Rájöttem -mindössze 38 év kellett hoz- hogy nincs olyan, hogy örökké. Na jó, talán a családdal, ott igen, de hozzá kell szokni, hogy emberek becsatlakoznak, együtt megyünk egy darabon, aztán másfelé vezet az út.

Nem jó, de nem is rossz. Nem baj, de nem is öröm. Egyszerűen ez így van, el kell fogadni.

Ebben a 365 napban több ember ment, legalább annyi jött, de tény, hogy nagy változás volt…

Jön Hanga is, a komondor kislány: szombaton elmentünk őt kiválasztani, de nem választottunk, ő választott, mert az első pillanattól nem tágított mellőlünk, így 5 perc után teljesen felesleges volt minden ellenállás, Hanga kiválasztotta a családját és punktum. A másik versenyző nem jött oda, boldogan és békésen lefeküdt a sarokba aludni, tudván, hogy neki nem volt dolga velünk. Medve legszebb mondata az volt, hogy nem, nem szeretnénk összeismerkedni a másik kislánnyal, ne keltsük fel, ha már így elaludt, mi szív alapján döntünk.

Így is lett. Hanga pénteken érkezik, addig még ezer dolog van, készülni kell: kutyatáp, advantix, mindenféle játék kell a kisasszonynak.

Viszonylag simán indul az év, Gergő új barátságot kötött és Barnus is megtalálta a helyét az osztályban, idén már minden ismerősként köszöntötte és hatalmas tervei vannak: pingpongozni akar (és nagyon hisz a pingpong szó szóközepi G hangjában PhinG-phoung-nak mondja, majd’beszarok rajta), a szolfézs és a pásztorfurulya marad, és persze az úszás is.

Nekem nagyon sűrű a szeptemberem, valószínűleg egy extra olasz út is bele kell férjen, aztán persze a bölcsis beszoktatás sem lesz piskóta, és a legnagyobb hír: Barnus elsőáldozó lesz, úgyhogy nagyon készül és vele együtt persze mi is. Két kitelepülésünk is lesz, ráadásul pont hárommal több szülői vár ránk, mint amennyihez nekem kedvem és idegrendszerem lenne, szóval helló, ősz, nem leszel unalmas.

Egy kis csendre 😀

Gyönyörű volt ez a nyár, rengeteg élmény fért bele, de be kell valljam, egy kicsit (kurvára!) szeretném, ha a gyerekeim már óvodában és iskolában lennének.

Egyáltalán nem járt oviba Gergő a nyáron, és… hát… június közepétől azért ez sok idő.

Holnap éjjel indulunk Olaszországba, hozom az őszi kollekciót és magamba szívom még az utolsó nyári napokat, behabzsoljuk az utolsó tintahalas salátát, lődörgünk és kiülünk a főtérre, meg persze hozzuk az újdonságokat, mert nyakunkon a nyárutó.

Aztán -persze- kezdődik a sulikezdés, a kire kicsi az őszi cipő?, a van-e elég füzet, toll, ceruza és vonalzó, de ami még ennél is fontosabb: Gergő az utolsó óvodás évét kezdi, Kolos pedig bölcsibe megy.

Most hétvégén fürdőszoba suvickolás következik, és mivel nincs elég bajunk, nekiállunk bútort festeni, fenti előszobát rendezni, pakolni és átalakítani… 😀

A bútorfestéshez mindent alaposan elolvastam, de technikailag csak neki fogok esni, mint bolond tehén a fiának és lesz ami lesz alapon, pusztán a festés öröméért vágok bele. Medve persze most is akadékoskodik, Barnus száll a boldogságtól és a felfordulás gondolatától is, tehát mindenki teszi a dolgát.

… és így minden rendben van.

Egy hatalmas, háromajtós, 100 éves szekrényt festünk le és tesszük a kicsi előszobába amolyan mindent elnyelő, iratrendező, nyári szalmakalap elszállásoló, tömérdek táskámnak otthont adó szekrénynek.

Fehér lesz, de nem törekszünk a tökéletességre, tulajdonképpen simán elronthatjuk, mert pont olyan ütött-kopott shabby hatást szeretnénk, amilyen a legjobb festőtudásunk után lesz 😀 Azt kell mondjam, akkora buli, hogy innentől nem lesz megállás: Barnus zöld bútorokat szeretne, én burgundi szekretert és a balatoni bútoraink, amik most sötétbarnák, nagyon, nagyon, nagyon szeretnének egy-két réteg fehér festéket – de ez már a jövő év projektje.

az első kis piacozásunkra.

Most szombaton kerül megrendezésre, de teljesen más a motivációnk: mindennek szupernek kell lenni (ez Medve szerint), csak éljük túl! (szerintem).

Hétfőn ugyanis ügyeleten voltam: akut hólyaggyulladás, némiképp vese érintettséggel.

Talán kezdenek az elemek lemerülni.

Talán kezdek kifáradni.

Talán csak sokat voltam mezítláb 😀

Egy biztos: az elemek töltésre szorulnak, így a vászolyi piacozás után egy pár nap pihenés jön.

Olyan igazi.

Napozós.

Kirándulós.

Lustán csobbanós.

Élettel teli napok.

Este tea és melegszendvics. Nappal fehér húsú barack és spirulinás matcha por.

Ciripelés és nagy séták. Még tart a nyár, még kell a nyár, még nem szívesen engedem…

Az időben utazásból egyébként – szokás szerint- lószar nincs. A konyhában áll a mosatlan edény, még ki akarom teregetni a tiszta ruhát, a nyuszi ketrecét teljesen ki kell takarítani, a hűtőtáskához még nem tettem be jégakkut.

Nem ártana porszívózni, és a kádra is ráférne, hogy megsikáljam… én azonban mani-pedibe és egy jó egyórás reflexológiára mentem, egyszerűen zseniális volt, teljesen felfrissültem. Ja, nem. Majd’ beszartam a fájdalomtól, és bizonyos szerveimhez, testrészeimhez köthető elakadás,lerakódás, fájdalom olyan kérdéseket vetett fel odabenn, jó mélyen, cérna hangon, hogy… önismereti utazás ez. Hogy a javából vagy a pokol bugyrából, az majd kiderül. Az éppen tetéző telihold csak rátett egy lapáttal, de legalább elindult valami, van min gondolkodni, van mit átbeszélni és van miből meríteni.

De – mint mondtam- piszkosul fáj.

Fukszia körömlakk ide, kakaóvajas talpkrém oda, kell egy jó hónap, hogy újra menjek.

megállíthattam volna az időt

… a kristálytiszta tengernél, mikor Gergő hangosan kacag a karjaimban

… az első sárgadinnyénél

… puha, szuszogós balatoni reggeleknél

… a baseballsapkás nagyfiúskodásnál

… a nyíló liliomoknál, amik a születésnapomat jelzik

… Velencében

… Tihanyban

… ebben a nyárban

De nem lehet megállítani.

Megélni lehet, abban pedig nem volt hiány.

Volt benne bőven rossz is, de valahogy kevésbé jut el hozzám: minden pillanattal erősebbek vagyunk együtt, immár 11 éve.

Ezért is újítottuk meg a fogadalmunk, és gravíroztattunk a gyűrűnkbe egy számunka nagy jelentéssel bíró szót.

Tavaly kaptuk a házassági évfordulónkon Kapolcson, mi húztuk: Együtt.

Azóta együtt dolgozunk, együtt haladunk, együtt tervezünk, már nemcsak a családi életünk, hanem a munkánk is egyfelé visz.

Együtt.

—————–

Velence csodás volt – nagyon ránk is fért a balatoni felemásság után.

Lelkileg nagyon nehezen viseljük ezt az aknamezőt, olyan, mintha tojáshéjon járnánk és azóta olyan energiahiányban vagyok, hogy alig győzök kijönni belőle.

Sírós, melankólikus ez a pár nap, és hiába jönnek sorra a jobbnál jobb hírek (úgy fest, szintet lép a Pomme Plus, kilátásban van egy kisbusz, új helyekre kalandozunk) valami meghatározhatatlan szomorúság van rajtam és nem tudom megfogni és megfejteni, hogy mitől.

Hagyom, valamiért így kell lennie.

jövök, mert hiányzik ez a blog.

Az elmúlt egy hét tömény aknamező volt, hihetetlen intrikákkal és a szokásos rosszindulattal fűszerezve, de túl vagyunk rajta, és próbálunk csak előre tekinteni és a magunk dolgával foglalkozni.

Újra és újra kacérkodunk a költözéssel, de mindahányszor a tettek mezejére lépünk és nekiállunk a napjainkat végiggondolva elrendezni a praktikus kérdéseket, rájövünk, hogy egy inzulinos cukorbeteg + lymphangiomában érintett gyerekkel azért lényegesen biztonságosabb itt, ahol most lakunk.

De nagyon vitt a Balaton megint: Fövenyes, a Kalóz, az Apáti, Zánka, Tihany, Füred… a mangómajonéz és a prímásverseny, a naptej illata, a friss füge, és persze az a gyönyörű, imádott, kékséges Balaton.

Ezzel együtt jó hazajönni. Szeretem a konyhámat, a fokhagymás spenótot pár szem gnocchival, még a mérges pókcsípés farvizén előjövő makacs nyirkocsomó megnagyobbodással is jobb itthon elbánni. Nagy rémület volt, de kisebb, szóval örülünk, mert ha már a méretét változtatja, akkor nem aaaaaaaaaaaaaakkora a baj.

Sűrű ez a nyár, zakatol minden, keressük a nyugvópontot, de valahogy eddig nem ment: csak néhány nap chill kellene, néhány óra csend, és akkor leülepedne minden, amit hallottuk,minden, amit megéltünk és minden, amit teljesen tudatosan nem akarunk táplálni, továbbvinni, átadni a gyerekeinknek.

Jó hírek is vannak:

• negatív a HPV tesztem és negatív a rákszűrésem is, egy kis gyulladást (metaplasia) találtak, most probiotikumot pótlok ezerrel.
• Barnus még mindig odavan a gyógynövényekért, képes volt a nyaralás alatt 5:50-kor kelni, hogy odaérjen 7-re gyomlálni meg mittudoménmit csinálni Zánkára, a Gyógynövényvölgybe
• Gergőnek mozog a foga, és be mert menni éjjel  Kiserdőbe megkerülni a nagy fát. Azóta ő Gergőmen (bazz :D)), aki mindenre képes.

… én meg szupervumen vagyok. Szuper-HPVmentes-vumen.

• hajnövesztésben

Mindenki úgy sajnálja a hosszabb hajamat – én is, nyilván, de annyira rossz állapotban volt már, hogy nem volt mit tenni, le kellett vágni. Most erős, egészséges és egy új fodrász szeretgeti: a minőségi termékek és Kati kérlelhetetlen hozzáállása (nem csinál meg semmit, ami ártana a hajamnak, hiába kérem :D) meghozta az eredményt.

• hűtővásárlásban

Füredre szeretnénk új hűtőt, lehetőleg nagyobbat, mint volt, hogy jól beleférjen a dinnye meg a szóda, a savanyúvíz és a barack, a mentás limonádé és a tárkonyos-citromos raguleves.

• rákszűrésben

Komplex vizsgálatot kértünk az orvosommal, HPV szűréssel, mindennel. Most várunk az eredményre.

• kuckózásban

Olyan jó nekünk, hogy a nyaralásunk és a kis, munkával egybekötött miniszabink ragyogó napsütésben telt. Most hidegfront jön, mi pedig Füredre készülünk és egy csomó olyan programra készülünk, ami dögmelegben elég utálatos, de mindig sajnáljuk, hogy basszus, el kellett volna menni, meg kellett volna nézni… Mondjuk könnyű nekünk, nincs tétje a strandidőnek, majd megyünk strandolni, ha kánikula lesz, a ház ott van.

• olvasásban

Lisa Nicholst olvasok most, és annak ellenére tetszik, hogy egy kicsit nekem túúúl amerikai a mentalitása.

• lustálkodásban

Sokáig alszunk, Kolos is simán fél 8-kor kel, a többiek is lustálkodnak, pihennek, töltődnek. Vakáció van, szóval megérdemeljük 🙂

• sóterápiában

Sós vizes ivókúra, sófürdő, sós lábáztatás… egyelőre csodás eredményekkel: a bőröm tiszta, a közérzetem szuper:)

• D-vitamin pótlásban

Napi 10.000 NE-et viszek most be, szigorúan vérkép alapján, orvosi javaslatra, majd októberben kontrollálunk.

Ti miben vagytok épp?