micsináltokmár, rólam kabát le, gyerek átpelenkáz, öltöztet, férjről is kabát le. Rám fel, majd én várok a kocsinál, csak gyertek. Megfagyok. Visszamegyek: keresik a kiscsizmát.
Egy gyerekkel extrém sport, két gyerekkel fakír VB.
De ha van egy ilyen mudroom-od?
Csodaszép, kék díszpárna huzatokat fogok készíteni most délután, lehet, hogy még sárga virágok is lesznek rajtuk. A gyerek nagymamázik, a férj lambériát tesz fel, én pedig összerakom a varrógépet és hajrá!
Már kinyomtattuk az alaprajzot, találgatjuk, fontolgatjuk, hogy hogyan lehetne bővíteni? Tetőteret beépíteni? Egyáltalán milyen az alap?
A parkja gyönyörű, de ha megvesszük, pénzünk nem marad. Semmi.
Akkor hitel kell.
Jaj.
No majd meglátjuk. Most egyelőre koncentráljunk a péntek délutánra:
