Itt is megtalálsz:
5 perc a semmiből, mindennapok, otthonoktatás

Ki a jobb?

cb61810f7dd0e96423d02e3d34139949

Vigyázz, ez hosszú lesz. Én szóltam.


Amióta anya vagyok, azóta tudom, hogy a gyerekvállalás, gyereknevelés baromira nem magánügy, nem az anyára és a gyerekre tartozik, hanem egész egyszerűen mindenkinek van véleménye.

Mindenkinek.

Van.

Véleménye.

Én azt tapasztaltam, hogy -kapaszkodj meg- leginkább maga a szülő az, amelyik nagyon szereti magát besorolni valahova: “mi is felnőttünk valahogy”, “mi lazák vagyunk”, “csak organikusan termesztett étel”, “csak semmi csoki”, “mi válaszkészen nevelünk” és így tovább.

Ez talán rendben is van, és bőven emlékeztethet anno az első napra az osztályban vagy akár arra a pillanatra, amikor a felnőttkor legelején beléptél egy buliba: tudtad, kivel vagy hasonszőrű, a jelenlévő nők között mennyire vagy “jó nő”, simán (félrészegen) is tudtad pozicionálni magad, és jó esetben nem hoztad magad kellemetlen helyzetbe – azokkal mozdultál, akikkel egy kategóriában vagy.

Ez butaság, de így van. Ne röhögj. Te is tudod, hogy így van.


Hatványozottan igaz ez a gyerekvállalás-gyereknevelés témakörénél.

Elég sok csoportnak vagyok tagja a Facebookon, és egyáltalán nem vagyok megdöbbenve azon, amit látok: megy a méricskélés és a helyezkedés, valaki mindig bedob egy petárdát/ gránátot / atombombát a beszélgetésbe, aminek kapcsán az olvasó

1., rosszul érezheti magát és újragondolhatja, hogy hol kellene még ennél is többet tennie

2., rosszul érezheti magát és elhatározhatja, hogy dafke az árral szembe megy.

Azt hiszem, minden “bombagyáros” két okból fog neki ennek az áldatlan tevékenységnek: vagy kisebbségi érzése van, amit valahogy kompenzálni kell (és társakat kell gyűjteni a “sznobok és túlteljesítők” ellen), vagy kivagyiságból (“én jobb vagyok és jobban csinálom, mint ti – csodáljatok!”) dobja be a pokolgépet. A pokolgép szót nem azért használtam, mert olyan kurvára érdekelne, hogy ne legyen szóismétlés ebben a nyúlfarknyi szövegben, nem, nem. Pokolgép. Megmérgez mindent és mindenkit maga körül és a legjobb esetben is megosztja (rosszabb esetben darabokra szaggatja) a közösséget.

Mondjak példákat? Oké. Hozzátegyem a véleményem? Mivel ez az én blogom, másét nem is tudnám.

Egyik otthonoktatós csoport

“Otthonoktatásnak hívjuk-e, ha valaki tanulócsoportba adja a gyerekét, vagy az már nem “igazi”, mert valaki más PÉNZÉRT foglalkozik vele és 1., úri huncutság 2., az már csak satnya átmenet az iskola és az “igazinak” tartott családban nevelés között”

Ó, baszki, tényleg fontos ez? Tényleg, tényleg még az iskolába nem járó csoporton belül is kivagyiskodni kell, kategóriákat felállítani, a legtöbbet vállalónak díjat osztani, szobrot állítani, megcsodálni? Tényleg rosszabb lesz az az anya, aki ötnapos tanulócsoportot választ / magántanárt fogad / babyszittert hív, mint az, aki mindent maga csinál? Nos, a parázs beszélgetésben én azért ezt megkérdőjeleztem és bántónak, feleslegesnek, provokatínak tartottam a felvetést is. Tudja ezt az is, aki feltette, így a legálságosabbnak a “nekem semmi gondom a tanulócsoportokkal, DE…”, a “nem akarok kötözködni, DE” és a “senkit nem akartam megbántani, DE” típusú mondatokat tartom. Debazmeg. Kiöntötted a világba a saját kisebbrendűséged, kétséged, bizonytalanságod. Mondom mindezt úgy, hogy nálunk nincs megosztott felügyelet, kettő gyerekem van itthon, segítség nélkül és ebben semmi heroikusat nem találok. Megszívtuk, és most ebből szeretném a legjobbat kihozni.

Egyik kismamás csoport

“És engem nem érdekel, mit mondanak az ŐSANYÁK, vettem BOLTI MÁJKRÉMET, mert nem gondolom, hogy KURVA NAGYOT ártanék a gyereknek, de majd biztos jönnek az ŐSANYÁK és kijavítanak. Haha. Ki evett még bolti májkrémet a terhessége alatt?? LOL XOXO”

Megetted, kicsim. Ne legyen lelkifurdalásod. Én nem enném meg, mert egy csomó mindent nem eszem, ami abban benne van, de ez az én döntésem, és nem írom a bejegyzésed alá. Ahogy elnézem, neked sem kellett volna letolni azt a nyomorult májkrémes zsemlét, ha ekkora lelkifurdalásod van tőle, és pláne nem kellett volna ilyen stílusban megráznod a pofonfát ebben a csoportban. Én többször ettem szusit és nyers zöldséget a terhességem alatt és senkitől nem kértem hozzá se engedélyt, sem pedig utólagos feloldozást.

Waldorf csoport (nemzetközi)

“Olyan anyukákat keresek, akik szimpatizálnak ugyan a waldorf pedagógiával, de xboxoznak meg tévéznek, meg MODERNEK.”

És jöttek a válaszok: van “flexible waldorf group” meg “húsevő waldorf group” meg “semi-vegetarian (bazdmeg, miaz???) waldorf group”.

Normálisak vagytok? Kell ezt? Mindenáron minden fingnyi dologból “-izmust” kell kreálni? Bordó pizsamaizmus? Paprikamentes zöldborsólevesizmus? És ha csak az egyikben egyezel ezzel és a másikban azzal, akkor már mindkét helyre tartozol? Vagy sehovasem? Akkor örökre magányos maradsz?

Hordozós csoport

“Szuper a rugalmas kendő, de az igazi, az eredeti, a valódi mégiscsak az, amikor valaki szövött kendőben köti magára a gyereket.”

Mert miért? Mert attól Te organikusabb anya vagy? Benézhetek a hűtődbe? Megnézhetem a gyógyszeresedet? A takarítószekrényed? Soroljam? Jobb vagy? Miben? Kinél?

Konmari csoport, amikor megosztottam, hogy mennyire klassz, hogy kiment két konténernyi anyag

“Szuper és látványos, de én ennél sokkal jobban figyelek a BOLYGÓNKRA, és ügyelek rá, hogy melyik hulladék hova jut és szelektíven és ez környezetszennyező.” majd mikor mondtam, hogy igen, igaza van, de itt úgy szokás, hogy örülünk, ha a másik ekkorát lép előre, és megszabadul egy életnyi fostól, akkor “ha ilyen érintve érzed magad, akkor majd legközelebb jobban figyelsz a Földanyára” illetve “nem mindenki teheti meg, hogy konténert vegyen, ez úri huncutság, jobb szépen és lépésenként, ez nem is konmari…”- mindezt persze számtalan szívecskével tarkítva, hogy lelkes bolygóvédőnek tűnjön ne egy megkeseredett rohadéknak.

Kicsi a pöcsöd? A férjednek kicsi a pöcse? Kéred a rúzsomat, mert túl szimplának érzed magad ahhoz, hogy bárki más örömének örülj? Te vagy a tanítónéni?? Most jobb?


És akkor a waldorfról vagy natural parentingről vagy bármiről, ami ehhez kapcsolódik.

Az első és legfontosabb, hogy nem megyek most bele semmilyen antropozófiai elmélkedésbe. Lehetne és messzire vezetne, talán sok tényhitet oszlatna szét (már az a pici-kicsi kevés is, amit én tudok), de nem teszem, mert akit akar, az úgyis utánaolvas, aki elég tájékozott, az látja, hogy mi-hova kapcsolódik, megtalálja a közös pontokat a szerves műveltséggel és a klasszikus műveltésggel, aki meg nem, az meg nem ebből a pár sorból tesz majd szert alapvető ismeretekre.

No.

Anno azt hittem, hogy nagyon kilógunk majd, de tévedtem. Kiderült, hogy feketeöves szélsőségesek vagyunk pl. a táplálkozás terén. Kiderült, hogy az én gyerekeimnek duplója van, a más gyereke meg pókembert néz. Láttam organikus kezeslábasba csomagolt kisgyerekeket baconös cheetost enni, óriási terepjáróból magassarkúban kiszálló anyukát mosható pelusozni és sajnos olyat is tapasztaltam, hogy valaki kifejezetten élvezi, hogy a gyereke nem tud beilleszkedni “ő már csak ilyen vadóc, ettől különleges” pedig a gyerek szenvedett. “Mi hiszünk abban, hogy a gyerek ekcémáját meggyógyítja az antropozófia és a szelíd gyógymódok” – fejtette ki az aldiban egy mirelit pizzát a kocsiba téve. Szelíden. A kóla mellé. “Mit csináljak, szereti?”.

Csodálatos, ízig-vérig a Waldorf elvek alapján élő pedagógusokat ismertem meg magánemberként is, akik nem máznak használják, hanem élik ezt a fajta szemléletet – rengeteget kaptam tőlük. Mindnyájan a Falusi Waldorfban keresik most a gyökereiket, az áll a legközelebb ahhoz, ami miatt elkezdték ezt az irányzatot, és mi is nagyon jól éreztük / érezzük magunkat benne. Itt képviselik leginkább a nagybetűs Waldorfot követik, azt, ami egy Waldorf iskolában-óvodában már jó eséllyel nem megvalósítható egyrészt a létszám miatt, másrészt mert sem a szülők, sem a gyerekek nem olyanok zömében. Nem is baj. Lehet, hogy így a jó. Van, akinek elég, ha fa bútorok, méhviasz kréta, népmesék és mécsesek között tudja a gyerekét, mélyebben nem érdekli – vagy épp azért íratta oda, mert még mindig jobb, mint a többi.

A pedagógusokon kívül is csodálatos emberekkel, aktivistákkal találkoztam az elmúlt időszakban: a közösség pillérei, értő, intelligens, gondolkodó antropozófus / szerves műveltséggel bíró emberek, akik dohányoznak. Vagy húst esznek. Vagy tojást. vagy e-könyvet olvasnak. Vagy mindenhová kocsival mennek. Vagy facebookjuk van.

A kulcs az, hogy tudják, mit tesznek és azt is, hogy mivel ellensúlyozhatják a nem túl szerencsés döntéseiket.

Nekem nem probléma, hogy a gyerekem tévét néz – őszintén, a kezemet a szívemre téve mondom, hogy összesen talán kettő olyan családdal találkoztam, akinek képernyőmentesek a gyerekei. A legtöbb “nekünk nincs is tévénk” felkiáltás után azért előbb-utóbb kiderül, hogy nincs tévéjük, de a gyereknek van mesetablete, amin a nem is tudom hány gigányi mesefilmet azért naponta nézheti tíz percet / fél órát / egy órát. És ezen a ponton ki is derül, hogy a szülő nem érti a waldorfot – ha már nézi, nem mélyülhet el a tevékenységben, és attól, hogy vagy Vuk meg Kukori és Kotkoda van a tableten, attól a képernyő hatása ugyanaz. Mondom, az enyémek nézhetik – de én tisztában is vagyok vele, hogy nem lenne “jobb”, ha Kukorit és Kotkodát néznének. Tűzoltó Samet nézik, szeretik, leszarom.

“Csak Tom és Jerryt néz, nem pedig tündéreset meg manósat, ami tök hülyeség” – kicsim, ha palacsintasütővel fejbevágja az egyik a másikat, akkor kitörik a foga, eltörik az orra és nem vicces. A tündérek, a manók és a beszélő állatok egyértelműen másik világba viszik a gyereket, a helyén tudja kezelni, a szemmel láthatatlan kis lények által jobban megérti a világot, magyarázatot kap arra, hogyan bújik elő a föld alól az élet, hogyan bontanak szirmot a virágok és a többi.

Van duplójuk. Sokan azt hiszik, hogy ez a műanyag, modern játékok elleni tiltakozás miatt tilos, de ez nem fedi így a valóságot. A gyerekeknek szükségük van arra, hogy megtapasztalják, hogy a minket körülvevő tárgyaknak van súlya, hogy az életben vannak fizikai törvényszerűségek és vannak a való élettel összeegyeztethetetlen dolgok. Ha műanyag kockákat egymásra teszel, és nem illeszted őket össze, egy bizonyos magasság felett felborul, mert nincs súlya. A val élet nem ilyen – nem így építesz házat, nem így tapasztalod a világban. Talán nem is gondolsz bele, de  Jenga például ez egyik legjobb waldis játék: természetes anyag, súlya van, és valóban azzal játszol, hogy megtaláld azt a pontot, ahol még a fizika törvényei megtartják az építményt. Ilyen gördeszka is vagy épp a lengőteke, pedig a legkevésbé sem gondolnád waldis játéknak. Roller. Jojó. Diabolo. Sorolhatnám.

Semmi különleges nincs abban szerintem, hogy természetes anyagból készült alsóneműt adok a gyerekre: pamut az alsónadrág, pamut a kistrikó, pamut a hosszúujjú. Ha nem így teszek, kipattogzik (és most csak a praktikus oldalát érintem a kérdésnek, nem megyek bele abba az anyai szeretetbe, ami beBURKOLja a gyereket – ezért is fontos,mi érintkezik a bőrrel. Utána viszont a praktikum (a gumicsizma, a softshell cipzáras felsők és a vízhatlan sarazóruha / sínadrág) híve vagyok, szerintem ezzel tudom a legmelegebben, legvédettebben tartani a kölyköket, így megőrizve a komfortérzetüket. A Waldorfban (a falusiban meg hatványozottan) zuhogó esőben is odakinn vannak a gyerekek: árkot ásnak, vízelvezető csatornát terveznek, saraznak, vizeskednek – én pedig megadom nekik a megfelelő védelmet, hogy szabadon felfedezzék a világot.

Nagyon nem mindenben értek egyet Rudolf Steinerrel és őszintén megmondom, hogy van az eszmefuttatásának olyan szintje is, amit 1., nem értek, mert nem vagyok elég tájékozott 2., nem is érdekel, amiről elmélkedik :D, de mindenképpen a századelő egy forradalmian modern gondolkodójának tartom – a gyermeknevelésről vallott elveiben mindenképp.

Talán  a szabadság volt olyannyira modern anno Steinerben. Szabadság, végtelen egyszerűség, sok mozgás, személyre-egyénre szabott gondolkodás és megoldások – és már csak ha ezt az utolsó jellemzőt nézed, nonszensz ez a kivagyiság és versenyzés. Magaddal versenyezz anyaként, ne velem és ne a másikkal. És ha rám hallgatsz, magaddal sem versenyzel.

Sőt, súgok valamit. Mégcsak haladnod sem kell a megkezdett úton. Bármikor irányt válthatsz, újratervezhetsz vagy megfordulhatsz. Komolyan.

(Ui.: ezekről a témákról már itt, itt, és itt írtam már többek között.)

 

Megosztás:
Previous Post Next Post

4 Comments

  • Reply star70

    Agi ez 5 csillagos poszt volt:-)Jo lenne ha olvasnak azok is akikröl irtal:-)En meg anno ugyan ezeket gondolva leptem ki szep lassan az összes kisgyerekes es mas csoportbol.

    2017-01-04 at 17:37
  • Reply Dalma

    Ó de jó kis írás, én a harmadik gyerekkel jutottam el oda,hogy tényleg csak az a fontos, hogy az a fontos Te hogy látod a gyereked, mi a jó neki és annak megfelelően alakulnak a családi szabályok is. Ami az első kettőnél bevált, totál nem működik a harmadiknál. Az első kettő pl csak hason aludt (meg is kaptam, hogy hogy merem hason altatni őket amikor háton KELL), a kicsi nem tud úgy. Vagy az első kettőnél fel sem merült,hogy sírni hagyom őket, ringattam mert úgy volt jó. A Kicsinél sajnos néha muszáj, még sem hozzám kevésbé kötődni az biztos. És még olyan sok példát tudnék én is hozni

    2017-01-04 at 18:05
  • Reply Lőcsei Eszter

    Ági, elájulok, ez olyan jóóóóóóóóó! Eszter

    2017-01-04 at 18:40
  • Reply Nóra

    Bocsi, csapkodom a térdem 😀

    2017-01-09 at 08:03
  • Leave a Reply