Sűrű volt, és valószínűleg egy kicsit elfáradtam: elkaptam a kölyköktől valami borzalmat és nem feküdtem ki, így kétoldali tüdőgyulladás lett a vége.

Úgy, hogy 3-ból kettő gyerek szintén beteg.

És a férjem 4 napos üzleti úton van Olaszországban.

Ivett csak annyit kérdezett, hogy segíthet-e valamit, pl. megvenni a kötelet a Praktikerben…

Aztán most is, mint mindig Apa oldotta meg a helyzetet: jön reggel, viszi iskolába Barnust, elmegy bevásárolni, én meg lábadozom. Látványosan jobb, de mikor itt van, nagyon összeszedem magam, hogy ne essen kétségbe – nagyon gyenge vagyok még, mint a napos borjúszar.

Nap nap után csomagolok, válaszolok, rendezgetem a ruhákat, nagyon élvezem ezt az újra megélt női minőséget. Pont annyi, amennyi jó a lelkemnek: színek, haj, smink, mosoly, képek, aztán pedig haza lehet jönni és lehet meggyes-mákos palacsintát zabálni és Trónok Harcát nézni.

Élvezem az utazást is, Olaszország még mindig szerelem, és a kezdeti bizonytalan újra randevúzás után olyan szerelmesek lettünk egymásba, mint régen: seperc alatt visszatért az aktív szókincs és simán kóstolgatom a ruházás után az olívaolajokat, olvasgatom a napilapokat és élvezem, hogy egy kicsit kilépek a mindennapjaimból, de mégsem vagyok idegen.

Medve egy tünemény, a kis vállalkozásunk operatív részét rendezi, bár sok dolga nincs vele már, minden megy, mint a karikacsapás, szóval nem panaszkodom, nagyon jó most nekem.

Új lendület, új kihívás, annyira tettrekész vagyok, amennyire mondjuk pont nem kellene: jelentkeztem kísérőnek lovastúra táborba (ha most a kávédat kiköpted, akkor igazad van, tiszta fejjel belegondolva csak a lovakat és a túrát nem bírom, illetve a gyereksereget…), szülőin meg felajánlottam, hogy farsangra kifestem a gyerekeket.

Egy idióta vagyok, tudom.

Ezer éve nem voltam a sminkboltban, most végre újra feltöltöm a készleteket, előszedem a ritkábban használt ecseteket, és… semmi nem állíthat meg!

Csak az antibiotikum miatti fosás.

Az igen.

A keresztelő csodás volt, az olasz út pedig a vártnál sokkal könnyebb, simább és örömtelibb. A szálloda gondoskodott gm reggeliről, vacsorára pizzát ettem (meg is lett a böjtje, de ha valami olyan, hogy vagy tőle vagy érte halsz meg, akkor én a tőlére szavazok). Csodaszép árukészlettel jöttem, ismét mindenből csak 2-3-4 db van, az is necces, mert akik már rendeltek, mind kérdezgetik, hogy van-e nekik való holmi, én pedig érzem, hogy minek örülne, olyat mutatok, így már most született néhány nagy találkozás anélkül, hogy felkerült volna a zárt csoportba.

Nem is tudom, el tud-e indulni így valaha a webáruház, de persze ez nem panasz, nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ez van.

Nagyjából 38-50-ig van most áru, 52-nél mérni kell, kérdezzetek, keressetek nyugodtan itt.

Álmos vagyok, kövér, de rengeteg ruhám van és legszívesebben egyet sem adnék oda senkinek, olyan szépek, Szlovénián átautózni azért nem a világ legrosszabb dolga, ráadásul Olaszországban is lelkesen habosítják már a mandulatejet és főzik a gm tésztát, az emberek még mindig kedvesek és igenis élvezem, mikor elolvasom a napilapot vagy épp beszélgetünk egyet a recepcióssal.

Egyelőre minden álmom teljesülni látszik, már csak magammal állok hadilábon: nem tudom rávenni magam a mozgásra, és ezért csak tespedek és dagadok.

A jóga untat, a gyaloglás monoton, a futás nem megy, a kettlebellt nem bírja a műtött oldalam. Nem, nem keresek kifogásokat, a helyzet tényleg ez – most épp a Curves rendszerrel szemezek, hátha. Ismeri valamelyikőtök?

Csendes volt az elmúlt pár nap, és ennek szívből örülök, ugyanis év végére teljesen kimerültek a testi-lelki tartalékaim.

A Pomme Plus minden várakozásomat felülmúlta, a ruhákat szétkapkodták, egy-egy darabok maradtak, amik még gazdára várnak, így a gyönyörű webáruházat semmi értelme nem volt elindítani: nem maradt annyi áru,hogy érdemes legyen.

No majd a következő körben 😉

Barnus nagyon beteg volt az ünnepek alatt, ennyire beteg talán még sosem volt, a hőmérő higanyszála (mert a végén már nem fülbedugóssal mértem, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyire magas láza van) sokszor 41-ig kúszott fel, úgyhogy karácsonykor melegítőben, kimerülten álltunk a fa a alatt és Barnabás mozdulni is alig tudott. Utána jött egy nap, amikor jobban volt, de visszaesett, felül is fertőződött, így antibiotikum lett a vége.

Aztán hirtelen jobban lett, és utána teljesen felélénkült, mintha elvágták volna a rosszullétet. Háromnapos láz, dupla kiadásban.

Ma már munkanap Medvének, a gyerekek viszont még itthon vannak és játszanak,bár Barnus már bepakolt a táskájába és Gergő is várja az óvodát.

Barnus megy holnap, Gergő majd csak pénteken, pénteken ugyanis a Klinikára megyünk Barnabással, és akkor már nem szeretném magammal vinni, Koloshoz pedig jön a szuperdadus. Vasárnap keresztelő, hétfőn pedig utazunk Olaszországba és hozzuk a következő kollekciót. Vicces, amikor kérdezik, hogy mit hozok majd – fogalmam sincs, mi jön ki épp a gyártósorról, mi érkezik éppen be, de az biztos, hogy kiválasztom majd, ami nekem tetszik és kész.

Sűrű napok jönnek, a gyerekeket is jól felkészítve kell itthagyni, úgyhogy megyek takarítani, pakolni, ruhákat összekészíteni, óvodás zsákot tölteni és tesicuccot mosni – indul a verkli, vége a pihenőnek és az ünnepeknek is, úgyhogy még a fa leszedése is rám vár ma.

Éljen 2019, éljen a tiszta lap, és remélem, 2019 kegyes lesz hozzám és hozzánk: ha minden így marad, nekünk már jó.

Ha szabadra engedhetem a fantáziámat, akkor bizony jó sok ötletem lenne a toszkán főzőkurzustól a tengerparti miniszabiig, a balatoni nyártól a hóllókői húsvétig.

Legyen időnk egymásra, legyen idő egy jó kávéra, legyen békesség, legyen nyugalom.

Egészséges, teljes, megelégedett évet kívánok magamnak és mindenkinek, akinek ez a vágya <3

Ide most húsleves kellett.

Aranyló, erős, fűszeres, könnyeket elnyelő húsleves. És persze a karácsonyra gondolva kell még néhány apróság.

1., Végre megjött a kávészállítmány! December 4-én adtam le, és reklamációként (csütörtökön) nagyon kedvesen csak annyit  kértem, hogy képzeljék el a minden reggel menetrend szerint érkező fájdalmamat, amikor a karamellás / vaníliás mandulatejes latte helyett instant kávét iszom. Másnapra (péntek) itt volt a csomag.

2., Narancs illóolaj, Panarom, bio változat. Megy a vaníliás pudingba, a teába, a bejgli töltelékébe, a fürdővizembe, a mindenbe IS.

3., Yves Rocher hidretáló arcmaszk. Ebben alszom 3 napja, imádom, az illatát különösen szeretem, egy régi, tini koromban használt L’Oreal krémre emlékeztet, és jön vele az összes emlék.

4., Óriási hájp van ekörül a könyv körül, nagyon kíváncsi vagyok, jó lesz-e. Egyelőre bele sem kezdtem, most bejgli van meg hókifli, panettone (az holnap lesz, már van recept) és zserbó golyó.

5., Minden jó lesz. Mézes, mandulás illata ölel, nyugtat, puhít, a víz pedig, amiben fekszem nagyon az elemem: elmos mindent, helyretesz mindent, és nem, nem tudok gyászolni, mert hacsak Klaudiára gondolok, mosolyognom kell.

Jön a karácsony, mi már sehova, hozzánk már senki, csak itt vagyunk a vackunkban és várom, hogy jöjjön az ünnep.

Addig pedig… Rum és kóla. Kandalló és húsleves. Sírás és alvás. Youtube videók.

Majd lesz valami, Klau. Majd lesz.

akit nagyon szerettem.

Rád, hogy csak hörögjünk inkább.

Rád, akinek a legszebb bőre volt a világon.

Rád, aki a kemó elején rúzst és szemfestéket küldtél.

Rád, aki az egyik leghűségesebb vendégem volt.

Rád, aki szerint pocsék a filmes ízlésem.

Rád, aki nem bírta a snasszt és giccses dolgokat.

Rád, aki nagyon tudtál enni.

Rád, aki maga voltál Amerika.

Rád, aki az egyik legkedvesebb, legmegbocsájtóbb ember voltál a világon.

Rád, aki imádtad a fiaimat, különösen Gergőt.

Rád, aki kilógtál a sorból, mégis te voltál a sor. Nem voltál része a csapatnak, mindenki a te csapatodban akart lenni.

Rád. A méltóságodra, ahogy a mellrákot viselted: türelemmel, becsülettel, nyugalommal.

Rád, Klaudia.

Mondtam és mondom most is: nagyon szeretlek.

Nagyon fogsz hiányozni. Recseg-ropog a szívünk, nagyon hideg ez a világ nélküled.

Tulajdonképp az idei év végéhez értem: már nincs több tárgyalásom, nincs egyeztetés, megbeszélés, már csak a munka van.

A karácsonyfa áll, takarítani különösebben nem fogok, hisz folyamatosan csinálom, megszakadni meg nem szeretnék. Ajándékok megvannak, már csak Medve ajándéka hiányzik, de neki fogalmam sincs, mit vegyek. Gyerekeké megvan, anyuékkal megbeszéltük, hogy csak a gyerekek kapnak, elég az esztelen pénzköltésből.

Bejgli, zserbó, hókifli, Barnabás holnapra furulya előadással készül, Kolos taknyos, Gergő köhög, én Böjte Csabát olvasok.

Semmi nincs, amire vágynék.

A héten még könyvtárba megyek, megnézem az új kávézót a főtéren, bekukkantok a könyvesboltba, mászkálok egyet a sült gesztenye illatban és -esküszöm- senkihez nem szólok egy szót sem.

Barnusnak nehézségei vannak a suliban (nem a jegyekkel, a szorgalommal és a rendszerességgel, a minden-be-van-e-pakolva, van-e tesicucc kérdéssel), a helyzet eléggé elsárkányosodott sajnos és ebben mi is hibásak vagyunk. Sokkal jobban oda kell rá figyelni, de valahogy nem érzem a határt, hogy meddig kell belefolyni, mennyi, amit engedni kell, és sajnos a helikopter-muterkedésnek nagyon a másik végét fogtam meg: pont semmivel nem foglalkoztam, elengedtem. Ezt mindenképp újra kell terveznünk.

Rossz hír, hogy Barnus abbahagyja a néptáncot. Valószínűleg az a gyerekökölnyi daganat a mellkasában mégsem a legjobb kiegészítő ehhez a szép mozgásformához – fullad az edzések után. Jó hír, hogy Gergő nagyon menne, szóval nem marad néptáncos nélkül kis családunk…

Szóval lassulunk.

Készülünk.

Dolgozunk.

Foglaljuk a következő olasz beszerzőkörútra a szállást.

Élünk.